Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Szerelem

Íme a 15 perces szabály, ami minden párkapcsolatot megmenthet

2025. január 27.

3 perc olvasás

ELLE

szerelem párkapcsolat szabály
Íme a 15 perces szabály, ami minden párkapcsolatot megmenthet
© Freepik

Egy párkapcsolaton mindig dolgozni kell. 


Egy párkapcsolat eleje a legtöbb esetben a rózsaszín ködös időszak, amikor a felek még a fellegek felett járnak. Azonban egy bizonyos pont után, ha együtt maradtok, akkor eljön az az időszak, amikor szépen lassan elkezditek megismerni úgy igazából a másikat, annak minden hibájával és tökéletlenségével együtt. Ez persze egyáltalán nem baj, sőt egy kapcsolat alakulásának természetes folyamata, ugyanakkor nagyon fontos, hogy tudjátok, a szerelmeteken mindig dolgozni kell, hiszen azt kizárólag ti ketten tudjátok működtetni. Összeállításunkban most bemutatjuk a 15 perces szabályt, amely minden kapcsolat megmentője lehet. 

Kommunikációs szakadékok a párkapcsolatban 

A kapcsolatok sok esetben akkor futnak zátonyra, amikor a felek elbeszélnek egymás mellett vagy éppen nem beszélnek meg fontos dolgokat. A kommunikációs szakadékok pedig előbb vagy utóbb óriási félreértésekhez, majd akár szakításhoz is vezethetnek. A szakértők szerint éppen ezért érdemes a pároknak az ún. kapcsolatfelvétel fogalmával megismerkedniük, ami lehetővé teheti a számukra, hogy nyíltan, őszintén, sallangoktól mentesen beszéljenek egymással. Persze ez most furcsán hangozhat, de akár hiszed, akár nem, rengeteg kapcsolat siklik ki azért, mert a párok nem tisztának alapvető dolgokat a kapcsolatukat illetően. Ilyen alapvető dolgok lehetnek a házimunkához kapcsolódó teendők, de még az is, hogy melyik hétvégét szánják rokonlátogatásra és melyiket nem. 

Legyen kapcsolatfelvétel 

A kapcsolatfelvétel pontosan az, aminek hangzik: te és a párod eldöntitek, a hét melyik napján szántok arra minimum 15 percet, hogy átbeszéljétek a dolgaitokat. Legyen szó házimunkáról, pénzügyekről vagy szexről, a lényeg, hogy mindent alaposan beszéljetek át, ami foglalkoztat titeket. Gyakorlatilag arról van szó, hogy időt szántok egymásra, ami a rohanó hétköznapokon, munka mellett sokszor nehéz lehet. A legjobb, hogy ebben a beszélgetésben nincsenek kötöttségek, tényleg arról beszéljetek, ami számotokra, a kapcsolatotok szempontjából fontos. Ha azt kell tisztázni, ki vigye le a héten a szemetet, akkor tisztázzátok azt. Ezek a beszélgetések akár arra is fókuszálhatnak, hogy milyen programjaitok lesznek a következő héten együtt vagy éppen külön. Ez azért jó, mert így nyomon tudjátok követni egymás menetrendjét, így biztosan nem lesznek félreértések, egymásra szervezett programok, találkozók. 

Csak bátran

Nyugodtan beszélhettek a szükségleteitekről is. Ha például te igényelnéd, hogy a párod többször lepjen meg egy szál virággal, akkor adj ennek bátran hangot. Ha csak durcásan nézel napra nap, a szerelmed nem fogja érteni, mi a bajod, addig amíg elő nem állsz a farbával. Persze ez általában már dühösen szokott megtörténni, szóval ne várd meg, amíg felbosszantott saját magad, mondd el, mire vágynál, így lehetőséget adsz a partnerednek is, hogy teljesíteni tudja azt.  Természetesen nem kötelező ezeket a beszélgetéseket 15 percre korlátozni. Ha van időtök, lehetőségeket a mélyebb megnyílásokra, akkor csak bátran. Hidd el, ez hatalmas előrelépést hozhat a kapcsolatotokban, és óriási segítség lehet a mindennapos teendők abszolválása során is. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

12 mondat, a...
1

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

2022.08.08. 3 perc olvasás

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

Miért félsz...
2

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

2022.09.14. 3 perc olvasás

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

Mit veszel é...
3

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

2022.08.17. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

„A férjem...
4

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

2022.11.11. 2 perc olvasás

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

Mit veszel é...
5

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

2022.08.01. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

A mérgező há...
6

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

2023.05.15. 4 perc olvasás

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

„20 éve visz...
7

„20 éve viszonyom van a legjobb barátommal, aki nős”

2024.03.27. 2 perc olvasás

„20 éve viszonyom van a legjobb barátommal, aki nős”

Ezzel a trük...
8

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

2023.02.24. 4 perc olvasás

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves