Aki nem érdeklődik az asztrológia iránt, általában az is tudja, melyik a fő csillagjegye, azaz a Nap jegye. Ez az a jegy, ami az alapvető működéseid határozza meg, ahogy mások is látnak. De milyen vagy akkor, amikor egyedül vagy? Ez bizony a Hold jegyed befolyása alatt áll!
Ha valaha úgy érezted, hogy a horoszkópod „majdnem igaz, de mégsem teljes”, akkor a Hold jegyed az a hiányzó kulcs, amely feltárja a belső motivációidat, érzelmi reakcióidat és kapcsolati mintáidat.
Az asztrológiában a Hold nem a cselekvésről, hanem a reakcióról szól. Arról, hogyan létezel ösztönösen, hogyan reagálsz biztonságban és veszélyben, mitől nyugszol meg, és mi az, ami kibillent. Míg a Nap jegy az „én ezt akarom” hangja, addig a Hold jegy az „így érzem magam ettől” belső válasza.
A Hold rendkívül gyorsan halad a zodiákuson: nagyjából két napot tölt egy jegyben, ezért sokkal személyesebb és egyedibb lenyomatot hagy, mint a Nap. Ez az oka annak, hogy két azonos Nap jegyű ember érzelmileg teljesen másként működhet. A Hold az emlékeink, beidegződéseink, félelmeink és vágyaink hordozója. A kapcsolatokban különösen hangsúlyos: amikor levesszük a társadalmi maszkot, amikor sebezhetővé válunk, amikor kötődünk vagy elzárkózunk, akkor a Hold jegyünk lép előtérbe.
A Hold jegy az a belső arcod, amelyet csak kevesen látnak: az érzelmi igazságod, az autentikus önmagad, aki akkor jelenik meg, amikor már nem kell megfelelned. Ez a jegy határozza meg és tárja fel, hogyan dolgozod fel az érzelmeidet, hogyan kötődsz, mitől érzed magad biztonságban, és mitől sérülsz meg igazán. Meghatározza, hogyan szeretsz, hogyan félsz, hogyan vágysz, és azt is, milyen érzelmi szükségleteid vannak egy kapcsolatban. A Hold jegy a „nagy hármas” része (Nap, Hold, Aszcendens), és kulcsszerepet játszik az önismeretben. Ha megérted, mi hajt belülről, sokkal tisztábban látod majd azt is, miért cselekszel úgy, ahogy. Nem csak azt, mit teszel, hanem azt is, miért.
A kapcsolatok érzelmekből születnek, ezért a Hold jegy főszereplő minden kötődésed történetében. Meghatározza, mire van szükséged ahhoz, hogy biztonságban érezd magad valaki mellett, hogyan fejezed ki az érzéseidet, hol húzod meg a határaidat, és mi az, amit soha nem tudsz tolerálni.
Az élet elején gyakran alkalmazkodunk: tükrözzük a másikat, szerepeket veszünk fel, megfelelünk. Idővel azonban a Hold jegyünk „átveszi az irányítást”, és felszínre hozza az igazi érzelmi természetünket. Ilyenkor derül ki, hogy két ember Hold jegye összehangolható-e, vagy állandó súrlódásra van ítélve.
Ezért tartja az asztrológia a Hold jegyek összevetését az egyik legpontosabb módszernek annak megértésére, hogyan működik két ember együtt akkor, amikor a maszkok lehullanak.
A Nap és a Hold kapcsolata olyan, mint egy cél és a hozzá vezető stratégia.
Érzelmileg bátor, impulzív és versengő vagy. A kihívások ébresztik fel az érzéseidet, a tétlenség viszont frusztrál. Gyorsan reagálsz, néha túl gyorsan is. Szenvedélyesen véded azokat, akiket szeretsz, és sokkal harcosabban kiállsz másokért, mint önmagadért. A kapcsolatokban vezetni akarsz, de csak addig, amíg nem unod meg. Olyan társ kell, aki felveszi veled a tempót.
Biztonságra, stabilitásra és érzéki örömökre vágysz. A lelked akkor nyugszik meg, ha az életed kiszámítható, kényelmes és otthonos. Erősen kötődsz a tárgyakhoz, emberekhez, helyekhez, és ennek megfelelően az elengedés nem megy könnyen neked. Lágy külsőd mögött erős kontrolligény húzódik: tudni és irányítani is akarod, mi történik körülötted. Kapcsolataidban mély testi-lelki kötődést keresel, és lassan nyílsz meg, de ha egyszer igen, onnantól a teljes szíveddel szeretsz.
Az érzelmeidet gondolatokon keresztül éled meg. Inkább beszélsz róluk, mint érzed őket, és gyakran humorral vagy könnyedséggel feded el a mélyebb rétegeket. Kíváncsi, játékos és szellemileg gyors vagy, de az unalom az ellenséged. Nehezen maradsz egy érzelmi állapotban sokáig. Kapcsolatokban folyamatos szellemi stimulációra van szükséged, különben továbbállsz. A sebezhetőségedet ritkán mutatod meg, és ez hosszútávon mindenkinek árt – neked és a partnerednek is.
Ez a Hold igazi otthona. Rendkívül érzékeny, empatikus és gondoskodó vagy. Könnyen ráhangolódsz mások érzelmeire, néha túlzottan is, és hajlamos vagy magadba szívni mindent. Erősen kötődsz a múlthoz, emlékekhez, emberekhez. Kapcsolataidban ápolsz, óvsz és táplálsz, de elvárod, hogy ugyanezt visszakapd és ha nem, jaj, a másik félnek. Ha nem érzed magad érzelmileg biztonságban, visszahúzódsz a „páncélodba”.
Az érzelmeid hangosak és szenvedélyesek. Szeretsz szeretni, és azt is, ha szeretnek, látványosan és hangosan. Belül azonban meglepően érzékeny vagy a visszajelzésekre, és folyamatosan figyeled, elfogadnak-e. Kapcsolataidban csodálatra és figyelemre van szükséged, cserébe viszont melegszívű, védelmező és rendkívül hűséges társ vagy. A dráma nem cél, hanem kikerülhetetlen mellékhatás.
Erős belső kritikus működik benned. Elemzed az érzéseidet, rendszerezed őket, és gyakran megkérdőjelezed a saját reakcióidat is. Segíteni akarsz, hasznos lenni, rendet teremteni, neked ez ad érzelmi biztonságot. A kapcsolataidban hajlamos vagy aggódni, javítani, megpróbálni „megszerelni” a másikat. Akkor tudsz igazán ellazulni, ha valaki megnevettet, és elfogad olyannak, amilyen vagy.
Az érzelmeidet racionalizálod. Szereted érteni, mi miért történik, és kerülöd a szélsőségeket. A harmónia létkérdés, ezért gyakran háttérbe szorítod a saját szükségleteidet a béke érdekében. Kapcsolatokban idealista vagy, magába a szerelembe vagy szerelmes, ezért az illúziók fenntartásába sok energiát fektetsz. Hajlamos lehetsz kompromisszumokra ott is, ahol nem kellene, majd később, amikor túl sok, egyik pillanatról a másikra elhidegülni.
Érzelmeid mélyek, intenzívek és mindent áthatók. Semmit sem csinálsz félgőzzel, különösen nem az emberi kapcsolatok. Rendkívül intuitív vagy, azonnal átlátsz másokon, ami egyszerre ajándék és teher. Kapcsolatokban teljes odaadást vársz, a felszínesség taszít. Hajlamos lehetsz féltékenységre és kontrollra, de mindez a mély kötődés iránti vágyból fakad. A bizalom kulcskérdés.
Érzelmileg szabad szellem vagy. Gyorsan reagálsz és lépsz tovább, ritkán rágódsz hosszasan. Őszinte vagy, néha fájdalmasan is. Szükséged van térre, mozgásra és új élményekre. A párkapcsolatban nem viseled jól a birtoklást vagy az érzelmi nyomást. A szenvedély és a közös kalandok viszont életben tartanak. Mélyebb filozófiai kérdések gyakran foglalkoztatnak, még ha nem is beszélsz róla.
Tartózkodóan kezeled az érzelmeidet. Fontos számodra az önkontroll, és nem szeretsz kiszolgáltatottnak tűnni. Gyakran túl kemény vagy magaddal, magas mércét állítasz, és nehezen viseled a kritikát. Kapcsolatokban komolyan gondolkodsz: nem csak társat, hanem szövetségest keresel. Akkor nyílsz meg igazán, ha érzed, hogy tisztelnek és megbízhatsz a másikban.
Független, különc és elméleti módon közelítesz az érzelmekhez. Értékek és elvek mentén élsz, nem hangulatok szerint. Barátságos vagy, mégis távolságtartó, keveseket engedsz igazán közel. Kapcsolatokban kiszámíthatatlan lehetsz: egyszer közeli, máskor elérhetetlen. Az őszinteség alapelv számodra, ítélkezni viszont nem szeretsz. A szabadságod érzelmi szükséglet.
Érzékeny, intuitív és rendkívül empatikus vagy. Könnyen ráhangolódsz másokra, néha annyira, hogy elveszíted a saját határaidat. Az érzelmeid áramlanak, és időnként elárasztanak. A szerelemben önfeláldozó, gondoskodó és romantikus vagy, de hajlamos lehetsz mártírszerepbe csúszni. A legfontosabb tanulásod: hinni önmagadban, és megvédeni a lelkedet.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!