Lee Miller, a háború borzalmainak gyönyörű fényképésze

„Inkább én fotózok, minthogy magam legyek a fotó”

Bátor, ragyogó, elismert, kalandvágyó. Mindig kész elkapni a múló pillanatot, miközben elmélyülten keresi a tökéletes képet.

Lee Miller halhatatlan és időtlen. Szőke, göndör hajával, finom arcával egészen angyalszerű volt. „Így láttak kívülről, de belül démon voltam. A világ minden fájdalmát ismertem, gyerekkorom óta” - mondta. Modell volt, fotográfus, fotóriporter. De mindenekelőtt bátor nő, akinek az élete tele volt tragédiákkal. New York államban született 1907-ben, és már gyerekként közel került a fotográfiához. Édesapja, egy német születésű földbirtokos, imádta őt, ő volt a kedvenc modellje. Ő tanította Lee-nek a legfontosabb fényképészeti technikákat. Hétéves korában szörnyű esemény szakította meg az idillt: megerőszakolta a család egy barátja, nem sokkal édesanyja halála után. Nem csak lelkileg jelentett ez szenvedést neki, hanem fizikailag is. Trippert kapott és fájdalmas kezeléseken kellett részt vennie. Kamaszkora szenvedéssel és magányosan telt, majd elment egy színházhoz Párizsba, aztán New Yorkba. Egy nap, mikor Manhattanben sétált, leszólították egy divatmagazintól, és elkezdődött modellkarrierje. Ő lett a fotósok egyik legfelkapottabb múzsája. Olyan kalibereké, mint Edward Steichen, vagy Arnold Genthe. 1928-ban egy róla készült meztelen képpel hirdettek női egészségügyi termékeket, ami nagy botrányt kavart. Egy tabu ledőlt, Lee Miller modellkarrierje azonban véget ért.

A következő évben visszatért Párizsba, ahol találkozott Man Ray-jel: tanítványa, múzsája és szeretője lett. 17 évvel volt idősebb nála a mester és eleinte húzódozott az ötlettől, hogy gyakornoka legyen. De Lee nem csak tanulni akart, ő született tehetség volt, tele kreativitással. A legújabb kutatások rávilágítottak, hogy sok kép, amit eddig Man Ray-nek tulajdonítottak, valójában Lee Miller műve. Három év után ért véget a szerelemnek, s Miller úgy döntött, saját stúdiót nyit New Yorkban, ahol különböző magazinoknak dolgozott, fotósként és modellként is. Találkozott egy gazdag egyiptomival, Aziz Eloui Bey-jel, mindent otthagyott és Egyiptomban telepedett le, ahol összeházasodtak. Itt a nagypolgárok életét élte, amit hamar megunt, de felfedezte magának és fotótémává tette a sivatagot. A szürrealista kísérlet után ezeknek a csendes, üres és misztikus helyeknek adta át magát. 1937-ben, Párizs felé utazva megismerkedett Roland Penrose-zal, az angol költő és festővel, akivel egymásba szerettek.

Európába mentek, és a kultúra krémjével találkoztak: Picassóval, Dora Maarral, Paul Eluarddal és másokkal. A híres Pic Nic fényképek ebben az időszakban készültek, amiken a nők fedetlen kebellel, a férfiak meg talpig felöltözve szerepelnek. Miller most Londonban telepedett le, de a második világháború bombái újra felforgatták az életét. Penrose-t behívták a hadseregbe, Lee egy időre visszatért New Yorkba, ahol úgy döntött hadi tudósító lesz, ezzel utat nyitva a nőknek ehhez a foglakozáshoz.

Lee Miller bátran, önzetlenül dolgozott, nem lehetett megállítani,  olyannyira, hogy egyszer le is tartóztatták, mert túl közel ment a frontvonalhoz. Látta és dokumentálta Dachau és Buchenwald borzalmait, bement a Gestapo börtöneibe és lefényképezte túlélőiket. A fotókat a hotelszobájában rögtönzött laborban hívta elő: borzalmas képek voltak ezek a pokolról, a félelemről és a halálról. Megismerkedett az amerikai fotóssal, David Schermannal, akinek egyik híres fotóján Lee látható a fürdőkádban, Adolf Hitler müncheni lakásában.

A haláltáborok rettenete kitörölhetetlen nyomot hagyott Lee Millerben, ugyanakkor erőt is adott neki, hiszen háborús fényképészként örökre kiléphetett a „csak szép” börtönéből, mely végigkísérte az életét. A háború után Európába utazott: Bécsbe és Magyarországra, ahol földműveseket és kórházban ápolt gyerekeket fotózott. Végül visszatért Londonba Penrose-hoz, aki közben híresség lett. Született egy fiuk, Antony, aki szintén fotográfus lett.

Lee Miller 40 éves volt ekkor, és úgy érezte, fotográfusi karrierjének vége. Álmatlansággal és depresszióval küzdött, és elkezdett inni. Mostanra mindenkinek csak „Lady Penrose” lett. Miután elhagyta a sötét kamrát, egyre több örömet talált a konyhában és csak ritkán fényképezett. Miután a férje megcsalta egy artistanővel és meggyanúsították, hogy szovjet kém, soha többé nem tudott kigyógyulni depressziójából és a boldogtalanságból, mely meghatározta élete hátralevő részét.