Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Bachelorette party

„Vagyonokba kerül a barátnőm lánybúcsúja, majd nem hívott meg az esküvőre”

2023. február 27.

2 perc olvasás

Kurucz Barbara

esküvő barátnők buli lánybúcsú vallomás
„Vagyonokba kerül a barátnőm lánybúcsúja, majd nem hívott meg az esküvőre”
© Getty Images

A nő teljesen tanácstalan, mivel szembesült vele, hogy a lánybúcsú vagyonokba kerül, miközben a menyasszony meg sem hívta az esküvőre. 


A lánybúcsú nem olcsó, pláne, ha extra programokról vagy utazásról van szó. Így járt ezzel a névtelen bejegyzést feltöltő nő is, aki túlságosan későn szembesült azzal, hogy a költségek magasra kúsztak. 

A nő sosem gondolta volna, hogy a lánybúcsú költségei ennyire magasak lesznek

A nő azzal kezdi a történetét, hogy örömmel mondott igent, amikor elkezdték szervezni a lánybúcsút. Eleinte lelkes is volt, végül megállapodtak abban, közösen mennek egy el gyógyfürdőbe, masszázsra, arckezelésre, majd buliznak. Bár a program hosszúnak tűnt, úgy gondolta belefér a költségvetésébe, nagyjából 150 fonttal, vagyis 65 ezer forinttal számolt. 

Azt mondtam, hogy elmegyek a lánybúcsúra, úgy gondoltam, hogy ez körülbelül 150 fontba fog kerülni, és hogy őszinte legyek, nagyon vártam egy arckezelést, masszázst. De 320 font? 

A nő nagyon meglepődött, amikor kiderült, hogy a költségek 320 fontba, vagyis nagyjából 140 ezer forintba kerülnének fejenként. Ezután eldöntötte, hogy nem megy el, mivel nem áll olyan anyagi helyzetben, hogy ezt megengedje magának. Az esetet pedig csak bonyolítja, a menyasszony meg sem hívta az esküvőre.

Ez egy kis esküvő, csak a közvetlen család lesz ott.

A nő nem tudja, hogy miként közölhetné a barátnőjével, nem megy el az lánybúcsúra. Az internetezőktől kért tanácsot, akik azt javasolták, legyen őszinte. Árulja el, hogy ez a költség neki nem fér bele, és bármikor máskor szívesen találkozik vele, de ezt az estét ki kell hagynia. 


Via

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves