Eke Angéla: Még több állatot az ELLE címlapra!

Nem sokan mondhatják el magukról, hogy élettörténetüket olyan nagynevű kortárs író dolgozza fel, mint Závada Péter. Azzal pedig csakis Eke Angéla büszkélkedhet, hogy az ebből született monodrámát három különböző szemszögből is színpadra állította több rendező, egy előadás keretein belül. A színpadi és filmes munkák mellett a környezettudatosság, a fenntarthatóság és az altruizmus is a szívügye, és ezt a vele készült interjúnkban sem titkolta el. 

Mi volt a pályád legmeghatározóbb eseménye, történése?

Eke Angéla: Egy soroksári fiú szakmunkásképzőben játszottunk tantermi előadást, a fiúk legtöbbje soha nem volt még színházban. Ezek a középiskolás kamaszok éppen eszterga óráról érkeztek, és megnézték ezt a kortárs előadást a csoporton belüli kirekesztés és elfogadás témájában. Eleve attól féltem, hogy fognak ők elfogadni minket. Miközben nézték az előadást egyikük egy öngyújtó lángjával, egy másik egy pillangókéssel játszott, miközben mi a legnagyobb alázattal és erőbedobással játszottunk. Utána viszont megnyíltak, és olyan alapigazságokat fogalmaztak meg egymás előtt, amiket valószínűleg sosem mondtak még ki. Nyilván nem változott meg egy csapásra a srácok élete, de akkor ott történt valami. Ez volt az az élmény számomra, ami a legkézzelfoghatóbban mutatta meg azt, hogy a kultúrának nem csak szórakoztató, hanem társadalomformáló ereje is lehet! 

Mi volt a legjobb dolog, ami a pályafutásod során történt veled?

Eke Angéla: A Trojka Színházi Társulás darabjaival mindig más és más helyszínen játszunk, az egyes előadásokhoz mindig ahhoz passzoló helyszínt választ díszletül a rendező. Éppen ezért általában a nézők nagyon közel ülnek hozzánk, hiszen játszunk lakásban, étteremben, bárban, a legújabb, Lars von Trier: Dogville című előadásnak pedig egy pincesor ad otthont. A nézők anélkül tudnak a történések részesei lenni, hogy nem interaktív a formátum, az energiák mégis nagy hatással vannak rájuk. Nemrégiben az előadás végkifejlettjénél, amikor már csak én vagyok a színpadon és 1-2 perc van a befejezésig, a szövegem előtt arra lettem figyelmes, hogy egy férfi némán rázkódik a zokogástól. Olyan erősen hatott ez rám, nagyon szerettem volna őt megölelni. Eközben persze ment tovább az előadás, de én is elkezdtem zokogni, majd a nézőtéren többek is elkezdtek sírni. Egy közös katarzis-élmény részesei lehettünk. Hálás vagyok, hogy a Trojkában olyan előadások részesei lehetek, ahol ez megtörténhet. 

Mit jelent az ELLE Awards jelölés számodra?

Eke Angéla: Azért is különösen fontos ez a jelölés, mert független színházi művészeket ritkán szoktak díjakra felterjeszteni, mivel nem áll mögöttük egy kőszínház. Nagy dolog, hogy az ELLE Awards bizottsága felfigyelt a munkásságomra és megtisztelt ezzel a gesztussal, és ezáltal egy ilyen színvonalas mezőny részese is lehetek. Fontos visszajelzés számomra, hogy a sok nehézség ellenére érdemes ezt csinálni, és igenis eljutunk az emberekhez. Egyben a független színházi szakma elismeréseként is fogom fel, a személyes mivolta mellett.

Tudod már, hogy mit veszel fel a gálára?

Eke Angéla: Egy díjátadó olyan fontos esemény, amit szeret az ember megtisztelni egy különleges ruhaválasztással. Ugyanakkor igyekszem mindig önazonos lenni és az aktuális hangulatomhoz mérten választok szettet, sokszor az utolsó percben, akár egy magyar tervezővel kollaborálva. Fontos, hogy a választott darab tükrözze az aktuális hangulatomat, egy adott gondolatiságot közvetítsen, hogy a lehető legjobb formámban éljem meg ezt az ünnepet, hiszen erre nincs mindig lehetősége az embernek. Valószínűleg most is az utolsó pillanatokra hagyom majd a döntést, hogy maximálisan jól érezzem magam benne, ne egy jelmezként funkcionáljon, hanem eggyé váljak a ruhával, és ezáltal többet hozzunk ki egymásból.

Ki a legmeghatározóbb személy az életedben jelen pillanatban?

Eke Angéla: A párkapcsolatom egy nagyon fontos érzelmi, biztonsági és emberi bázis, amiben a legnagyobb személyiségfejődésen mentem keresztül az elmúlt 3 évben. Nagyon fontos és felemelő azt megélni, hogy vannak olyan tárasak az életben, akik anélkül tudnak gyógyítani, hogy megpróbálnának megváltoztatni. Megszületik egy kölcsönös szövetség, szerelmi harmónia, amiben mindketten önálló egységként is tudunk működni, de a kettősünk által egy még nagyobb dolog tud létrejönni. Ezért nagyon hálás vagyok, ez az egyik legértékesebb kapcsolódás az életemben.

Mi a legszebb oldala a munkádnak, és mi az, ami a legnagyobb nehézség okozza neked?

Eke Angéla: Egy társadalomban a kultúra építőleg hat az emberekre, ennek azonban financiális feltételei is vannak. Nem tud önfenntartó lenni, támogatásra szorul. Éppen azokban az időkben, amikor az embereknek fokozott szüksége lenne arra, hogy kiszakadjanak a hétköznapok sodrásából, a művészet által töltődjenek, hogy boldogabb és teljesebb életet élhessenek, egyre szűkebb az a réteg, aki számára elérhető, megfizethető a kikapcsolódás ezen formája. Emellett ez a folyamat a szakmára is kihat, gyakran komoly szakmaisággal rendelkező kis társulatok sem képesek fenntartani magukat. Ez a kettősség a legnehezebb: hogy eljuthassunk odáig, hogy a színművészet által adhassunk, túl sok minden szükséges. 

Mi motivál téged a legnehezebb időkben?

Eke Angéla: Az motivál, hogy milyen szerencsés vagyok és milyen hálás lehetek azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, hogy egyáltalán megtaláltam azt a hivatást, amiben kiteljesedhetek. Hogy olyan színházi közegben dolgozhatok, ahol egy rendező az egyénekben gondolkodik, nem pedig bábukban. Sok színész éli le az életét úgy, hogy élete szerepére vár. Hálás vagyok Soós Attilának a Trojka vezetőjének, hogy hosszú évek óta „gondol rólam valamit”.  Az előadásaink után olyan értékeket kaptak az emberek, amiket hazavihetnek magukkal és általa újra kapcsolódhatnak, egymásra találhatnak, ez lenne most a legfontosabb, hogy mi emberek visszataláljunk egymáshoz. 

Ha Tibi bácsi dobná a labdát, mit kívánnál?

Eke Angéla: Azt kívánnám, hogy legyen egy párhuzamos életem, amiben minden nap gondozhatnék egy kis keretet, és lenne időm eljárni több baráti és családi találkozóra. Egész nap főznék és megvendégelném vele a szeretteimet. Sok-sok kerti pikniket szerveznék a barátnőimmel, a gyerekeink a kutyáinkkal szaladgálnának, és amikor kidőlnek, akkor mi hosszúra nyúlt beszélgetésben búcsúztatjuk a napot. De maradjon meg a mostani életem is. Ha ez sikerülne, az lenne a legnagyobb magic az életben! 

Ha bárkit választhatnál a világon, kit hívnál meg az ELLE Awardsra? 

Eke Angéla: Én sajnos egyetlen vérszerinti nagymamámat sem ismerhettem, az életemben viszont nagyon erős szerepet töltenek be a női felmenők. Vannak körülöttem idősebb női személyek, akiktől nagyon sokat tanulhatok és sokat kapok, mégis hiányzik, hogy a vérszerinti nagymamáimmal megismerkedjek. Sajnálom, hogy ők nem lehetnek jelen ezen az eseményen.

Van olyan ismert ember, példakép, aki szerinted ELLE címlapot érdemelne, de eddig még nem szerepelt a borítón? 

Eke Angéla: Szerintem minden címlapra olyan ember kerül, akinek helye van ott és megérdemelten esik rá a választás, így nem igazán tudok ilyen személyt mondani. De ha már megkérdeztétek a véleményem, én több állatot tennék a címlapokra, és gyakrabban hívnám fel a figyelmet a környezetünkre, azokra az állatokra, akik sokszor magukra vannak hagyva. Önmagukon nem tudnak segíteni, sokszor csak az emberek által kerülhetnek jobb helyzetbe, akik sajnos inkább megnehezítik a mindennapjaikat.