"Libabőrös leszek, ha hallgatom" - interjú Baráth Emőke operaénekessel

A színpadon szívesen bújik szenvedélyes, csábító nők bőrébe, az egyik kedvenc szerepe Kleopátra, és örömmel fedez fel újabb és újabb barokk darabokat.

Sokan elhitték! De sosem vágatnám le a hajam. Egy barokk történetben énekeltem az első felvonásban Orfeusz, a másodikban Euridiké alteregóját, és a fiújelmezhez tekerték csigákba, majd gyömöszölték be a fiús paróka alá a hajamat. Kívülről nem is látszik, milyen kemény fizikai munka az operajátszás: a paróka feltétele egy óra volt, utána másfél órát játszottam végig vastag zakóban, erős reflektorok fényében, a végén csavarni lehetett a vizet a ruhámból. Ilyenkor ki tudnám inni a csapot.

View this post on Instagram

C'est parti! First performance of Gluck: Orfeo ed Euridice Toi toi toi everyone! #opera#gluck#amore#itsaboy#theatredeschampselysees#philippejaroussky#patriciapetibon#diegofasolis#robertcarsen#singer#soprano#amore#music#theater#

A post shared by Emőke Baráth (@emokebarath) on May 22, 2018 at 10:38am PDT

Hogy gyönyörű a zene! Libabőrös leszek, ha hallgatom. A cselekmény valóban gyakran nehezen követhető, sokszor nekem is alaposan át kell gondolnom, most akkor ki vagyok, mit csinálok, ki kibe szerelmes, ki milyen álruhát ölt. A jól megszerkesztett húzás és a jó rendezés azonban életre kelti ezeket a történeteket. Külföldön gyakrabban lépek fel ilyen darabokban, ott aki beül egy barokk operára, tudja, hogy kontratenor fog énekelni. Itthon a mai napig előfordul, hogy akad valaki, aki felnevet, ha megszólal a kontratenor, nem érti, miféle hang ez. Szerencsére egyre jobb a helyzet. Philippe többször járt már itt, és mindig telt ház előtt lépett fel. Én növendékként hallottam őt először egy francia dalesten a Zeneakadémián, akkor is szétszedtük a házat, senki nem rökönyödött meg azon, hogy ő kontratenor.

Azért lehet ez, mert remekül tudunk egymáshoz alkalmazkodni éneklés közben, és a zenei kifejezésmódot is nagyon hasonlóan képzeljük el. Valóban folyamatosan kígyóznak a szólamok, néha összefonódnak, aztán megint szétválnak. Óriási megtiszteltetés számomra, hogy Philippe az első közös felvételünk után a további közös munkára igent mondott. Ő iszonyatosan jó fej, olyan, ahogyan énekel: teljesen természetes, szellemes, intelligens, briliáns, csak szuperlatívuszokban tudok róla beszélni. Amilyen rendkívüli művész, olyan normális és földön járó ember.

Philippe ötlete volt, ő nagyon szeret szervezkedni, mindenfélét kitalálni, több operából összeollózni a sztorit. Ehhez én sajnos lusta vagyok, de azért egy-két áriát javasoltam, amit szívesen elénekelnék. Így állt össze a szerelmi történet, duettek és áriák váltakoznak benne, ezzel járjuk most a világot. A barokk repertoár végtelen, kiapadhatatlan forrás, folyamatosan fedezünk fel új darabokat, de csak Bach vagy Händel életműve egész életre szóló feladatot ad.

Abszolút. Vivaldit sokkal nehezebb énekelni, és a Bach utáni időszak olasz mesterei is sokkal többet követelnek a művészektől, de Händel zenéje kimondottan énekesbarát. A stílusa abszolút újításnak számított a maga korában, nagyon értett az énekhanghoz, tisztában volt a vokális lehetőségekkel. Januárban énekeltem lemezre az első operája, az Almira címszerepet, majd egy hónapra rá léptem fel a Susanna című oratóriumában, amit nem sokkal a halála előtt írt. Valahányszor az ő zenéjét hallgatom, arra gondolok, milyen csodálatos, hogy ez az ember 19 és hatvan-akárhány évesen egyaránt zseniálisat alkotott. Händelt szerintem még mindig nem kezelik a helyén.

Most, hét év után kezdem érezni, hogy nehéz. Nem is annyira maga az utazás, hanem a nem várt komplikációk, hogy törlik a járatot, meg elvesztik a csomagomat. Ha a koncert előtt egy nappal érkezem meg, és a lemaradt bőröndömet kell várnom hajnali kettőig, akkor másnap nehezen tudom a top formámat hozni. Ha minden ideálisan működne, úgy, ahogy eltervezem, akkor nem lenne fárasztó, szeretek utazni, sok helyet bejárni. Azt viszont nehezen viselem, ha túl sok időt töltök egy helyen, mondjuk egy operaprodukció esetében, akkor egy idő után mennék már tovább, például haza.

Itt, Budapesten. Párizsban már jól érzem magam, de egy idő után onnan is hazavágyom. Gödöllőn nőttem fel, de egész gyerekkoromban arról álmodoztam, hogy egy nagy belmagasságú pesti polgári lakásban éljek, és most pont olyanban lakom. A mostani évadban nagyon sok feladatom lesz itthon, gyakorlatilag minden hónapban fogok Budapesten énekelni. Ennek nagyon örülök, mert tavaly összesen egy koncerten léptem fel itthon.

A hangverseny műsora részletesen ITT látható: