Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

THE LIST

Ebben a 10 városban a legjobb élni 2023-ban

2023. november 23.

1 perc olvasás

ELLE

London város rangsor világ legjobb városai
Ebben a 10 városban a legjobb élni 2023-ban
© Shutterstock

Elkészítették a világ legjobb városainak a listáját, a szakértők szerint ezeket érdemes választani 2024-ben. 


Minden évben elkészítik a világ legjobb városait rangsoroló listát. A helyeknek több kritériumnak kell megfelelniük, ezek alapján állítják össze a végső listát, most a legjobbakat mutatjuk meg! 

Ezek a legjobb városok 2023-ban 

A Resonance Consultancy nagyjából 207 várost vizsgált meg a tanulmányában. Fontos szempont volt, hogy az adott városban 1 milliónál több ember éljen, csakis akkor kerülhetett be a kiválasztottak közé. Emellett a városok élhetőség, szerethetőség és jólét alapján kaptak bizonyos pontokat, emellett olyan tényezőket vettek még figyelembe, mint az iskolai végzettség, az egy főre jutó GDP, a minőségi éttermek száma, a bicikliutak és például a múzeumok száma. 

Nagyjából 270 város közül 100-at választottak ki. A lista utolsó helyére az Egyesült Államokban található Baltimore került. Budapestet pedig a 26. helyre sorolták be. 

A 10 legjobb város: 

  • Szöul, Dél-Korea
  • Amszterdam, Hollandia
  • Barcelona, Spanyolország 
  • San Francisco, Amerikai Egyesült Államok
  • Dubaj, Egyesült Arab Emírségek 
  • Szingapúr
  • Tokió, Japán 
  • New York, Amerikai Egyesült Államok 
  • Párizs, Franciaország
  • London, Egyesült Királyság 

Az összesítés szerint London a világ legélhetőbb városa, a kiemelkedik kulturális szempontból, remek a közlekedés, és sok jó étterem található a városban. Ezekben a kategóriákban nagyon sok pontot ért el. 


Via

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A rák egyik...
1

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

2024.01.12. 2 perc olvasás

A rák egyik jele lehet ez a lefekvéskor jelentkező tünet

Két macska v...
2

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

2022.08.18. 1 perc olvasás

Két macska van ezen a képen, de csak az emberek 1%-a képes megtalálni őket

Te megtalál...
3

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

2022.07.13. 1 perc olvasás

Te megtalálod mind a négy nőt a rajzon? Csak az emberek 1 százalékának sikerül

Egy orvos el...
4

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2023.06.14. 2 perc olvasás

Egy orvos elárulta a rákbetegségek legfontosabb tünetét, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

2030-ra ez a...
5

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

2022.08.26. 1 perc olvasás

2030-ra ez az undorító szakma lehet a legnépszerűbb

Bevezetik a...
6

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

2022.09.01. 1 perc olvasás

Bevezetik a menstruációs szabadságot Magyarországon is

Te megtalál...
7

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

2022.07.26. 1 perc olvasás

Te megtalálod a lovat 15 másodperc alatt a képen?

Csak a legok...
8

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

2022.08.05. 1 perc olvasás

Csak a legokosabbaknak sikerül 20 másodperc alatt kiszúrni az egeret a képen

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves