Mi lett volna, ha? – Eke Angéla és Borbély Alexandra először vitték közönség elé a THISISUS-t

Egy másik iskola, egy kihagyott buli vagy egyetlen bátor döntés: néha meglepően kevésen múlik, merre folytatódik az életünk. A THISISUS első élő adásában Eke Angéla és Borbély Alexandra a Művészetek Völgye közönsége előtt beszélgettek a meg nem élt lehetőségekről, a szülői örökségről és azokról a vakmerő pillanatokról, amelyeket ma már talán egyikük sem ismételne meg.

A Művészetek Völgye 2026-ban harmincötödik alkalommal változtatta tíz napra Kapolcsot, Taliándörögdöt és Vigántpetendet az ország egyik legsokszínűbb kulturális találkozóhelyévé. A jubileumi fesztivál 40 helyszínen 4300 programot kínált, és összesen 140 ezer látogatót fogadott – a koncertek, színházi előadások, irodalmi és képzőművészeti események mellett beszélgetéseknek és élő podcastfelvételeknek is helyet adott.

Ebben a közegben lépett először közönség elé a THISISUS is. Eke Angéla és Borbély Alexandra ezúttal nem az ELLE podcaststúdiójában, hanem a fesztivál délelőtti közönsége előtt ültek le beszélgetni. A megszokott, kötetlen hangnem nem változott, csak most azonnal lehetett hallani a nevetéseket, érezni a reakciókat – és azt, hogyan válik egy barátnők közötti beszélgetés közös gondolkodássá.

A másik kanyar

Mi történik, ha egy fontos kereszteződésben jobbra indulunk, nem balra? Ha másik iskolába vesznek fel, kihagyunk egy találkozást, vagy nem merjük megtenni azt az egyetlen kínos, nehéz lépést?

Angéla és Szandra azokkal a párhuzamos életekkel játszanak el, amelyek valahol akár létezhetnének is – csak éppen nem az övéik lettek. Szandra szerint a döntésekben éppen az a megnyugtató, hogy miután választottunk, sosem tudhatjuk biztosan, mit rejtett volna a másik út. Így legalább nem kell egy elképzelt, tökéletesebb élethez mérnünk azt, amelyet valóban élünk.

Egy ember, aki hisz benned

Mindkettőjük történetében meghatározó szerepet kapott az, amit a szüleiktől kaptak – vagy éppen nem kaptak meg. Angéla édesanyja saját boldogtalan pályaválasztásából tanulva azt a szabadságot adta tovább a lányának, hogy olyasmivel foglalkozhasson, ami valóban érdekli. Amikor egy tanár azt javasolta, hogy a váci kamasz próbálkozzon egy budapesti drámatagozatos gimnáziummal, nem állta útját az ismeretlen tervnek.

Szandra már gyerekként színésznő akart lenni. Édesapja biztosabb, jobban fizető pályát képzelt el számára, édesanyja viszont akkor is hitt benne, amikor a budapesti színészi karrier egy szlovákiai kis faluból nézve inkább tűnt álomnak, mint tervnek.

Egy ember kell az életben, aki hisz benned

– idézi fel azt a mondatot, amely végül jóval fontosabbnak bizonyult bármilyen előre megrajzolt karrierútnál.

Bizonyítani valakinek, aki nincs is ott

Angéla tizennégy éves koráig nem ismerte az édesapját. Tudta, hogy él, és mindössze néhány várossal arrébb lakik, mégis egy fényképekből, telefonkönyvekből és elképzelt találkozásokból felépített alaknak próbált megfelelni.

Én egy láthatatlan embernek bizonyítottam

– mondja. Első találkozásuk az általános iskolai ballagáson történt meg, miután édesanyja egy közös ismerősön keresztül meghívót és fényképeket küldött neki. A kapcsolat később valódivá vált, a korábbi hiány pedig nem tűnt el nyomtalanul, de valami mégis megváltozott: attól, hogy már kimondhatta, van apukája, Angéla úgy érezte, végre kihúzhatja magát.

Történetek, amelyekből bármi lehetett volna

Egy nyolcadik emeleti ház tetején tett éjszakai séta, stoppolás Barcelonából, biciklis kirándulás egy macsetés kókuszárussal Balin – a meg nem élt életek mellett azok a pillanatok is előkerülnek, amelyekből csak a szerencsének köszönhetően lett jó történet.

A fesztiválhelyszínhez illően Angéla saját völgyes emléket is hozott: egy ozorai fellépést, elázott sátrat, fél polifoamot és egy elsősegély-jurtában töltött, meglehetősen eseménydús éjszakát. A történetek finom humora mögött azonban ott marad a kérdés: mennyi mindent nevezünk utólag bátorságnak, ami a pillanatban inkább ösztön, lendület vagy egyszerű vakmerőség volt?

Szandra biztonsági embernek tartja magát, aki az étteremben is szívesen rendeli ugyanazt, a színészetben azonban olyan helyzeteket is vállal, amelyek a hétköznapokban elképzelhetetlenek lennének számára. Tyúkok, macskák, méhek és egy forgatókönyvben felbukkanó disznó segítségével mintha minden szerep egy kicsit kijjebb tolná a saját határait.

Ugyanezt az életet választanák

A kerülőutak, kellemetlen munkák és rossznak tűnő döntések utólag gyakran egyetlen történetté rendeződnek. Angéla szerint sok mindent összeszorított foggal vállalt el: néha a pénzért, máskor egy szakmailag fontos lehetőségért. Mégsem rajzolná újra a pályáját.

Ha újrakezdhetném, így csinálnám

– mondja. Nem azért, mert minden döntés tökéletes volt, hanem mert ezek nélkül valószínűleg ő sem pontosan az lenne, aki most. A meg nem választott életek izgalmasak maradnak, de végül mégis az számít, mit kezdünk azzal az eggyel, amelyik valóban a miénk lett.

A teljes beszélgetést itt tudod megnézni, meghallgatni: