Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Cheating

„A férjem az apám segítségével csalt meg, úgy érzem teljesen elárultak”

2023. április 25.

3 perc olvasás

ELLE

házasság megcsalás párkapcsolat
„A férjem az apám segítségével csalt meg, úgy érzem teljesen elárultak”
© Shutterstock

Egy felesége vallomása, akit a férje megcsalt, és a saját édesapja is elárult. 


A történetet elmesélő nő teljesen összetört, miután megtudta, hogy a férje megcsalta, és kiderült, hogy ebben az édesapjának is szerepe volt. A megcsalás mindig nehéz, de amikor kiderül, hogy egy hozzánk közelálló rokon végig tudott mindenről, sőt támogatta is a partnerünket, brutális fájdalom lehet. A jó hír, hogy a sztorinak pozitív vége lett. 

Az apám azt mondta a férjemnek, hogy szabaduljon meg minden bizonyítéktól, amikkel lebukhat

- mondta a fiatal nő a Redditen, akinek az édesapja szintén a hűtlenségéről híres.

Senki sem állt mellette

Az összetört feleségnek azt mondta az édesapja és az édesanyja, hogy bocsásson meg a férjének, mert csupán egy évig csalta és az is a virtuális világban történt, tehát nem is számít. A hab a tortán, hogy a férj édesanyja szintén nem gondolja komolynak történteket, szerinte ez a megcsalás csak olyan volt, mintha a fia szexi magazinokat nézegetett volna.

Több társkereső alkalmazáson és webhelyen fent volt, videohívásokat folytatott, ahol maszturbált és nőkkel beszélgetett, és volt titkos Instagram- és Snapchat-je, ahol meztelen fotókat mentett le

- mondta el a nő, hogy mit tett pontosan a férje.

Végül szakított

A nő a fórumon elárulta,  hogy végül szakított a férjével, mert rájött, hogy sosem tudna már bízni benne, a szüleivel pedig tartja a távoslágot, és nem kommunikál velük annyit, mert rettenetesen fáj neki, hogy nem álltak ki mellette.  Szerencsére a történet elmesélője pozitívan látja a dolgokat, és hiszi, hogy így, hogy egy ajtó bezárult, egy másik ki fog nyílni.

Egyszerűen nem tudtam megbékélni vele

- árulta el a nő, miután a válás mellett döntött. 

Jöttek a pozitív üzenetek

A kommentelők támogatták a nőt a döntésében, és biztosak benne, hogy hamarosan rátalál egy igazi, egészséges szerelem.

Örülök, hogy most jól vagy. Boldog életet érdemelsz azok után, ahogy bántak veled

- írta egy kommentelő.

Miután megszületett az első gyermekem, apám azt mondta a férjemnek, hogy ha túl sokat hízom, vagy nem edzek eleget, meg kell csalnia. Ez az árulás extra szintje. Nagyon sajnálom

 - mesélte el a történetét egy másik nő kommentben.

Nagyon büszke vagyok rád! Pontosan ugyanezt éltem át, és összetört. 15 év házasság, két gyerek és imádtam ezt a férfit. Nem tudtam, hogy én SEMMIT sem jelentettem neki. Vicc voltam. Egy szobalány és semmi több

- szólt hozzá valaki más.

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves