Zsigeri szabadság - interjú Vasas Erikával, a Frenák Pál Társulat táncosával

Bemutatjuk a magyar kortárstánc feltörekvő reménységét

Ötévesen már táncoltál, jó pár évre rá pedig magát a Balettintézetet hagytad ott a kortárs táncért. A cél ugyanolyan fontos, mint az, hogy a felé vezető úton megőrizd a szabadságodat?

Ez a pálya sosem csak egy kislányos álom volt, motivációm tehát mindig lesz, jónak lenni viszont valóban akkor tudok, ha kellő szabadságot adnak. A Balettintézetben olyan rendre és önfegyelemre tanítottak, melynek nagy hasznát vettem a későbbiek során, az viszont, hogy erős korlátok közé voltam szorítva, nem tett boldoggá. Már nagyon fiatalon meg akartam találni, ki vagyok, és nem akartam, hogy mások formáljanak. Így kerültem először a pécsi táncművészeti képzésre, majd Földi Bélával és végül Frenák Pállal dolgozhattam együtt. Földi Béla egyébként azt mondta, hogy engem soha senki nem fog betörni. Ezért is örülök, hogy megismertem Palit (Frenák Pál táncművész, koreográfus – a szerk.), mert ő volt az első ember, aki elkezdte használni az energiáimat. Egy pillanatig sem akart megszelídíteni és pont ez volt az, ami miatt megszelídültem. Szeretem szabadnak érezni magam, és ő szabadon hagyott.

Sosem féltél váltani, fejest ugrani az ismeretlenbe?

Hála az égnek szakmailag mindig volt választási lehetőségem – de a tehetség egy idő után kevés, ha nincs mögötte kemény munka. A Tricks&Tracks 2. mostani próbafolyamata például teljesen felborít lelkileg: félelmetes mélységekbe kellett ásnom önmagamban, minden lelki sebemmel, kételyemmel, fájdalmammal és gondolatommal szembe kellett néznem, hogy hiteles legyen, amit az előadás során csinálok.

Úgy hangzik, mint egy soha véget nem érő pszichoterápia…

Nagyon sokat tanultam magamról nemcsak a Frenákkal való munka során, hanem ez alatt az egész út alatt, amit táncosként megtettem. Művészként szerencsések vagyunk, hogy még a negatív élményeinkből is profitálhatunk, a magunk eszközeivel adhatjuk ki minden fájdalmunkat. Pali mondta egyszer, hogy olyan ez, mint azok a fiókok, melyekbe az életed nehéz pillanatait pakolod. Nem szeretnéd őket kinyitni, de ahhoz hogy hiteles, jó művész lehess, időről időre mégis meg kell tenned. Palinál nagyon fontos elvárás a magas szintű technikai tudás, ám még fontosabb, hogy mihez tudsz kezdeni ezzel a tudással, hogyan töltöd meg tartalommal, jelenléttel.

A saját élményeiden kívül másokból is merítesz inspirációt?

Igen. Állandóan figyelek: nemcsak magamra, hanem a környezetemben lévő emberekre is, itthon, a hétköznapokban, a társulat turnéin. Imádok sétálni és sok gesztust, vagy történetet éppen az utcáról viszek be a próbaterembe. Úgy érzem, sosem vonhatom ki magam a körülöttem zajló eseményekből, még akkor sem, ha nem én állok a középpontjukban, ha nem én vagyok azok közvetlen szereplője. Ebbe az állandó koncentráltságba néha azt érzem, bele lehet rokkanni.

A Frenák Pállal való, immár négy éve tartó munka mit adott neked?

Sokáig volt bennem egy erős megfelelési kényszer. Olyan mérhetetlen tisztelettel és alázattal vagyok iránta, hogy a munkámmal mindenképpen ki akartam szolgálni. Egy idő után azonban rájöttem, hogy éppen akkor teszem a legnagyobb szolgálatot, ha nem görcsölök, hanem magamat adom. Mindig is szerettem volna egy olyan emberrel dolgozni, aki úgy ad feladatot, hogy abból építkezni tudok. Pali egy olyan alkotó, aki elemeidre bont, de vissza is épít. Mindezt úgy, hogy közben nem változtat meg, nem rág a szádba semmit, nem kér tőled semmi mást azon kívül, hogy a legtermészetesebb módon az legyél, aki vagy. Ezt kevés ember kapja meg lehetőségként. Lehet, hogy egyszer másfelé fog sodorni majd a sors, de mindig nagyon hálás leszek neki, ugyanis táncost lehet az emberből csinálni, művészt már kevésbe.

Tizenévesen egy cetlire írtad, mit vársz a következő három évtől: „Egy év Földi Bélánál, utána szeretnék Frenák Pálhoz szerződni.” Most mi állna azon a papíron?

Tanítok, kurzusokat is tartok, és szeretném majd kicsit a koreográfusi vénámat is kibontakoztatni, a Frenák Pál Társulat táncosaként megélt szakmai kihívások mellett viszont fontos céljaim vannak a magánéletemet illetően is. Mindig is számított, hogy magánemberként, nőként is kiegyensúlyozottan éljek. Nekem ugyanis legalább annyira muszáj Erikának is lennem, mint Frenák-táncosnak.