Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyász

Meghalt Keleti Éva fotográfus

2026. február 06.

4 perc olvasás

ELLE

gyász Keleti Éva meghalt fotográfus
Meghalt Keleti Éva fotográfus

Keleti Éva 94 éves volt. 


Keleti Éva Kossuth- és Balázs Béla-díjas fotográfus, érdemes és kiváló művész életének 95. évében, február 6-án elhunyt – tudatta a család pénteken az MTI-vel, egyúttal kérve a sajtó és a közvélemény megértését, hogy további nyilatkozattétel céljából ne keressék őket.

Életpályája 

Keleti Éva 1931-ben született Budapesten. 1949-től az ELTE Természettudományi Karán fizika-kémia szakon tanult. 1951-ben otthagyta az egyetemet és a Magyar Fotónál dolgozott, elvégezte a riportertanfolyamot Vadas Ernő és Langer Klára tanítványaként.

1955-től riporter volt a Magyar Fotónál, majd jogutódjánál, a Magyar Távirati Irodánál, 1976 és 1989 között az Új Tükör képszerkesztője és fotóriportere, 1991-től a HT Press, a Gamma Képügynökség, 1992-től az Europress fotószerkesztőségének vezetője volt. 1976-ban sajtófotót tanított Indiában a Press Institute felkérésére, tanított a Magyar és a Nemzetközi Újságíró Iskolában. A 2000-es évek elejétől az MTI-nél a nemzeti hírügynökség fotókincseiből válogató Riportművészet című fotóalbum-sorozat szerkesztője volt.

A színházi fényképezésben iskolát teremtett. Ezen fotóinak legtöbbje arról a színpadi eseményről szól, amelyen készült, de némelyik a magyar fotótörténet része is lett.

1990-ben Magyar Fotóriporterek Társaságának (korábban: Magyar Fotóriporterek Kamarája) alapító tagja, 1997-től elnöke. Több alkalommal tagja volt a World Press Photo és az Interpress Photo zsűrijének. 2015-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tiszteletbeli elnöke. 2004-ben jelent meg Oly távol és közel című albuma.

Számtalan konfliktust is felvállalva mindig azon munkálkodott, hogy a sajtóban ne másodrendű szerepe legyen a fotográfiának. 2007-ben indult az MTI Film Színház Muzsika könyvsorozata, amelyben neves művészekről készített fotói jelentek meg.

Nevéhez fűződik számos jelentős, de elfeledett fotóművész munkásságának újrafelfedezése. Ezek közül is kiemelkedő volt Várkonyi Lászlónak, az 1930-1950-es évek egyik legjelentősebb magyar portréfotográfusa hagyatékának kiállítása 2010-ben.

2016-ban Kontakt - Keleti Éva fotói címmel nyílt kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban a fotográfus művészekről készített, eddig kiállításon nem szerepelt 85 felvételéből. 2017-ben fekete-fehér fotóiból nyílt rendhagyó kiállítás a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Kisgalériájában.

Hat évtizedes életmű 

Hat évtizedes életművét a Műcsarnok 2019 végén, 2020 elején Élet/Kép címmel nagy sikerű retrospektív kiállításon mutatta be. 2021-ben az Eötvös10 Művelődési Házban nyílt nagyszabású kiállítás ikonikus és új képeiből Keleti Éva 90! címmel. 2023-ban Amit még nem láttatok... - Keleti Éva címmel nyílt az MTVA Fotóarchívumának kiállítása a korábban nem látott fotóiból az Aranytíz Kultúrházban.

2024-ben az életműkiállítás a bécsi Collegium Hungaricumban is megtekinthető volt, ennek anyaga az osztrák fővároshoz kapcsolódó felvételekkel egészült ki. 2025-ben Szubjektív címmel nyílt kiállítás 2022-ben és 2023-ban készített színészportréiból a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában.

A közmédia 2022-ben saját gyártásban készített filmet A pillangó szárnyán - Keleti Éva fotográfus portréja címmel.

Kitüntetései 

Művészetét 1975-ben Balázs Béla-díjjal, 1987-ben érdemes művész címmel, 1997-ben Arany Tulipán-díjjal (World Press Photo), 1999-ben életműdíjjal, 2000-ben Magyar Művészetért Díjjal, 2002-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével, 2005-ben Táncsics Mihály-díjjal, 2007-ben Aranytollal, 2008-ban Prima Primissima-díjjal, 2013-ban kiváló művész címmel, 2014-ben a Vígszínház egykori direktora emlékére alapított Harsányi Zsolt-emlékdíjjal ismerték el.

2017-ben Kossuth-díjjal tüntették ki a magyar vizuális kultúra egyik meghatározó szereplőjeként elsősorban a hazai színházi élet kulisszák mögötti világának dokumentarista stílusú, valósághű megörökítését szolgáló, példaértékű szakmai alázattal végzett művészi munkája elismeréseként. 2017-ben Radnóti-díjat, 2019-ben Budapestért Díjat kapott. 2021-ben Goldmark Péter Károly-díjjal tüntették ki, 2023-ban Életmű Pulitzer-emlékdíjjal és Budapest díszpolgára is lett.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 horror fi...
1

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

A 25 legjobb...
2

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Mennyit tuds...
3

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
4

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus...
5

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az embe...
6

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez is az ala...
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

Ez a világ 1...
8

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Ezek is érdekelhetnek

Elhunyt Cath...

Elhunyt Catherine O’Hara, a Reszkessetek, betörők! színésznője

2026.01.30. 2 perc olvasás

Gyász

Lehet újra ö...

Lehet újra örülni a gyász után? Ezt mondja egy pszichológus

2026.01.25. 3 perc olvasás

Grief

A film- és d...

A film- és divatvilág ikonjai így búcsúztak Valentinótól Rómában

2026.01.24. 3 perc olvasás

Funeral

Meghalt az o...

Meghalt az olasz divat legendája, Valentino Garavani

2026.01.19. 3 perc olvasás

Gyász

Meghalt Brig...

Meghalt Brigitte Bardot

2025.12.28. 4 perc olvasás

Gyász

Szívszorító,...

Szívszorító, ami kiderült Rob Reinerék halotti anyakönyvi kivonatából

2025.12.23. 4 perc olvasás

Tragédia

Szörnyű trag...

Szörnyű tragédia – meghalt George Clooney nővére

2025.12.21. 3 perc olvasás

Gyász

Megrázó rész...

Megrázó részletek derültek ki Rob Reinerék tragédiájáról – a lányuk sikoltva rohant ki a házból

2025.12.17. 5 perc olvasás

Gyász

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves