Az idő túl gyorsan utolér - Beszélgetés Sylvia Plachy-val

Aki kislányként azt kérdezte: "Mikor lesz holnap?"

Sylvia Plathy: Egy bizonyos kor után már nincs értelme feltenni ezt a kérdést, mert a várakozás izgalma elillan. A “mikor lesz holnap” arról az izgalomról szól, amikor az újabb és újabb impulzusokat szeretnéd befogadni, legyen az vágyódás a tavasz után vagy egy újrakezdésre. Egyszóval türelmetlen vagy. Ahogy öregszünk, az ember megtanulja a türelmet, de azt is, hogy az idő túl gyorsan utolér. Igazából sosem vártam rá választ, inkább egy mantrává érlelődött, szelídült ez a kérdés. (…) Amikor menekült és bevándorló voltam az Amerikai Egyesült Államokban, arra vágytam, hogy visszatérjek Magyarországra, mert szörnyű honvágyam volt, talán ezért is kérdezgettem mindig anyámat, hogy “mikor lesz holnap”. A 2015-ös kiállításom is jobban reflektált a magyar vágyakozásra, vágyakozni pedig egyenlő fiatalnak lenni.

… Amikor ez az idézet az eszembe jutott, megkerestem az emlékkönyvemet és amikor elkezdtem ezen az anyagon dolgozni, azt a másik szívet. Szóval van egy magyar és egy amerikai szívem.

Úgy gondoltam, hogy pozitívabb képeket szeretnék bemutatni, mert jelenleg minden olyan savanyú és rossz, a világ megy széjjel, de ahogy keresgéltem a képek között, rájöttem, hogy nem tudom kihagyni a másik oldalt. Minden kiállításomnál a képeknek van egy íve, ez a legutóbbi semmi másról nem szólt, mint az életről és a pillanatokról. A képek úgy élnek itt együtt, hogy beszélgetnek egymással. (…) Ez a kisfiú a szíve a kiállításnak, reményteli, tele van élettel. (A tárlat nyitóképe egy kisfiú magnóliával.) Azóta 30 éve telt el, ki tudja milyen volt az élete. Ez a szomorú a fényképezésben, és ez a szépsége is: a képben maradnak meg a fontos pillanatok.

Javarészt a kiállításaim alkalmával. Eleinte nagyon hiányzott Magyarország. Abban az évben – 1956-ban - , kora ősszel anyukám elvitt egy asztrológushoz, aki azt mondta, ebben az évben “nagy változások” lesznek. Nekem a változás akkor azt jelentette, hogy a nyolcadik osztályba megyek. Azért forradalomra nem gondol az ember, meglepetésként ért mindannyiunkat. Évekig tartott ez a “nagy változás”

Tudja, ez az egyik oka annak, hogy nem vágyom ide vissza, mert érzem, hogy itt a nőket nem mindig kezelik jól. Amerikában is sok a probléma és micsoda szörnyűségekről tudunk, hisz olvashatjuk a napilapokban is, de valahogy a nőkkel egyenlőbben bánnak, nem úgy, mint itt. Ezt mindig jobban érzékeltem, amikor Európába jöttem, még Franciaországban is sokkal jobban lehet érezni ezt a “másodosztályú” szerepet. Talán szerencsém is volt, hogy olyan munkahelyek és barátságok felé vitt a sors, ahol nagyon sok kedvességet és segítséget tapasztaltam meg. Például sok amerikai férfi fotós irigyelte azt a képességünket, hogy nekünk nőknek egy fotóalany jobban megnyílik, mert nem tartanak tőlünk. Nagyon szerencsés vagyok, mert sosem éreztem annak a hátrányát, hogy nő vagyok és nem is kellett emiatt harcokba bocsátkoznom.

Igen, manapság egyre több nőt érdekel a fényképezés, és egyre többen ragadnak gépet. Amikor elkezdtem a pályát, a kevesek egyike voltam. Akkor ezen el is gondolkodtam, de nem túl sokáig, mert beszippantott ez a világ, beleszerettem a fényképezésbe, és csak ezt akartam csinálni. A tanáraim javasolták, hogy ismerjek meg minél több fotóst, ezért mi mást tehettem, felhívtam őket és találkozót kértem, így ismertem meg André Kertészt, - vagy W. Eugene Smith-t, - akik nagyon közvetlenek voltak és elbeszélgettek velem.

Szerintem, ha több nő választja hivatásként a fotózást, vissza fog térni az alázat. Sajnos a világ teljesen megváltozott, az emberek is mások, csak az iPhone-jukat nézik és nem azt, ami körülveszi őket. A külsőségek, a látvány számít, amit ugyan tökéletesre megterveznek, de ez már egy másik eszme, és az embereket más eszme hajtja, hogy fotósként is mit akarnak megmutatni. Én mindig is nagyon élveztem, ha a külvilággal kommunikálhatok. A fotósok ma leginkább csak saját magukról akarnak beszélni, technikailag a tökéletesre törekszenek. De ez csupán a felszínről szól és nem arról, ami mögötte van.Lehet a felszín gyönyörű, hiszen az ideális körülmények lehetővé teszik, de az ember igazi értéke csö Erről az internet tehet, nem a magyarok vagy az európaiak, mert az egész világ kezd sablonszerűvé válni. Az emberek olyanok, mint a robotok, tudják, hogyan kell valamit tökéletesre csiszolni. Én egy másik világból származom, és ezért nem tudom már magam sehol sem otthon érezni.

Látja ez tesz engem boldoggá, hogy a mai világban vannak még emberek, akik meg tudják látni, mi van a felszín mögött.