Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A halottak köztünk járnak

2013. május 25.

1 perc olvasás

kultúra élőhalottak zombi zombifilmek
A halottak köztünk járnak

A zombik az új trónkövetelők


Mindenki látott már zombit. Míg a vámpír bír bizonyos fokú vonzerővel (vagy ha mégsem, akkor megbűvöl), addig az élőhalottak serege egytől-egyig kifejezetten visszataszító külsejű egyedekből áll. Különböző mértékben rohadnak (attól függően, hogy mikor haltak meg), sőt, ha egy zombit egy másik fertőzött meg, akkor ronda, véres sebek is borítják, esetleg kilógnak a belei. Lassan, dülöngélve járnak, fura, remegő mozgással. Olyasféle mélyről jövő hangot adnak ki, ami leginkább az artikulálatlan pokolbéli hörgéshez hasonlítható, értelmes szavakat ugyanis a zombik nem formálnak – egyes vélekedések szerint. Ez leginkább azzal függ össze, hogy mit eszik az élőhalott. A szimplahörgés-pártiak (akik többen vannak, és majdnem minden jel, vagyis film az ő igazukat támasztja alá) amellett teszik le a voksukat, hogy a zombik a friss, bármelyik testrészünkből kitépett és/vagy kiharapott emberi húsra gerjednek, míg a kisebbség az agyra esküszik, s azon a véleményen van, hogy a zombik járkálás közben kántálnak, méghozzá azt, hogy „brain, brain". Agy vagy hús végül is egyre megy; ha a zombi nem kap enni, szépen lassan összefonnyad és kiszárad, majd újból, s ezúttal végérvényesen elhalálozik.


Honnan jönnek?

A cikk folytatásából kiderül az is, hol vannak és merre tartanak a zombik - megtaláljátok az Elle Man legújabb, tavaszi számában!

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió
1

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió

2023.05.14. 4 perc olvasás

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat
3

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

2022.06.23. 2 perc olvasás

Natalie Portman kitálalt: így fogyasztják és hizlalják a hollywoodi sztárokat

Kvíz: A 10 legalapvetőbb évszám a magyar történelemből – hányra emlékszel belőlük?
4

Kvíz: A 10 legalapvetőbb évszám a magyar történelemből – hányra emlékszel belőlük?

2023.04.13. 1 perc olvasás

Kvíz: A 10 legalapvetőbb évszám a magyar történelemből – hányra emlékszel belőlük?

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

10 film, ami után átértékeled az életedet
6

10 film, ami után átértékeled az életedet

2022.07.17. 6 perc olvasás

10 film, ami után átértékeled az életedet

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
7

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Földrajz-kvíz zseniknek: Te hány ország fővárosát tudod fejből?
8

Földrajz-kvíz zseniknek: Te hány ország fővárosát tudod fejből?

2023.03.30. 1 perc olvasás

Földrajz-kvíz zseniknek: Te hány ország fővárosát tudod fejből?

ezek is érdekelhetnek

Egzisztenciális kérdések vászonra festve

Egzisztenciális kérdések vászonra festve

2023.05.22. 3 perc olvasás

Kertész Attila: La Lutte

Szőke Abigél: Iskolákat, kórházakat, sok fát és bicikli utat a városba!

Szőke Abigél: Iskolákat, kórházakat, sok fát és bicikli utat a városba!

2023.05.19. 2 perc olvasás

ELLE Awards – Interjú

Szabó T. Anna: Nem fair, hogy nekünk jobb volt!

Szabó T. Anna: Nem fair, hogy nekünk jobb volt!

2023.05.10. 4 perc olvasás

ELLE Awards – Interjú

Itt van minden, amit a You 4. évadáról tudni lehet

Itt van minden, amit a You 4. évadáról tudni lehet

2022.11.29. 1 perc olvasás

Sorozat

Itt van minden, amit tudni lehet a Sárkányok háza 2. évadáról

Itt van minden, amit tudni lehet a Sárkányok háza 2. évadáról

2022.10.18. 2 perc olvasás

Sorozat

„Szeretem, hogy már felnőtt vagyok, de még gyerek is”

„Szeretem, hogy már felnőtt vagyok, de még gyerek is”

2022.03.01. 1 perc olvasás

Next generation

„Nem szabad hagynunk, hogy elvesszen az élő koncertek varázsa”

„Nem szabad hagynunk, hogy elvesszen az élő koncertek varázsa”

2022.02.22. 2 perc olvasás

Next gen

Horváth Zorka színész: „Bízom benne, hogy a vezető országok és döntéshozóik rájönnek, hogy muszáj változtatni”

Horváth Zorka színész: „Bízom benne, hogy a vezető országok és döntéshozóik rájönnek, hogy muszáj változtatni”

2022.02.21. 1 perc olvasás

Next gen

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves