Az allergia rettenetesen bosszantó tud lenni.
Sokan azt gondolják, hogy a szezonális allergia gyerekkorban vagy legkésőbb fiatal felnőttként jelentkezik, és ha addig elkerült, később már valószínűleg nem is kell tőle tartani. A valóság azonban ennél jóval árnyaltabb: nem ritka, hogy valakinél a szénanátha csak a húszas, harmincas vagy akár negyvenes éveiben jelenik meg, vagy éppen akkor válik feltűnően erősebbé. Ha tehát az utóbbi években azt vetted észre, hogy tavasszal egyre gyakrabban viszket vagy könnyezik a szemed, bedugul az orrod, a tüneteid pedig elhúzódnak, akkor nem, nem csak képzelődsz.
A szakértők szerint a rosszabbodó allergia hátterében egyebek között az is állhat, hogy az immunrendszerünk nem állandó. Folyamatosan változik az életünk során, és simán előfordulhat, hogy korábban még jól tolerálták bizonyos polleneket vagy környezeti hatásokat, de később erre a szervezeted már másként reagál. Idővel tehát érzékenyebbé válhatsz, különösen akkor, ha más tényezők, mint például tartós stressz, nagyobb betegség vagy hormonális változások is képben vannak. Vagyis nem feltétlenül arról van szó, hogy „hirtelen allergiás lettél”, hanem inkább arról, hogy a tested egy ponton már nem tud ugyanúgy alkalmazkodni, mint korábban.
Ehhez társulhat az is, hogy a környezet maga is változik. Az orvosok szerint az utóbbi évtizedekben világszerte nőtt az allergiás betegségek száma, és ebben szerepet játszhat például az étrend átalakulása, a légyszennyezés, sőt az éghajlatváltozás is. A pollenszezonok hosszabbak lettek, a pollenterhelés erősebb, és amikor a pollen a szennyezett levegővel találkozik, az még gyulladáskeltőbbé teheti a hatását.
Ha azt érzed, hogy új tüneteid jelentkeztek, az allergiád pedig évről évre rosszabb, akkor mindenképpen érdemes lehet szakembert felkeresni, és utána járni, hogy pontosan mi is történik. A tüneteket ugyanis másféle állapotok is okozhatják, éppen ezért nem mindegy, hogy hogy valódi allergiáról, nem allergiás nátháról vagy a kettő kombinációjáról van szó. Egy allergológus vagy a háziorvos segíthet tisztázni, mi áll a háttérben, és így a kezelés is sokkal célzottabb lehet.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!