Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Egy karrier vége?

Bruce Willis után újabb világsztár jelentette be, hogy visszavonul

2022. április 04.

1 perc olvasás

ELLE

karrier Hollywood Bruce Willis afázia Jim Carrey visszavonulás
Bruce Willis után újabb világsztár jelentette be, hogy visszavonul

Bruce Willis példáját követné egy másik hollywoodi szupersztár is, igaz, teljesen más okokból.


A rajongókat és a filmipart egyaránt megrázta a hír, miszerint Bruce Willis olyan súlyos mentális problémával küzd, hogy kénytelen visszavonulni. A család által megosztott közleményből kiderül, hogy a színész az utóbbi időben zavartnak tűnt, egyre nehezebben fejezte ki magát, és már nem tudta megjegyezni a szövegét sem a forgatásokon. Végül afáziát diagnosztizáltak a színésznél, amely egy a beszédközpontot érintő betegség.

És míg a világ ezzel a szomorú hírrel volt elfoglalva, alig vette észre valaki, hogy közben Jim Carrey is úgy döntött, felhagy a színészkedéssel. A 60 éves sztár egy online interjút adott Access Hollywoodnak új filmje, a Sonic, a sündisznó 2. kapcsán, majd a beszélgetés felénél csak úgy mellékesen megejegyezte, hogy visszavonul.

J.C.: Nos, én visszavonulok.
Riporter: Neee!
J.C.: De, valószínűleg igen.
Riporter: Komolyan gondolja, vagy viccel velem?
J.C.: Elég komolyan beszélek, igen. De attól függ… Ha az angyalok elém hoznak egy arany tintával írt forgatókönyvet, amiről azt érzem, hogy fontos lenne, hogy az emberek láthassák, akkor talán, talán folytatom az utam, de most szünetet tartok. Nagyon szeretem a csendes életem, nagyon szeretek képeket festeni vásznakra, és nagyon szeretem a spirituális életemet és úgy érzem – és ilyet aligha fog bármelyik másik híresség szájából hallani, amíg világ a világ – elég az, amim van. Eleget tettem. Elég vagyok."

Mivel Jim Carrey új filmje most kerül bemutatásra, ezzel még bőven vannak kötelezettségei, azonban ha komolyan gondolja az elhangzottakat, a rajongók már csak a festményein keresztül találkozhanak kedvencükkel.

Események, amelyek mostanában lázban tartják Hollywoodot:

Will Smith lemondott tagságáról az amerikai filmakadémiánál

Nehéz döntést hozott a Foo Fighters

Ezra Miller ámokfutásától hangos a net, többször is letartóztatták a napokban

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla
1

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

2023.05.07. 2 perc olvasás

Megalázta az édesapját Harry herceg a koronázáson, fotó is készült róla

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján
2

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

2022.10.02. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet: hihetetlen, mit szúrtak ki Károly király és Vilmos herceg új fotóján

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból
3

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

2023.01.19. 2 perc olvasás

„Kamilla elhatározta, hogy pokollá teszi Katalin életét” – elképesztő titokra derült fény a királyi családból

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"
4

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

2022.07.14. 2 perc olvasás

Kamilla hercegné könnyfakasztó vallomása: „Tudom, hogy csak tartalék vagyok"

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt
5

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

2022.09.15. 1 perc olvasás

Meghan Markle őrjöng Károly király döntése miatt

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét
6

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

2022.11.28. 2 perc olvasás

Károly király bejelentette, megváltoztatja Charlotte hercegnő címét

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről
7

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

2022.09.05. 2 perc olvasás

Döbbenetes lesifotók az afáziában szenvedő Bruce Willisről

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel
8

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

2022.11.15. 1 perc olvasás

Felrobbant az internet, a 64 éves Madonna félmeztelen fotókat töltött fel

ezek is érdekelhetnek

Meghan Markle komoly visszavágásra készül, megleckéztetné a gyűlölködőket

Meghan Markle komoly visszavágásra készül, megleckéztetné a gyűlölködőket

2023.07.05. 2 perc olvasás

Archewell

Napvilágot látott az első fotó Bruce Willisről és az unokájáról

Napvilágot látott az első fotó Bruce Willisről és az unokájáról

2023.06.20. 1 perc olvasás

Apák napja

Demi Moore szívszorító posztban köszöntötte a demenciával küzdő Bruce Willist apák napján

Demi Moore szívszorító posztban köszöntötte a demenciával küzdő Bruce Willist apák napján

2023.06.19. 2 perc olvasás

Apák napja

Személyes történet: „Miért nem fogadja el senki, hogy nem akarok anya lenni?”

Személyes történet: „Miért nem fogadja el senki, hogy nem akarok anya lenni?”

2023.06.09. 3 perc olvasás

Anyaság

Fotó: Demi Moore az unokájával tűnt fel Los Angelesben

Fotó: Demi Moore az unokájával tűnt fel Los Angelesben

2023.06.09. 1 perc olvasás

Nagymamaság

Megható vallomást tett Bruce Willis lánya: „Már hosszú ideje tudtam, hogy baj van”

Megható vallomást tett Bruce Willis lánya: „Már hosszú ideje tudtam, hogy baj van”

2023.06.01. 2 perc olvasás

Demencia

Megható fotó látott napvilágot Bruce Willisről és a kislányáról

Megható fotó látott napvilágot Bruce Willisről és a kislányáról

2023.05.30. 2 perc olvasás

Demencia

Hihetetlen dolgot tett Bruce Willisért a 9 éves lánya

Hihetetlen dolgot tett Bruce Willisért a 9 éves lánya

2023.05.23. 2 perc olvasás

Demenciával az élet

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves