Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Gyász

Gyászol az ország: meghalt Scherer Péter

2026. május 19.

2 perc olvasás

ELLE

gyász meghalt színész scherer péter
Gyászol az ország: meghalt Scherer Péter
© RTL

64 éves korában, kedden délelőtt meghalt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színművész. A hírt a Nézőművészeti Kft. közölte, amelynek a színész alapító tagja volt.


Scherer Péter 1961. november 16-án született Ajkán. 1987-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett építőmérnöki diplomát, majd 1995-ben a Magyar Színészkamarától kapott színművész oklevelet. Pályája elején, 1984 és 1995 között az Arvisura Színházi Társaság tagjaként dolgozott. 

Sorozatok és szinkron 

Ezt követően két évig szabadfoglalkozású színész volt, majd 1997 és 2001 között a Bárka Színház társulatához tartozott. 2002-től 2008-ig a Krétakör tagja volt, 2008-tól szabadúszóként dolgozott, 2009-től pedig a Nézőművészeti Kft. művésze lett. Színpadi munkái mellett gyakran láthatta a közönség televíziós sorozatokban, és szinkronszínészként is sokat foglalkoztatták.

Fontosabb szerepei 

Fontosabb színházi szerepei közé tartozott Pilátus A Mester és Margaritában, Hornyák Dávid a Bábelnaban, Claudius a Hamletben, Ferenc barát a Sok hűhó semmiértben, Macduff a Macbethben, Ormándi Béla a Szentivánéji álomban, Matyik Lajos a Titanic vízirevüben, N legény a Mulatságban, Dokter a Tótferiben, Prézli a Kék, kék, kékben, Bíboros az Amalfi hercegnőben, Színpadmester a Hat szereplő szerzőt keresben, Csordás Zoltán A vészmadárban, Piros a Hazámhazámban, Samrajev a Sirájban, Oronte a Mizantrópban, Heimdall/Volker A Nibelung-lakóparkban, Thézeusz a Fédra Fitnessben, A jég a Nemzeti Színházban, valamint Übü papa az Übü király és a magyarok című előadásban a Budapest Bábszínházban.

Scherer Péter számos filmben is szerepelt, többek között a Kontrollban, az Argóban, a Magyar vándorban, a Valami Amerikában és a Nekem lámpást adott kezembe az Úr Pesten című alkotásban.

Számos elismerés 

Munkáját több rangos elismeréssel díjazták. 1995-ben megkapta a Színikritikusok díját, 1999-ben a Filmkritikusok díját, 2007-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét, 2009-ben pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki. 2020-ban Karinthy-gyűrűvel, 2024-ben Budapestért díjjal ismerték el, 2025-ben pedig neki ítélték a makói önkormányzat Páger Antal-színészdíját.

Társulata kedden 21 órától virrasztással emlékezik meg róla a B32 Galéria és Kultúrtérben. A szervezők mindenkit várnak, aki egy gyertya meggyújtásával, csendes gondolattal vagy személyes jelenlétével szeretne búcsút venni tőle.

(MTI)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Meghan Markl...
1

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Felrobbant a...
2

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

Döbbenetes l...
3

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Kamilla herc...
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Megalázta az...
5

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

„Kamilla elh...
6

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Felrobbant a...
7

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

Károly királ...
8

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves