Frenák Pál ismét behálóz

Ott voltunk az X&Y premierjén

Szokás szerint óriási volt az érdeklődés a Frenák Pál Társulat legújabb előadása iránt, amit csak tetézett, hogy maga a koreográfus is fellép benne. Kígyózó sorokban állva vártuk, hogy megnyíljon előttünk az a futurisztikus tér, melyről már annyit hallottunk korábban. Sőt ismerjük. Ez a vakítóan fehér hely a létezés tere, és ez a függés is: az emberi lét egymástól függő viszonya.

A színpad letisztult, csend van. Erős és veszélyesnek látszó, meredek háló terül el díszletként. A két szereplő: Marie-Julie Debeaulieu és Holoda Péter a hálóba gabalyodva az első taktusoktól kezdve lassú mozgásba kezd. A testük áramlik és beszél, a nő és a férfi kapcsolatát viszik színpadra. Tele vannak kérdésekkel és kételyekkel. Tiszta lappal indulunk, de ahogy haladnak a percek, úgy törnek fel bennünk a gondolatok. A látottak akarva-akaratlanul előhívják azokat az érzelmeket, melyeket Frenák Pál a darab alatt ki akar csikarni a nézőből, hiszen csak így értjük meg: az egész rólunk szól.

A duó előadásában kezdetben (fogalmazhatunk úgy, hogy a teremtéstörténetben) a sikoltó magányt látjuk a színpadon, aztán megjelenik a távolság, a dilemma, a közeledés, a kapcsolat, később a pár minden mozdulatában láthatjuk a szenvedélyt is. „Függés és függőség, belegabalyodás és kapaszkodás, egyensúlyozás és lebegés, szakadás, elszakadás és szakítás” – ahogy a darab ismertetőjében is olvastuk. Az ötven perc alatt pedig állandó vendég: a kétségbeesés. A két fél küzdelme és akarása egy olyan térben, ahol legyőzhetetlennek tűnő akadályok várnak. Egyetlen kapcsolat van: a két fél közötti lelki kapocs.

Az X&Y mély és könyörtelenül őszinte, az arcunkba vágja az életet. Ez nem csupán három szereplő játéka, hanem az egész univerzumé.