Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Maarcraft X Tomcsányi: Divattal egy jó ügy mellett

2018. augusztus 08.

6 perc olvasás

elle Miskolci Autista Alapítvány Tomcsányi
Maarcraft X Tomcsányi: Divattal egy jó ügy mellett

Divatigazgatónk, Csík Melinda a Miskolci Autista Alapítvány műhelyében járt


Hatalmas élmény volt látogatásom a Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelyében. Az emberek, illetve a hely, magát a nyugalmat, a környezettudatosságot és az elkötelezettséget árasztják magukból. Szalkai Dani vezetett körbe, aki nemcsak alapító tagként köthető ehhez a fantasztikus alapítványhoz, hanem tervezőként is helyt áll a mindennapokban.

Részt vettem a helyi munkafolyamatokban és megismerkedtem a táska készítőivel is. Örömmel és hihetetlen precizitással napi rendszerességgel fonják, kötik és vágják itt a fűzfavesszőt, amiből ezek a műalkotások készülnek. A darabokat 2-3 napig készítik, majd kiszárítják, míg elérnek végső helyükre, a Garden stúdióba.

A következőkben megtudhatjuk, hogyan működik és kikkel dolgozik együtt az alkotóműhely.

Mi a Maacraft lényege?

A Maacraft a Miskolci Autista Alapítvány alkotóműhelye, mely design -és egyben szociális vállalkozásaként jött létre 2012-ben.  Magas minőségű tárgyakat és delikátesz termékeket készítenek, miközben értelmi sérült felnőttek ismerhetik meg általuk a munka világát, örömét. Emellett a kertgondozás, kézműves technikák elsajátítása segít abban, hogy a kognitív és manuális képességeiket fejlesszék, valamint a vizuális kultúrára reflektáló ismereteket sajátíthassanak el a munkaterápiás foglalkozások keretében. Minden megvásárolt MAACRAFT termékkel a műhely sérült fiatal felnőttjeit támogatod.

Kik vesznek részt a különböző designer projektekben?

A termékeket Szalkai Dániel designer tervezi, majd konduktorokkal és egyéb szakemberekkel gyártható termékekké fejlesztik azokat. Dániel a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen végzett formatervező szakon. Az alapítványhoz több szálon is kötődik, hiszen az alapító tagok között találhatók szülei is, testvére, Bence pedig a mai napig az otthon egyik lakója. Dániel diplomázása után vette át a műhely irányítását. 2016 nyarán csatlakozott a Maacraft csapatához brand managerként Szász Eszter. A Moholy- Nagy Művészeti Egyetemen végzett design - és művészetmanager érkezése után a korábbi termékpalettát átalakították és új stratégiával kezdtek el működni. Dániel és Eszter a Maacraft mellett egy másik különleges, autizmushoz kapcsolodó projekten, az autisták öltözködési és viselkedési stílúsából inspirálódó Perceptual Thinkers ruhamárkán is együtt dolgoznak.

a Magyar Formatervezési Tanács 2017-ben Design Management Díjjal jutalmazta a Maacraft tevékenységét.


Milyen közös kollaborációk voltak eddig?

A kollaborációk 2014-ben indultak el azzal a céllal, hogy minél több és változatosabb technikát, munkafolyamatokat ismerjenek meg a műhelyben dolgozók. Évente egy-két együttműködést terveznek és Dániel úgy érzi, szerencsés helyzetben vannak, hiszen számos designer, alkotó szeretne velük együtt dolgozni. A kollaborációk eredményei nem minden esetben értékesítésre szánt termékek, több esetben is előfordult, hogy egy együttműködés során a műhelyt (felszereléseit, rendezvényeit) támogatták a tervezők, művészek.

Az eddigi projektek:

2014 - Merényi Bicycles biciklis kosarak

2015 - Cellux csoport workshop

2015 - AU workshop növény szárító a műhely számára

2016 - Édességlabor által készült kekszek, melyek a karácsonyi csomagjaink részét képezték

2016 - Bartha Máté

2016 - Kezemura teáskészlet

2016 - Klement Casba grafikus Maacraft karácsonyi promóciójára készített animációs gifeket

2017 - Goga Food különleges ízesítésű palacsintákat készített autizmus napi rendezvényünkre, melyek Maacraft fűszereinket is tartalmazták.

2017 - vizuális művész által készült képi és videóanyagból rendeztünk kiállításokat Budapest szerte, mellyel az autizmussal élők világát szerettük volna bemutatni

2017 -Collective Plant rendezvényünkre ajánlott fel herba tea keveréket

2018 - Tomcsányi magyar divatmárkával készítettünk egy táska kapszulakollekciót nyári ruháihoz.

Hogyan készülnek a fonott táskák? 

A táskák alapanyagait állítjuk elő elsőnek: a fűzvessszőt kifőzzük és feldolgozzuk. A feldolgozás során a fűzvessző két részre válik szét: a háncsra - ebből készül a Sandbag -, valamint a vesszőre - ebből készül a Willow Crossbody bag-, és kiszárítjuk.

