Íme hazánk legszebb magyar falvai.
Magyarországon nem egy olyan csodaszép magyar falu van, ami valódi élményeket tartogat. Ezeken a helyeken egy kicsit lelassul az idő, és egy pillanatra talán elfelejtjük a világ nagy gondjait is. Most megmutatjuk, hogy tavasszal mik azok a hazai úti célok, amiket kár lenne kihagyni.
Az egyetlen magyar falu, ami még az UNESCO-világörökség listáján is szerepel. A Nógrád vármegyében található település azért is különleges, mert sikerült megőrizni az eredeti állapotát. Ettől függetlenül egy lakott település, és a legtöbb épületét még most is használják a mindennapokban. A Fő utca az Ófaluban különösen nagyszerű látványt nyújt a látogatóknak.
Szalafő híres a hagyományos, szeres településszerkezetéről: a házak és porták szétszórtan helyezkednek el, a dombok és erdők között. Ez a ritka elrendezés nyugalmat és intim hangulatot biztosít a látogatóknak, miközben a falu ma is élő közösség, ahol a helyiek mindennapjai a hagyományokat követik. Szalafő környéke ideális azoknak, akik tényleg a természet szerelmesei. Az Őrségi Nemzeti Park területén könnyű sétákat és hosszabb túrákat is lehet szervezni, tanösvények és kilátópontok várják a kirándulókat. Madármegfigyelésre és gombászásra is van lehetőség, a terület pedig egész évben nyugalmat áraszt magából.
Itt a magyar falu, ami tényleg tökéletes kikapcsolódást nyújthat számodra, ha egy kicsit elbújnál a világ zaja elől. Dörgicse egy kis, festői település a Balaton‑felvidék szívében, Veszprém megyében, mindössze néhány kilométerre hazánk legnagyobb tavától. Imádsz hazai termelőktől vásárolni? Ebben az esetben Dörgicse egyik legfőbb attrakciója a kéthetente szervezett szezonális termékeket felvonultató helyi piac. A tematikus részletekre törekvő piaci látványosság nagy számú látogatót vonz. De emellett a falu már évszázadok óta híres a szőlőtermészetésről és persze a finom borairól is, amelyeket a lankás domboldalakon termelnek. Ez a hely nyáron is csodálatos a levendulák miatt:
Ha unod a nagyvárosokat, és az idei évben kicsit több időt töltenél a természetben, akkor ezeket a hazai falvakat érdemes lehet meglátogatnod. Ha még nem jártál ezeken a vidékeken, itt a lehetőség, hogy a 2026-os bakancslistádra felvedd őket. Az utazás pedig akkor lehet a legélménydúsabb, ha egy időre a telefonodat is kikapcsolod, és csak élvezed a szeretteiddel töltött minőségi időt.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!