Erősödő női hangok - Karafiáth Orsolya

A #többnőtazirodalomba pályázat zsűritagja

Karafiáth Orsolya: Bugyilíra?
ELLE: Női irodalom. Létező kategória?

Ha ezt a kifejezést halljuk, női irodalom, elsőre rögtön talán a szingliregények, érzelgős prózák jutnak eszünkbe. Mindenképpen valami túlhangolt, könnyes, hepiendes, rózsaszín valami. A női irodalom a tartalma alapján lett definiálva, valami, amit nő ír nőknek, elsősorban nőket érdeklő dolgokról.

ELLE: Egyáltalán: milyen összefüggésben releváns, hogy nő egy adott mű szerzője?

Számomra annyira, mint a szerző fényképe.

fotó: Zsólyomi Norbert

ELLE: Női írónak lenni mennyiben hendikepes ma Magyarországon?

Csak amennyire nőnek lenni. Be kell látnunk, hogy a nők helyzete nálunk még mindig nem optimális. Miért épp egy író nőnek lenne könnyebb?

ELLE: Az irodalmi Nobel-díj történetében alig 13 százalék, a Man Booker-díj esetében 30 százalék volt a női nyertesek aránya. Valós állapotot tükröznek a statisztikák?

Alig-alig találok olyan, számomra nagyon fontos női szerzőt, akinek Nobelt adnék. Egy-egy fájó hiány akad persze. Karen Blixen például, aki több művét férfinéven írta (Isak Dinesen néven például), és akiről köztudott is, hogy úgy érezte, meg kellene kapnia ezt. Több esetben pedig volt olyan érzésem, hogy azért kapta nő, mert kezdték úgy érezni, már ciki a dolog. Holott ennek nem szabadna szempontnak lennie.

ELLE: Javasolna pozitív diszkriminációt a női szerzőkkel szemben a díjazás vagy akár a könyvkiadás terén?

Semmiképp nem szeretném, ha alkalmaznának pozitív diszkriminációt, ebben az esetben nem is lenne szerintem értelme. Ha egy szöveg nem ugorja át a lécet, nem fogja akkor sem, ha sulykolják. Ma már nem érzem azt, hogy egy nő pusztán a neme miatt hátrányban lenne mondjuk a publikálás tekintetében. Jó pár éve még valóban szükség volt például az Éjszakai Állatkert című antológiára azért, hogy felhívja a figyelmet arra, mennyi hang és mennyi téma létezik, és mennyi olyan szerző, aki különféle okokból – és ezalatt érthetjük a félénkséget, kishitűséget is – nem mert előlépni.

ELLE: A prózaírók és költők között ma már számosan vannak nők, színműírók viszont alig. Miért?

A drámaírás nagyon másfajta hozzáállást igényel, mint a próza vagy a líra. Sokkal inkább háttérbe kell szorítani az alanyiságot, egyfajta jó értelemben vett férfias fegyelem kell hozzá. Persze vannak remek drámaíró nőink is, de más egy drámában működő szituáció, más húrokat kell pengetni írás közben.

ELLE: „Elmenekültek a pasik, nyugodtan beszélhetünk a hüvelygombáról” – mondja a háziasszony a reklámban. Előfordulhat, hogy bizonyos irodalmi témáknak kizárólag női a célcsoportja?

Szerintem nem léteznek nemspecifikus témák. Minden, tényleg minden lehet irodalmi alapanyag, ha jól van megírva, ha a szerző megtalálja benne a számára lényeges pontokat, és irodalmi témává avatja, akkor mindenkihez beszél. Hány olyan könyv van, amikor azt mondjuk, mit érdekelne minket mondjuk egy héja megszelídítésének története, nem vagyunk mi madarászok, ám ha a könyv (jelen esetben Helen McDonald H, mint héja című műve) egyszerűen beszippant, mert olyan nyelvet és metaforát talált a szerző a fájdalomra, a gyászra, ami beszippant, nincs is több kérdésünk. Nem a téma, hanem a nyelv és az alapanyag kidolgozottságának módja emeli a szöveget irodalmi rangra.

ELLE: Tolsztoj a szerelmes nőkről, Esterházy az édesanyákról írt – többek között – mély ismerettel. Ha női szemszögből akarunk tisztán látni férfi ügyben, kiket olvassunk?

Egy-egy figurában én sosem a nagybetűs (vagy kisbetűs) nőt, nem az általánost, a sémát keresem, hanem a karaktert magát nézem. Anna Karenináról sosem gondoltam, hogy valóságos, Bovarynéről sem, nem akartam magamra nézni általuk. Sőt, legtöbbször nem a női hősökkel azonosulok.
Tetszett a cikk? Oszd meg másokkal is!