Az alapanyagokat utána több órán vagy akár napon keresztüli fonással illetve varrással rögzítjük egymáshoz, ami során létrejön a Sandbag és Willow bag formája. Ezután már csak a kiegészítő elemeket - például: fém alakatrészek, retégelt lemez tető, stb. -  illesztjük a helyükre, és el is készülnek a termékek.

Kik vesznek részt ebben a folyamatban?

A műhelyben dolgozó 12 autista munkavállalónk készíti a táskákat egy műhelyvezető segítségével, aki a teljes munkafolyamatra figyelmet fordít.

Hány darab Maacraft x Tomcsányi táska készül el hetente?

A háncsból készült Sandbag táskák rendkívül időigényesek, ezekből csupán kettő tud elkészülni egy hét alatt, viszont pont ez adja a különlegességüket, mivel minden táska kézzel készül ezért minden darab kicsit mássá, egyedivé válik. A Willow Crossbody táskáink egy fonó állványnak köszönhetően sokkal gyorsabban el tudnak készülni, akár naponta egy is születhet.

Hogyan kezdődött a közös munka és tervezés Tomcsányi Dóriékkal?

Az idei évben szerettünk volna egy teljesen új területre evezni, új technikákat megtanulni és így született meg ötlet szinten a táska, mint következő termék. Azonban szerettük volna ezt egy kollaboráció keretében megvalósítani, ezért fordultunk a Tomcsányi márka csapatához (Tomcsányi Dóra, Gyenge Nóra), akiknek nagyon megtetszett az ötlete és szinte rögtön elindult a tervezés. Fontos cél volt, hogy olyan darabok szülessenek, amiken visszatükröződik a Tomcsányi márka különleges stílusa.

Mik a jövőbeni tervek?

Természetesen már elindultak az ötletelésink a következő évi kollaborációval kapcsolatban is arról, hogy pontosan miről lesz szó. Még korai lenne bármit is mondani, de nagyon reménykedünk benne hogy jövőre is sikerül egy fantasztikus együttműködést létrehozni!

További infok:

www.tomcsanyi.eu www.maacraft.org

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján
1

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

2022.09.30. 2 perc olvasás

Amiről mindenki beszél: sorra estek el a modellek a Milan Fashion Week kifutóján

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik
2

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

2022.07.21. 2 perc olvasás

A világon csak ez a 7 nő viselhet fehér ruhát, amikor a pápával találkozik

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért
3

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

2022.07.25. 2 perc olvasás

Megőrül az internet Jennifer Lopez 200 ezer forintos ruhájáért

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban
4

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

2022.10.08. 2 perc olvasás

Botrányos szerelésben jelent meg Beatrix hercegnő, kiakadtak a királyi udvarban

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné
5

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

2022.07.18. 3 perc olvasás

Mindenki megőrül a 16 éves hercegnő ruháiért, nagyobb divatdiktátor, mint Katalin hercegné

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő
6

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

2022.09.18. 2 perc olvasás

Beatrix hercegnő 400 ezres Chanel cipőjéről álmodik most minden nő

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének
7

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

2022.11.19. 2 perc olvasás

Elképesztő dolgot tiltott meg a királyi udvar Katalin hercegnének

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné
8

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

2022.09.30. 2 perc olvasás

Kiderült: ezekkel a trükkökkel tud hosszú órákig magassarkúban állni Katalin hercegné

Ezek is érdekelhetnek

Megjelent az ELLE magazin új évi száma!

Megjelent az ELLE magazin új évi száma!

2021.12.17. 2 perc olvasás

2022

Szőrmementes lesz az ELLE minden kiadványa

Szőrmementes lesz az ELLE minden kiadványa

2021.12.02. 2 perc olvasás

Anti-fur

És akkor az élet félbeszakadt

És akkor az élet félbeszakadt

2020.08.24. 5 perc olvasás

Akrobaták és kocsmai bunyó a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

Akrobaták és kocsmai bunyó a Budapesti Tavaszi Fesztiválon

2020.03.09. 3 perc olvasás

Jennifer Lawrence-t legközelebb egy sci-fi vígjátékban láthatod, a Netflixen

Jennifer Lawrence-t legközelebb egy sci-fi vígjátékban láthatod, a Netflixen

2020.02.28. 2 perc olvasás

Muszbek Katalin: “Magyarországon nagyon erősen élnek a tabuk”

Muszbek Katalin: “Magyarországon nagyon erősen élnek a tabuk”

2020.02.17. 3 perc olvasás

Vitézy Dávid: “Budapest még mindig egy olyan aranykor előtt áll, mint 120 évvel ezelőtt”

Vitézy Dávid: “Budapest még mindig egy olyan aranykor előtt áll, mint 120 évvel ezelőtt”

2020.02.17. 6 perc olvasás

Szabadnak születni - interjú Borbély Alexandrával és Kafiya Said Mahdival

Szabadnak születni - interjú Borbély Alexandrával és Kafiya Said Mahdival

2020.02.14. 4 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves