Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Építészet

Év háza díjat nyert a MOME Campus

2021. szeptember 23.

4 perc olvasás

ELLE

építészet ház épület Év háza 2021 MOME campus
Év háza díjat nyert a MOME Campus

Egy Földes László és Lukács Anna által tervezett sasadi villa, valamint a Csillag Katalin és Gunther Zsolt által jegyzett MOME Campus nyerte el idén az Év háza díjat, amelyet gálaest keretében adtak át Budapesten.


A 2008-ban újjáélesztett szakmai pályázaton családi ház, kis társasház, valamint középület kategóriában oszt ki fődíjat a zsűri, amely emellett két szakmai és további öt támogatói díj odaítéléséről is dönt, két éve pedig közönségszavazást is tartanak.

Idén 13 középület és 29 családi ház terveit nevezték a pályázatra. Családi ház kategóriában a fődíjat Földes László és Lukács Anna egy téglaburkolatos, elegáns sasadi villa tervezéséért kapta, míg a legjobb középületért járó díjat Csillag Katalinnak és Gunther Zsoltnak, a már sok hazai és nemzetközi elismeréssel büszkélkedő MOME Campus tervezőinek ítélte oda a zsűri.

Csendes harmónia

Szoják Balázs, az Év háza pályázat kurátora a sasadi családi házról mondott értékelésében kiemelte, hogy „egy kiváló és már többször díjazott építész idén ismét pályázott. És ismét példaértékűt alkotott mindannyiunk számára. Földes László épülete, egy részletekre kiterjedő és kétségkívül alapos tervezési folyamat eredménye. A végeredmény tiszta formáival, minőségi anyagaival és megvalósításával csendes harmóniát hozott létre a kert és a közvetlen és távolabbi környezete között.”

Kreatív alkotói légkör

A MOME Campus értékelését a zsűri képviseletében Fazakas György vezető építész mondta el a díjátadón. „Csillag Katalin és Gunther Zsolt érdeme, hogy az 1954-ben épült főépület tengelyére szervezett új épületegyüttes önálló építészeti karaktere jól illeszkedik a teljes együttesbe, sőt az alkalmazott ’kopilit’ üvegrendszer még a 60-as, 70-es évek ipari épülettervező gyakorlatára is utal. (...) A campusfejlesztés által gyökeresen megújult fizikai környezet, az új intézményi keretek arra késztetik az egyetemi hallgatókat és oktatóikat, hogy egy szabadabb, kreatívabb alkotói légkörben végezzék tanulmányaikat, és képzésük befejezése után világszínvonalú alkotókká váljanak" - fogalmazott.

A Magyar Építész Kamara szakmai különdíját Vesmásné Zákányi Ildikó, Szabó Csanád, Vesmás Péter és Sipos György nyerte el a szegedi Móra Ferenc Múzeum És Vár Múzeum terveivel, a Magyar Építész Kamara szakmai különdíjával pedig Hőnich Richárdot és Nagy Pétert tüntették ki a pilisszentiváni Pilisi Len Látogatóközpontért.

Óvoda és társasház is kapott díjat

Álomos Gergely, Bubla Ágnes a Leier főtámogatói különdíjat érdemelték ki egy szegedi családi ház terveiért, a Hella támogatói különdíjat pedig Lenzsér Péter és Jug Mátyás kapta a soproni Média Értési és Oktatási Központért. A Meva támogatói Különdíjjal Szél Norbertet és Varga Gábort jutalmazták a sajószentpéteri óvoda-bölcsődéért, a Prefa támogatói különdíjjal Benczúr Lászlót és Weichinger Miklóst egy budapesti családi ház terveiért, a Terrán támogatói különdíjjal pedig Kocsis Barnabást és Kocsis Gáspárt egy szentendrei többlakásos társasházért.

Középület kategóriában a közönség ugyancsak a Szél Norbert és Varga Gábor által tervezett sajószentpéteri óvoda-bölcsőde épületét választotta a legjobbnak, míg családi ház kategóriában Göde Ferenc „a Velencei-tóra szemet gyönyörködtető panorámát kínáló” családi háza bizonyult a legnépszerűbbnek.

A zsűrit idén Noll Tamás építész, a MÉK egykori elnöke vezette, társelnökei Dévényi Sándor építész, Hajnóczi Péter, a MÉK elnöke, Krizsán András, a MÉSZ elnöke, valamint Szoják Balázs építész voltak. A zsűri szakértő tagjaiként Tóth Balázs építész és Tóth Elek, a BME címzetes egyetemi tanára, illetve a 2020-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett építészek: Csontos Györgyi, Fazakas György, Pirity Attila, Sajtos Gábor és Varga Tamás működtek közre a díjak odaítélésében.

Érdekelnek a lakberendezéssel kapcsolatos hírek? Akkor kövesd az @elledecorationhu-t Instagramon és Facebookon is!

Forrás: MTI

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

 Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?
1

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb
2

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen
3

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni
4

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

 Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül
5

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet
7

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket
8

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

ezek is érdekelhetnek

A magyar design 360 fokos fordulatot vesz

Támogatott tartalom

A magyar design 360 fokos fordulatot vesz

Támogatott tartalom

2021.11.29. 2 perc olvasás

Designkiállítás a Bálnában

Te is eltölthetsz egy estét a Szexoktatás álomszép házában!

Te is eltölthetsz egy estét a Szexoktatás álomszép házában!

2021.10.20. 1 perc olvasás

Sex education

Hetvenemeletes felhőkarcolót nyit Dubajban a Cavalli

Hetvenemeletes felhőkarcolót nyit Dubajban a Cavalli

2021.09.28. 2 perc olvasás

Luxusotthon

Dél-Franciaországban vett házat George és Amal Clooney

Dél-Franciaországban vett házat George és Amal Clooney

2021.07.24. 1 perc olvasás

Brignoles

Virágba borult látványosságok – így még biztosan nem láttad őket!

Virágba borult látványosságok – így még biztosan nem láttad őket!

2021.06.30. 3 perc olvasás

Biofília

Hárommilliárdos csodaházat vett Brooklyn Beckham a szerelmével

Hárommilliárdos csodaházat vett Brooklyn Beckham a szerelmével

2021.06.29. 1 perc olvasás

Beverly Hills

Leonardo DiCaprio új házától a szavunk is eláll

Leonardo DiCaprio új házától a szavunk is eláll

2021.06.02. 2 perc olvasás

Los Feliz

Nézd meg, hol vészelik át a karantént a legnagyobb sztárok

Nézd meg, hol vészelik át a karantént a legnagyobb sztárok

2020.04.27. 5 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves