XIV. Leó lett az új pápa.
Május 18-án iktatják be tisztségébe XIV. Leó pápát – jelentette be pénteken a Vatikán. A beiktatási misét a hagyományokhoz híven a római Szent Péter téren tartják, délelőtt 10 órakor, az eseményre számos világi és vallási vezetőt meghívtak. Most elárulunk néhány érdekeséget az új egyházfőről.
Az új és első amerikai katolikus egyházfő Robert Francis Prevost néven született Chicagóban 1955. szeptember 14-én, a családjának francia felmenői vannak. 1977-ben szerzett matematikai BA fokozatot, és ugyanebben az évben lépett be az Ágoston-rendbe, 1981-ben tette le az örökfogadalmat, majd egy évvel később szentelték pappá.
1987-ben az olasz fővárosban, Rómában szerzett teológiai doktori fokozatot. 1988-ban Peruba, a trujillói misszióba küldték, hogy a Chulucanas, Iquitos és Apurímac vikariátusokban az Ágoston-rendi jelöltek közös képzését vezesse. 1998-ban kinevezték a chicagói Jó Tanács Anyja tartomány perjelévé, ezért a következő évben visszatért az Egyesült Államokba.
Ferenc pápa 2014. november 3-án a perui chiclayói egyházmegye apostoli kormányzójává nevezte ki, ezzel együtt szufári címzetes püspöki méltóságra emelte. 2014. december 12. fontos dátum XIV. Leó életében, ugyanis ezen a napon szentelték püspökké. A Szentatya 2020. április 15-én kinevezte a callaói egyházmegye apostoli kormányzójává, majd 2023-ban a Püspöki Dikasztérium prefektusává. Egy másik mérföldkő pedig, hogy Ferenc pápa 2023. szeptember 30-án bíborossá kreálta a Szent Péter-bazilikában.
XIV. Leó az első pápa, akinek volt aktív közösségi média fiókja, mielőtt egyházfő lett. A valódi nevén, Robert Prevostként többször posztolt fontos ügyekben, sőt már 2011-ben csatlakozott a platformra, ami akkor még Twitterként volt ismert. Az oldalát ide kattintva nézheted meg.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!