Gaga, a mindenható

A napokban azt mondta: egy időre elvonul a média szeme elől, senkinek nem ad interjút, nemet mond a televíziós felkérésekre, és csak a zenéjére és hamarosan induló gigaturnéjára akar koncentrálni. Még szerencse, hogy Gaga nemrég pont az Elle-nek adott interjút!

A napokban azt mondta: egy időre elvonul a média szeme elől, senkinek nem ad interjút, nemet mond a televíziós felkérésekre, és csak a zenéjére és hamarosan induló gigaturnéjára akar koncentrálni. Még szerencse, hogy Gaga nemrég pont az Elle-nek adott interjút!

Amikor színpadon látjuk, egyszerűen nem vesszük észre, hogy Lady Gaga valójában mennyire csinos. Mert például a Monster Ball turnén 2010-ben úgy nézett ki, mint egy gigantikus gyertya rojtokkal. Aztán, meg mint egy hatalmas habos sütemény, rémisztő robot-szárnyakkal. Aztán meg mintha Darth Vadert keresztezték volna Barbra Streisanddal sisakban és szakadt neccharisnyában. Aztán meg vérbeborulva. Az egész egy bizarr színházi előadáshoz hasonlított, amit 20,000 látványosan kiöltözött buli-babának vittek színre, akik többsége úgy nézett ki, mintha éppen most szabadult volna egy Rémálom az Elm utcában tematikájú lánybuliból. A vezérük pedig egy kihívó és szexis fiatal nő, tele sötét és beteges gondolatokkal, akiről viszont az, hogy csinos, soha az eszembe nem jutott volna.

Hogyan jutott Lady Gaga ide? Miért ő és miért most? És miért így? Hogyan lett Stefani Germanotta-ból, ebből a jelentéktelen, manhattani lányból az itt-és-most legnagyobb pop ikonja, amikor alig tud valamit felmutatni néminemű zongoratudáson, néhány iskolai musical szerepen, egy Damien Hirst-ről írt főiskolai szakdolgozaton és egy felejthető kandi kamera shown kívül, amit az MTV sugárzott? Pedig mindössze ennyi kellet ahhoz, hogy egy csapásra meghódítsa a popvilágot. Nagyszerű énekes és igazán ügyes slágerszerző, de ilyenből rengeteg akad, ami viszont Lady Gagát mégis kiemelte közülük, az gigantikus önbizalma és a divat iránti földöntúli fogékonysága.

Nagy része ennek, persze, technika, - a fények és a színpadi trükkök, amiket használ, korábban elképzelhetetlenek lettek volna – de van egy lényeges különbség. A Bowie, Madonna, Prince, Queen, stb. élményt az ember alkalmazni tudja a saját életére – a Lady Gaga-élményt viszont nem. Amikor Gaga egy metrókocsi roncsából apáca fityulában, zombi karmokkal és egy átlátszó lebernyegben mászik elő, nos, ha csak nem különlegesen szerencsétlen valaki, akkor nagyon nehéz ehhez akár csak egy kicsit is hasonló élményt előbányászni a személyes emlékei közül. Lady Gaga nem akar belépni a világunkba, azt akarja, hogy mi lépjünk az övébe.

Ugyan Gaga azt mondja, hogy őt a rajongói teremtették meg, az ő képzeletükből lépett ő elő, de ez teljes badarság. Sokkal inkább arról van szó, hogy a tömeg jól reagál a divatbemutatóira, a R&B tompa dübörgésére és arra az egész médiában zajló szappanoperára, aminek Gaga a főszereplője. A rajongói kemény mag „a kis szörnyetegek, a szerelem megalázottjai” azonban már messzebb bemerészkedtek Gaga képregény-világába, hogy valami közös pontot, biztos fogódzót találjanak – de semmi. Talán csak az a homályos meggyőződés, hogy neki is sokat kellett küzdenie azokkal, akik nem hittek benne. „Mindenki azt akarja tudni, hogy milyen az, amikor a négy fal között magam vagyok. Milyen, ha leveszem a parókámat, kibújok a ruhámból és lemosom a sminket. De a helyzet az, hogy ugyanilyen vagyok akkor is, mint most.”

Még több érdekességért a világ legbotránykeltőbb énekeséről lapozzuk fel az Elle magazin márciusi számát!