Quantcast

Háború

Élő adásban tudta meg a BBC újságírója, hogy lebombázták otthonát az ukrán háború alatt

Élő adásban tudta meg a BBC újságírója, hogy lebombázták otthonát az ukrán háború alatt
© BBC News Youtube

Az ukrán háború egy pillanat alatt rémálommá változtatta az újságíró életét.

Olga Malchevska televíziós újságíróként dolgozik a BBC News Ukraine-nél, amely a BBC World részét képezi. Négy éve költözött Kijevből Londonba, hogy a BBC News Russia csapatát erősítse, ez után jött az ukrán háború miatt vállalt új szerepkör. A háború kitörése óta rengeteg többletmunka szakad rá, rengeteget segít a stáboknak, fordít, értelmezi a látottakat és hallottakat, hogy a leghitelesebb információkat biztosítsák. Szerepe óriási, hiszen a BBC-nek fogalmak sem volt róla, mennyi ideig tudják majd tartani a kapcsolatot a kijevi tudósítókkal, így kellett egy olyan szakember a szerkesztőségbe, aki Ukrajnából jött, és nemcsak a hírekből értesül róla, hogy milyenek a viszonyok, hanem igazi kötődései vannak az országhoz.

Rettegett, hogy elveszíti édesanyját az ukrán háború miatt

„Előző este megkértem édesanyámat, ne a családi házukban töltse az éjszakát, mert ott nincsen pincénk. De ő nem akarta elhagyni a házát, én pedig lefagytam, nem tudtam, mit tegyek. Öregszik, problémái vannak a vérnyomásával, aggódtam érte. Ám Kijevben hajnali 3 óra volt, Londonban már 5, féltem, hogy felébreszteném, így aznap már nem kerestem. Tartottam attól, hogy ha felhívnám, akkor azzal szembesülnék, amitől a legjobban féltem. Így inkább SMS-t írtam, hogy jól van-e. De nem kézbesítették az üzenetemet, és a nővéremet is hiába hívtam, nem vette fel. Megtudtam, hogy Kijevet, a szülővárosomat bombázzák. Megdöbbentő volt, mert senki nem számított rá, hogy ez tényleg bekövetkezik. Néhány szomszédom megosztott pár fotót a romokban álló épületekről, én pedig ellenőrizni kezdtem, a város mely részein találhatóak, mennyire van messze vagy éppen közel a veszély édesanyámhoz. Végül az ukrán segélyszolgálat hivatalos oldalán találtam meg a címet, akkor pedig tudatosult bennem: bomba találta el a házat, amelyben felnőttem”

 – mesélte Olga Malchevska.

„Nem tudtam, mit kellene tennem. Aggódtam, közben kint már a taxi várt, de az utat végigsírtam. Amikor megérkeztem a stúdióba, elmondtam, hogy nem tudom, lelkileg készen állok-e arra, hogy élő adásban beszéljek erről. Megértették, nem erőltették, de szerettem volna megpróbálni. Elindult az adás, és úgy éreztem, hogy jól vagyok. Majd a rendező azt mondta, élő felvételekkel is készültek, és ezeket is mutassuk be. Nem tudtam, mit ábrázolnak majd a képsorok, én csak beszéltem, tájékoztattam a nézőket, mik a legfrissebb információk, majd ott, élő adásban megláttam, amikor a kamera arra az épületre fordul, ahol éltem és ahol édesanyám a mai napig él. Próbáltam nem pánikba esni, hiszen a képek az épület elejéről készültek, az én lakásom azonban a hátsó részben van. Az a kis reménysugár mindvégig ott volt, hogy talán mi megúsztuk, talán mi vagyunk azok a szerencsések, akiket nem érint a találat. Aztán pár másodperc múlva láttam a teljesen lerombolt lakásomat. Mutatták az egykori erkélyem, a szobát, melyben nevelkedtem, és amely most édesanyám hálószobája. A bomba a mi lakásunkat is eltalálta"

– jött a szörnyű felismerés, ám szinte ebben a pillanatban meg is nyugodhatott Olga Malchevska. 

„Akkor jött a nővérem reakciója, aki megírta, hogy sikerült rávennie anyámat, hogy ne töltse ott az éjszakát. Pár órával később édesanyja maga is jelentkezett, hogy elmondja, minden a legnagyobb rendben. Végre véget ért az adás, én pedig elhagytam a BBC épületét, az volt az első alkalom, amikor lehetőségem adódott átgondolni, mit csináljak ezután. Az első járattal Kijevbe akartam menni, csak akkor eszméletem rá, már repülők sem járnak. Olyan volt, mintha az otthonom egy teljesen másik világban lett volna, és lehetetlen lenne odautazni. Csak nézed, ahogyan embereket ölnek meg, és nem tudod őket elérni, nem tudsz segíteni vagy megállítani az egészet. Ha pedig oda is jutnék, vajon mit tennék? Mit tudnék én segíteni? A végén még engem is meg kellene menteni."

Nem akarta elhagyni Ukrajnát édesanyja

Olga Malchevska nővére segítségével szerette volna evakuálni édesanyját, de az asszony nem ment vele. Úgy érezte, túl öreg már ahhoz, hogy menekült legyen. Túl méltatlan lenne ez számára, szívesebben maradna a pincében. Természetesen a két lány ezt nem hagyta, egy hét alatt eljutottak a szlovák határig, ahonnan Olga hazavitte őket.

„Egész úton próbáltam, hogy mit fogok majd mondani, hogy ne sírjam el magam, mert anyám nem szereti ha sírok. Úgy éreztem, nincs is jogom hozzá, mert én biztonságban vagyok, amíg ők szörnyűségeken mentek keresztül."

A szervezés nem ment zökkenőmentesen, nem tudta felvenni a kapcsolatot édesanyjával, így közel nyolc órát várt, hátha feltűnik az asszony. Abban a pillanatban, amikor feladta volna, és elment volna szünetet tartani, hívta a nővére, hogy édesanyjuk most száll le a buszról.

 Új ember lett Olga Malchevska édesanyja 

„Ott állt a piros kabátban, nagyon szereti az élénk színeket. Optimista. Ahogyan közelebb mentem, láttam, hogy sokkal karcsúbb lett. Mindig felragyog az arca ha meglát, de ez most más, már csak önmaga árnyéka volt. A kabát emlékeztetett arra, amikor még minden rendben ment. Más valóság volt az öltözete és az arckifejezése. Farmert viselt, amit előtte annyira utált. Nagyon meglepett, mennyire furcsa így látni. De Istenem, ez tényleg az én anyám. Megkaptam őt! A sok megpróbáltatás ellenére itt van. Hiába próbáltam órákon keresztül, mit mondjak neki, egy szó sem jött ki a számon. Csak megöleltük egymást néma csendben. Szörnyű bűntudat van bennem, amiért én biztonságban vagyok, az otthonom pedig lerombolják. Tehetetlenség, csak nézed, ahogyan feldúlják az életed, de a távolból nem tudsz mit kezdeni. Az ukránok kérdezgetik egymást, hogyan érzik magukat, ám mindenki azt mondja, hogy jól. És nem viccelnek. Szörnyű, de már most megszokták a háború borzalmait. Tudják, hogy bármelyik pillanatban meghalhatnak, számukra ez lett az új valóság, az egyetlen valóság. Alkalmazkodtak. Ettől még látom a hatását anyámon most, hogy itt van velem. Biztonságban van, de minden alkalommal amikor lát vagy hall egy repülőgépet az égen, megremeg. Attól fél, csak nehogy rakéta jöjjön. Ha embercsoportot lát, egyből arra asszociál, hogy bombatámadás jön és menedéket keresnek. Iszonyú a bűntudat, csak azzal vigasztalom magam, hogy nekem még megvan a munkám, amelynek köszönhetően innen mesélhetem el a történetet.”

Via

Még több hír az orosz-ukrán háborúról

Putyin romba döntötte lánya álmát is a háborúval

Putyin szeretője és közös gyerekeik is Svájcba menekültek

Az ukrán Elle főszerkesztője: "Lehetetlen felkészülni egy ilyen forgatókönyvre"