Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Európai Filmdíj

Bosnyák háborús dráma nyerte az „európai Oscar-díjat”

2021. december 13.

2 perc olvasás

ELLE

kultúra film Mészáros Márta filmdíj európai film legjobb film
Bosnyák háborús dráma nyerte az „európai Oscar-díjat”

Az Európai Filmdíjak átadóján a Quo vadis, Aida? című film készítői vehették át a legjobb filmnek járó díjat.


Jasmila Zbanic munkája az 1995-ös srebrenicai vérengzésről a legjobb rendezésért járó díjat is megkapta, főszereplőjét, Jasna Duricic-ot pedig a legjobb női alakítás díjával tüntette ki az Európai Filmakadémia (EFA). Jasmila a koronavírus-járvány miatt hibrid formátumban megtartott gálán otthonából élőben közvetített beszédében kiemelte, hogy filmjét a fiaikat, fivéreiket, férjüket elveszítő srebrencicai nőknek ajánlja, akiknek „békét kellett teremteniük egy teljesen szétrombolt országban, és helyrehozni a sok bajt, amelyet a férfiak okoztak”. A Quo vadis, Aida? volt az egyetlen a nagyjátékfilmes mezőnyben, amely az EFA legjelentősebb díjai közül hármat is elhozott.

Fókuszban a női szolidaritás

A film középpontjában egy boszniai nő, Aida áll, aki tolmácsként dolgozik a több mint nyolcezer bosnyák férfit és fiút legyilkoló szerbek mészárlását tétlenül szemlélő ENSZ-erőknek, és megpróbálja megmenteni férjét és fiát.

Az alkotás világhírű rendezője hangsúlyozta: reméli, hogy filmje hozzájárul ahhoz, hogy erősödjék „a női szolidaritás”, és jobban megjelenjenek „a női történetek és a női nézőpont a filmben, a politikában, az életben”.

Új kategória: innovatív történetmesélés

A legjobb európai férfi főszereplő díját Sir Anthony Hopkins kapta Az apa című drámában nyújtott alakításáért. A díjazott – aki már a legjobb férfi főszereplő Oscar-díját is elnyerte a demenciáról szóló filmmel – nem vett részt a gálán. Florian Zeller, Az apa szintén Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója Christopher Hampton társforgatókönyvíróval a legjobb forgatókönyvért járó díjat kapta meg.

Az európai filmművészet idei felfedezettje Emerald Fennel, az Ígéretes fiatal nő ugyancsak Oscar-díjas rendező-forgatókönyvírója. A díj legújabb, tavaly alapított kategóriája az innovatív történetmesélésért járó elismerés. Ezt Steve McQueen nyerte el a Small Axe (Kis fejsze) című munkájával, amely a karibi térségből származó londoni bevándorlók példáján keresztül öt epizódban, öt különálló történetben mesél az afroeurópai kisebbségi lét súlyos megpróbáltatásairól.

Két magyar is díjat nyert

Az 1988-ban alapított EFA 34. alkalommal ítélte oda az európai Oscar-díjként is emlegetett elismeréseket, amelyek a kontinens filmművészete iránti figyelmet hivatottak erősíteni. Több kategóriában már korábban eredményt hirdettek, így a többi között azt is bejelentették, hogy Ágh Márton, a Természetes fény című második világháborús magyar dráma látványtervezője a legjobb európai látványtervező az idén.

Ugyancsak otthonában, Budapesten vette át az EFA elismerését jelképező szobrocskát Mészáros Márta, az idei életműdíjas, akit a testület elnöke, Agnieszka Holland progresszív feminista művészként jellemzett méltatásában.

Forrás: MTI

Nyitóképünkön Jasna Duricic szerb színésznő, a Quo vadis, Aida? főszereplője. 

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
1

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
2

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
3

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus hollywoodi barátság
4

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
5

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
6

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!
7

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

2023.05.10. 1 perc olvasás

Menne a töriérettségi? 10 kérdésből megmondjuk, hogyan szerepelnél a vizsgán!

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
8

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

ezek is érdekelhetnek

 5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

5 könyv, amit el kell olvasnod februárban

2024.02.01. 4 perc olvasás

Ajánló

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

Nagyon gyors a világ, de bizonyos dolgokhoz le kell ülni, meg kell érkezni. Az olvasás pont ilyen, ami igényel egyfajta lelassulást - interjú Ludvig Orsolyával.

Támogatott tartalom

2024.01.16. 5 perc olvasás

Business idol

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

Kiss Diána, az új generáció primadonnája

Támogatott tartalom

2023.12.06. 3 perc olvasás

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

Olvass bele Szonja German legújabb könyvébe!

Támogatott tartalom

2023.12.05. 3 perc olvasás

kikapcs

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

Az utazási kalandok megelevenednek a vásznon

Támogatott tartalom

2023.10.03. 4 perc olvasás

Amit fotó nem képes visszaadni, azt életre kelti a festő

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

2023.09.22. 3 perc olvasás

New issue

Magyar filmet díjaztak a Velencei Filmfesztiválon

Magyar filmet díjaztak a Velencei Filmfesztiválon

2023.09.11. 2 perc olvasás

Magyar siker

Szerelemből született – kapható az új ELLE!

Szerelemből született – kapható az új ELLE!

2023.09.05. 4 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves