Sokkal jobb egy határozott, de udvarias nemmel pontot tenni a dolgok végére, mint lógva hagyni a partnered.
A randizás izgalmas műfaj, hiszen új személyeket ismerhetsz meg, és ideális esetben akár azt is, akivel hosszú távon elképzeled az életedet. Ugyanakkor az is teljesen normális, ha néhány találkozó után rájössz, hogy mégsem ő az, akit keresel. Persze attól még, hogy úgy érzed, nem ő lesz az igazi, nehéz pontot tenni a történet végére – különösen, ha a másik fél mást reménykedik, vagy más jeleket érzékel. Van azonban, amit nem lehet, pontosabban nem illik elkerülni, és sokkal jobb megoldás, mint a ghostolás.
Napjainkban egyre elterjedtebb a ghostingolás, vagyis az, mikor valaki se szó, se beszéd, felszívódik az életünkből. A ghostoló ugyan megkíméli magát egy kínosnak ítélt lerázástól, de még ha jóindulat van is mögötte, valójában jóval többet árt vele a másiknál, mintha bevallaná: nem szeretné folytatni az ismerkedést. Ezt kimondani sosem könnyű, főleg, ha nincs lehetőség személyes beszélgetésre, ugyanakkor teljesen természetes és emberi dolog.
Ezekkel a szakértő által összeállított sablonüzenetekkel úgy tépheted le azt a bizonyos ragtapaszt, hogy közben kedves, udvarias, de mégis határozott maradsz a céljaidat illetően. Persze nem muszáj egy az egyben lemásolnod őket – bátran formáld, igazítsd a saját stílusodhoz, vagy használd őket pusztán inspirációként.
Ne félj, szinte biztosra vesszük, hogy partnered is meg fogja érteni a döntésedet, sőt hálás lesz érte, hogy nyíltan kommunikáltad felé az érzéseidet, gondolataidat.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!