Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Az atmoszféra nyomában

2013. május 23.

2 perc olvasás

ajánló atmoszféra brody studios fotó kálló péter kiállítás
Az atmoszféra nyomában

Új tárlata nyílt a többszörös díjnyertes fotós Kálló Péternek


Több napilap, és a Sziget állandó fotósaként is dolgozó Kálló Péter Atmoszféra című kiállítására az elmúlt 5 év munkáiból válogatta össze az itt bemutatott képeket. A ház stílusa, a pompás, díszes ajtók és festett falak hangulata éles kontrasztban áll a fotókkal, a párosítás mégis működik. Kálló Péter képein megfigyelhetjük különös vonzódását a geometriai formákhoz, a harmonikus kompozíciókhoz, illetve azok megtöréséhez - van, amikor egy alak vagy a zajló élet közbeszól. Érdekesség, hogy már belépéskor, a kapuban a boltívek alatt elrejtettek néhány képet, ez a gesztus izgalmas vendégváró trükk. Befelé haladva egyre komolyabb, mélyebb képekkel találkozik az ember. "Kutatások szerint átlagban 2-3 másodpercet töltünk el egy elénk kerülő kép szemlélésével, én azonban szeretnék a nézőkben egy-egy gondolatot elindítani" - mondta munkáiról a művész. A hat országban készült képeken több visszatérő motívum is felbukkan, az esernyők például Henri Cartier-Bresson életművére tett egyértelmű utalásként, de találkozhatunk biciklikkel, sirályokkal is. A falakon elhelyezett 27 kép mellett a tárlat végén egy pazar ötlettel találkozunk: egy kivetítő újabb 20 képet tár elénk, amelyeket fóliára nyomtak rá, így a látogatók maguk helyezhetik a vetítőre, vagy akár egymásra, új képeket alkotva.

A kiállítás minden kedden és csütörtökön megtekinthető a művész vezetésével június 3-ig.
Brody Studios, Budapest, VI. Vörösmarty utca 38.
Bejelentkezés szükséges: http://www.kallopeter.hu

Blogoldal fotó: Kálló Péter - Sunbrella

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Mennyit tuds...
1

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

Új, döbbene...
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

A 25 legjobb...
3

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez a világ 1...
4

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

10 horror fi...
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Csak az embe...
6

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez is az ala...
7

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

30 ikonikus...
8

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ezek is érdekelhetnek

Modern komfo...

Modern komfort, melengető design – itt az ELLE Decoration őszi száma

2025.09.30. 3 perc olvasás

new issue

5 sorozat, a...

5 sorozat, amit meg kell nézned, ha szereted a Wednesday-t

2025.09.25. 4 perc olvasás

Ajánló

3 kevésbé is...

3 kevésbé ismert magyar film, amit nézz meg, ha még nem láttad

2025.09.21. 3 perc olvasás

Movies

Az Open AI é...

Az Open AI és a Revolut először a POV Budapest színpadán

2025.09.08. 4 perc olvasás

program

Pink, ahogy...

Pink, ahogy még sosem láttad – kortárs kiállítás a rózsaszín bűvöletében

2025.08.23. 4 perc olvasás

AJÁNLÓ

SICC Összműv...

SICC Összművészeti Fesztivál – itt minden műfajt megtalálsz!

2025.08.22. 2 perc olvasás

AJÁNLÓ

Füred Art We...

Füred Art Week: A művészet balatoni találkozója

2025.07.07. 3 perc olvasás

kultúrprogram

Magyar stree...

Magyar street food, gyorsan, hazait!

2025.07.05. 4 perc olvasás

AJÁNLÓ

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves