Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Tünet

A rák egyik jele lehet a megromlott hallás

2023. november 07.

2 perc olvasás

ELLE

rákbetegség tünetek hallás
 A rák egyik jele lehet a megromlott hallás
© Shutterstock

A rákot a megromlott hallás is jelezheti. 


A füldaganatoknál gyakran előfordul hallásromlás. Kevesen tudják, hogy a rák jele is lehet, ha valaki részlegesen vagy szinte teljesen elveszíti a hallását. Ez egy fontos tünet, amit érdemes mihamarabb kivizsgáltatni, ahogy észrevettük a problémát

A középfülnél lesz a probléma

Halláscsökkenés akkor fordulhat elő, ha a daganat a középfülben jelenik meg. Azoknál az embereknél, akiknek a kórtörténetében hosszú ideig ismétlődő fülfertőzés szerepel, nagyobb a kockázata a középfüldaganat kialakulásának. Az orvosok még nem tudják, hogy ennek mi lehet a pontos oka.

Két másik fontos tünet 

A halláskárosodáson kívül két másik fontos tünet is jelzi, ha a középfülben valami nincs rendben. Az egyik a fülfájdalom, a másik pedig az, hogy az érintett egyén nem tudja mozgatni az arcát azon az oldalon, ahol a fájós füle van. Természetesen a hallás elvesztésének több más oka lehet, de mindenképpen orvoshoz kell fordulni, különösen akkor, ha az érintett személy korábban sokat küzdött ismétlődő fertőzésekkel.

A halláskárosodás jelei

  • A beszéd és az egyéb hangok tompának tűnnek.
  • Nem hallja jól a magas hangokat.
  • Nehezen érti a beszélgetéseket, ha zajos helyen, például étteremben tartózkodik.
  • Probléma telefonálás közben, nem érti azt, amit a másik ember mond.
  • Fülzúgás.
  • A televízió és a rádió maximum hangerőn hallható csak.
  • Sokszor kér meg másokat, hogy ismételjék el, amit mondtak.
  • Túlérzékenység bizonyos hangokra (bizonyos hangok nagyon zavaróak vagy fájdalmat okoznak).

Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves