Az év, amikor még az elképzelt vakációk is pokoliak

Nagyon úgy tűnik, hogy a szórakoztatóipar szeretné megtanítani nekünk a leckét, miszerint eszképizmus nem létezik.

Legalább egy wifi nélküli lakatlan szigeten kell töltenünk épp a száműzetésünket, hogy jó kifogásunk legyen arra, miért nem hallottunk még az HBO új sikersorozatáról, A Fehér Lótuszról. A pazar hawaii üdülőhelyen játszódó, ízlésesen pikáns sorozat egy kiváltságos, önfeledt, többnyire fehér vendégcsoportot és a személyzet frusztrált tagjait mutatja be, akik megpróbálják tökéletessé tenni az ottlétüket. Ám semmi – sem az ifjú házasok „romantikus” hajókirándulása, sem a családoknak szervezett hagyományos luau vacsora és show– nem a tervek szerint alakul. Ahogy az epizódok sorra hántják le a látszólag festői tengerparti nyaralás rétegeit, néhány igazán sötét törmelék úszik a felszínre.

A 2020 végén, mindössze néhány hónap alatt forgatott sorozat az eszképizmus látszatát kelti. Azt ígéri, amit a nyaralásnak ígérnie kell: luxust, kikapcsolódást és a valóságtól való kemény elfordulást. De a könnyed érzések helyett A fehér lótusz inkább szorongó borzongást és kellemetlen nevetést vált ki a nézőből. A sorozat aligha az egyedüli alkotás, ami a nyaralást pokoli, abszurd önfelfedező útként ábrázolja – 2021-ben már rengeteg bizonyítékot találni arra, hogy az elképzelt nyaralás már nem az, ami egykor volt.

A Hulu műsorán augusztus 18-án debütált a Nine perfect strangers című sorozat, amelyben a Nicole Kidman alakította wellnessguru kilenc, különböző stresszes állapotban lévő vendéget fogad egy dörzsöltnek tűnő önfejlesztő elvonulásra; de a dolgok gyorsan furcsává válnak. Ugyancsak a Hulun augusztus 27-én jelenik meg a Vacation Friends című vígjáték, amelyben Yvonne Orji, John Cena, Lil Rel Howery és Meredith Hagner játszik, és amely egy „kedves” párról szól, akik vad és helytelen mexikói kalandba keverednek egy másik, drogfüggő és keményen bulizó nyaralópárral – ők később azzal fenyegetik meg a főszereplő párt, hogy tönkreteszik a hétvégi esküvőjüket.

Ennyi feszültség után esetleg megpróbálhatnál egy könnyed tengerparti olvasmányban elmerülni? Ebben sincs szerencséd. Emily Henry bestsellerétől, a keserédes People We Meet on Vacation-től kezdve a hamarosan megjelenő Guilt Trip-ig, Sandie Jones thrillerrel fűszerezett desztinációs esküvőről szóló regényéig az idei nyár könyvei a konfliktusok, érzelmi zavarok, önfeltárás és akár önfeláldozás díszleteként tálalják a vakációkat. Mindennek fő forrása nem maga a helyszín, és nem is valami idegen gonosz, mint A titkok háza című horrorban. Nem, a popkultúra ezen új termésében a nyaralás során a bajok magukból a nyaralókból erednek.

 A problémák előbb-utóbb utolérnek

A popkultúra fogyasztóiként még soha nem voltunk jobban felkészülve erre a fordulatra; a világjárvány átformálta a munkánkat, a vásárlásainkat és a randevúinkat, miért ne alakíthatná át tehát a nyaralásunkat is? „A világjárvány elején azt gondoltam, hogy jó lenne egy kis kikapcsolódás, de aztán elkezdtem egzisztenciális szorongással küzdeni – mondja Mike White, A Fehér Lótusz alkotója. – Néha úgy érzem, hogy a nyaralásokon elmenekülünk néhány közvetlen probléma elől, de a nagyobb kérdések arról, hogy mit kezdünk az életünkkel, előbb-utóbb utolérnek. Ez adta a sorozat alapötletét.”

Könnyen lehet, hogy a világjárvány – a normalitásból való hosszú, unalmas kitérő – során rájöttünk, hogy az igazi eszképizmus hiábavaló, bármilyen gyönyörű is az úti cél. „A világjárvány mindenképpen közrejátszik ebben – mondja White. – Mindannyiunknak abba kellett hagynunk, amit csinálunk, és azon tűnődtünk, hol is tartunk, és ez valóban stresszes érzéseket kelt, hasonlóan ahhoz, mintha a vakáción szoronganánk.” A Fehér Lótuszban a karakterek folyamatosan azzal küzdenek, hogy a valóság tönkreteszi az én-idejüket: az egyikük egy esetleges rákdiagnózissal küzd, másikuk újra átgondolja érdekházasságát. Megint másvalaki egyenesen a legmélyebb bizonytalanságaiba merül, miközben megpróbál – sikertelenül – megszabadulni néhai édesanyja hamvaitól. Mindezt a zűrzavart az üdülőhely csábító belső terei, a festői naplementék és a gyertyafényes vacsorák keretezik.

A Nine Perfect Strangers című sorozatban, amelyet részben egy valós ausztráliai wellness-üdülőhelyen forgattak, annak a gondolata áll a feje tetejére, hogy utazás közben az ember elszakadna a mindennapoktól és rendbe hozná az életét. A Hatalmas kis hazugságok (Big Little Lies) szerzője, Liane Moriarty 2018-as könyve alapján készült sorozat Jonathan Levine rendező szerint rendkívül időszerű. „Az elvonulás egy kis szorongást kelt a karaktereinkben, és ez még jobban rezonál ebben a mai világban, mint amikor Liane megírta a könyvet – mondja Levine. – Ez az a koncepció, hogy a tökéletes nem biztonságos, hogy már nincsenek biztonságos helyek. A Covid világának mindezek az új realitásai. Kicsit ijesztő, amikor a biztonság hiánya elkezd betolakodni a szabadidőnkbe.”

Még időszerűbb az, ahogyan a Nine Perfect Strangers az utazás mint öngondoskodás gondolatával játszik, kezdve a wellnessipar néhány szóképével való szórakozással egészen addig, hogy az elvonulásra való megérkezés úgy van berendezve, „mintha vagy egy Agatha Christie-regény vagy egy horrorfilm lenne. A tökéletességre való törekvés mögött van valami baljóslatú, és egy kicsit szomorú.”

Mind a Fehér Lótusz, mind a Nine Perfect Strangers rávilágít arra, hogy a kényeztető szabadidő fogalma mennyire egzisztenciálisan nehéz és problematikus lehet, de arra is, hogy a másokkal való együttlét – egy értékes álom, amelyet mindannyian dédelgettünk a világjárvány lezárásai során – nem is olyan ideális, mint ahogyan talán emlékeztünk rá.

„Ha valakivel együtt utazol, lehetőséged van arra, hogy kényszerhelyzetben lásd őt. A legrosszabb és a legjobb pillanataiknak is a tanúja leszel” – mondja Emily Henry, a People We Meet on Vacation című könyv szerzője, amelyben egy szoros barátság alakul szerelemmé a sok kínos nyári kirándulás során. „A legjobb belső viccek és a bulikon elővett történetek némelyike a nagyon rosszul sikerült nyaralásokról származik, és abból, hogy mit tanultál meg magadról és a társaidról annak sűrűjében.”

Végre hajlandóak vagyunk beismerni, hogy az álomnyaralások és a jól nevelt, kedves emberekkel töltött idilli elvonulások túlértékeltek? „Szerintem ezek a történetek mindig is léteztek, de most jött el a tökéletes pillanat, hogy a közönség is értékelje őket – mondja Henry. – Talán azért, mert a pokoli utazás narratívája nem is olyan ijesztő, ha nem utazunk – vagy talán csak annyira vágyunk az újdonság érzésére, hogy még a legszörnyűbb nyaralós forgatókönyvek is vonzóak most.”

 Újra felfedezni önmagunkat

Talán még a rémálomszerű nyaralásokban is van valami csábító. Ha más nem, legalább egy kis változatosságot jelent. Ezek a „nyaralás maga a pokol” pillanatok valamilyen módon személyesnek, hatásosnak, átalakítónak érződnek. Ahogy a határok lassan újra megnyíltak, különösen sok nő fordult az utazáshoz, hogy újrakezdje az életét. Új elvárásokkal állnak hozzá a nyaraláshoz. Ezt senki sem tudja jobban, mint Meg Jerrard, a Solo Female Travelers, egy Facebook-csoport társalapítója, amelynek világszerte több mint 100 ezer tagja van.

„A világjárvány fellebbentette a fátylat a korábbi elképzeléseinkről, miszerint mindennek tökéletesnek kell lennie – mondja. – Rájöttünk, hogy az életben semmi sem tökéletes, még a nyaralás sem. Most már az a fajta nyaralás, amire az emberek vágynak, kevésbé az a tökéletes kép, amit megoszthatnak a közösségi médiában, hogy mindenki irigyelje őket, aki otthon maradt. Inkább egy olyan átformáló élményt jelent számukra, ahol még ha a dolgok rosszul is alakulnak az út során, vagy az utazás nem olyan, mint az a csillogó kép, amit az utazási prospektusok ábrázolnak, újra felfedezhetik önmagukat.” A csoportban csak az elmúlt hónapokból származó bejegyzésekből egy lebilincselő televíziós cselekmény is születhetne; a rasszista nőgyűlölővel való csoportos utazáson való ottragadástól kezdve a külföldi túrázás közbeni hirtelen szakítás feldolgozásáig.

Mindannyian vágyunk rá és talán szükségünk is van egy kis vakációra. „A maszkok mögött kicsit mindannyian félünk egymástól, és lehet, hogy csak egy autós kirándulásra vagy egy otthoni vakációra futja az energiánkból idén – mondja White –, de úgy érzem, hogy van egyfajta éhség bennünk arra, hogy úgy érezzük, tényleg élünk.” És az élet a 2021-es nyaralások során lehet, hogy úgy néz ki, mint egy káosz: hülye dolgokat csinálunk kontrollálatlan útitársakkal; extrém magányt élünk át; hisztérikusan sírunk, miközben csókolózunk; talán még furcsa önsegítő technikáknak is átadjuk magunkat, amelyeket egy mókás akcentusú Nicole Kidmantől kapunk. A nyaralásnak nem kell tökéletesnek lennie; az eszképizmus egy átverés. Nézőként és olvasóként készek vagyunk ezt elfogadni a fikcióban. Talán itt az ideje, hogy a való életben is elfogadjuk.

Forrás: Elle