Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Elnökök

Tudod, ki az elnök vagy kormányfő a világ a legfontosabb országaiban? Ezt a 10 nevet illik ismerni – kvíz!

2024. január 29.

2 perc olvasás

Gyulai Bence

politikus kvíz államfő kormányfő
Tudod, ki az elnök vagy kormányfő a világ a legfontosabb országaiban? Ezt a 10 nevet illik ismerni – kvíz!
© Fotó: Shutterstock/ArtisticPhoto

Ha csak néha olvasod a politikai híreket, a világ legnagyobb országainak legfőbb vezetőit, elnökeit, miniszterelnökeit akkor is illik legalább névről ismerni. Próbáld ki, tényleg megy-e az összes!


Vannak olyan országok a világban, ahol az elnök egyben az államfő és a végrehajtó hatalom vezetője is, ilyen példul az USA, ahol, meg se kérdezzük természetesen, Joe Biden az elnök jelenleg. De máshol az államfő, aki névleg az ország feje, nem egyezik meg a végrehajtó hatalom igazi irányítójával, akit sok helyen, így Magyarországon is miniszterelnöknek hívnak. Ebben a kvízben mindig az utóbbira, azaz arra a személyre kérdezünk rá, aki a hatalmat valóban gyakorolja, szóval nem a Novák Katalinokat, hanem az Orbán Viktorokat keressük. Ezzel a kvízzel tesztelheted magad, hogy ismered-e a világ legfontosabb politikusainak és politikusnőinek a nevét!

Elnöki kvíz

Az alapműveltséghez tartoznak a világ fővárosai, de legalább a világ legnagyobb és/vagy politikailag legbefolyásosabb országairól azt is illik tudni, hogy ki az adott ország jelenlegi vezetője. Pár név annyira közszájon forog, hogy nem láttunk értelmét rákérdezni az alábbi kvízben: nem feltételezzük egy ELLE-olvasóról sem, hogy kihívást jelentene a számára rávágni, hogy az USA elnöke jelenleg Joe Biden, Oroszországé pedig Vlagyimir Putyin. Ők tehát nem is szerepelnek az alábbi kvízben.

Vigyázz: ez a kvíz pár hét-hónap-év alatt garantáltan el fog avulni, hiszen jobb helyeken az országok vezetőinek személye rendszeresen változik. Ez a kvíz 2024. január 29-én készült, és a válaszok most, 2024. január 29-én helyesek. Ha hónapokkal vagy évekkel ezután, azaz 2025-ben vagy még később találtad meg ezt a kvízt, akkor egyrészt sok szeretettel üdvözlünk, másrészt vigyázz, mert a válaszok a jövőben már mások lehetnek.

A kvíz formátuma egyébként biztosan ismerős lesz: mondunk egy országot, valamint 4 nevet, tőled pedig egy tippet várunk, hogy a 4 személy közül ki az adott ország kormányfője jelenleg. Mehet? Mi készen vagyunk, ha te is, indítsd el a játékot!

Van kedved még játszani egy kicsit? Reméljük, igen! A Psziché rovatban ma is mutatunk egy izgalmas képes fejtörőt, de ha inkább még egy kvízt töltenél ki, akkor most az alábbi hármat ajánljuk folyamatosan bővülő archívumunkból.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

10 horror fi...
1

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Ez a világ 1...
2

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

Új, döbbene...
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Ez is az ala...
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

A 25 legjobb...
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

30 ikonikus...
6

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az embe...
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Mennyit tuds...
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves