Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Megelőzés

A limfóma első jelei éjszaka jelentkezhetnek

2024. január 30.

1 perc olvasás

ELLE

rák tünetek daganatos betegség limfóma
A limfóma első jelei éjszaka jelentkezhetnek
© Shutterstock

Még mindig nem esik elég szó arról, hogy a limfóma milyen tüneteket produkálhat.


Nemtől és kortól függetlenül bárkit érinthet, a limfóma mégsem tartozik a leggyakrabban emlegetett daganatos betegségek közé.

Pedig a korai diagnosztizálás – mint minden daganatos betegség esetében – itt is életmentő lehet, azonban ehhez arra is szükség van, hogy a páciensek maguk is észrevegyenek bizonyos jeleket.

A szakemberek igyekeznek felhívni erre a figyelmet, mert ez nagyban befolyásolhatja a kezelés sikerességét is.

A limfóma meglepő tünete

Sokan nem is gondolnák, de még a jelentéktelennek és veszélytelennek tűnő jelenségek hátterében is komoly betegség állhat. Ezek közé tartozik az éjszakai izzadás is, amely a limfóma egyik tipikus tünete.

Ezen kívül az alábbiak is gyanúra adhatnak okot:

  • indokolatlan láz
  • egy vagy több nyirokmirigy duzzanata, például a nyakban vagy a hónaljban
  • haspuffadás
  • étvágytalanság
  • könnyen kialakuló zúzódások, bevérzések
  • indokolatlan súlycsökkenés
  • köhögés, mellkasi fájdalom vagy légzési problémák
  • kiütések megjelenése és/vagy viszketés
limfoma-elle.hu
Forrás: Shutterstock

A szakemberek azt javasolják, hogy aki a fenti tünetek közül egyet vagy többet is tapasztal, mielőbb kérjen orvosi segítséget, ugyanis csak egy teljeskörű kivizsgálás deríthet fényt a tünetek valódi kiváltó okára.

via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Te megtalál...
1

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

A rák egyik...
2

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Két macska v...
3

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Bevezetik a...
4

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2030-ra ez a...
5

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Csak a legok...
6

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Te megtalál...
7

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Egy orvos el...
8

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves