Vörös rúzs és igéző szemek

A női báj Erwin Blumenfeld lencséjén keresztül

S ha az illető még ízléses aktfotókat is készít...? Na de kezdjük az elején. Az 1897-ben született, német származású Erwin Blumenfeld mind a fashionisták, mind pedig a fotósszakmában dolgozók által nagy becsben tartott életművet hagyott hátra. Ő az a fotós, aki minden elődjénél és utódjánál több címlapfotóval ajándékozta meg a Vogue magazint, azonban a divatszakma reklámjait erősítő fotói sajnos gyakran beárnyékolták az amúgy magas művészi kvalitású, saját szórakoztatására és a közönség gyönyörködtetésére készített artisztikusabb hajlamú fotóit.
Blumenfeld egy hatalmas és cseppet rizikós fordulattal jutott abba a helyzetbe, hogy fotói éveken keresztül nem csupán a kiemelkedő és világhírű divatmagazinok, így a Vogue és a Harper's Bazaar címlapjait határozták meg, hanem maguknak az újságoknak a megjelenését, azok belső tartalmát is.

Az 1930-as évek Németországában munkálkodó Erwin Blumenfeld a forrongó német mindennapokban több Hitlert gúnyoló kollázst készített az alkotói szabadság címszava alatt. Ez a tette azonban nem múlhatott el következmények nélkül, így nem meglepő, hogy 1936-ban Párizsba kellett emigrálnia. Azonban zsidó származása és a német megszállás miatt 1940-ben koncentrációs táborba került, ahonnan 1941-ben szerencsésen az USÁ-ba menekült. Az 1930-as évek megrázkódtatásai után a 1940-es és 1950-es évek hozta csillogó divatvilág hatalmas kontrasztot állít életművében. A divatvilág számára, megrendelésekre készített színes munkái könnyedén elválaszthatók saját kedvtelésére fotózott fekete-fehér, kontrasztos képeitől.

Legismertebb alkotása már Amerikában, a Vogue 1950. januári számának címlapjára készült. A kép az ötvenes évek legfoglalkoztatottabb modelljét, Jean Patchettet ábrázolja. A kép vadonatúj szemlélete, amely nem a ruhák szabására, a női alak szépségére, hanem az arc kifinomultan nőies vonásaira és a sminkre mint női attribútumra helyezi a hangsúlyt, komoly elismerést hozott neki a divatvilágban. Ennek az évtizedek alatt csupán fokozódó elismerésnek a gyümölcse az az idei Chanel-reklám, melyet a divatház Solve Sundsbóval készíttetett a Rouge népszerűsítésére. Külön öröm számunkra, hogy a reklámban szereplő csábító modell nem más, mint Palvin Barbara. S ha már szóba kerültünk mi, magyarok is, itt az ideje megemlíteni, hogy Blumenfeld részben "tőlünk, magyaroktól" tanult fotózni, hiszen fiatal korában nem más, mint a magyar származású Martin Munkácsi műhelyében csiszolta tehetségét.

Solve Sunsbo, a 2012-es Chanel-reklám készítője szerint "Blumenfeld már 60 éve azt fotózta, amit mi még legalább 10 évig fogunk". És valóban, Erwin Blumenfeld alkotásai reneszánszukat élik. 2008-ban Peter Lindbergh a Diornak készített kampányfotókat Marion Cotillard-ral az Eiffel-torony tetején. A mozdulat, a helyszín Blumenfeld egy 1939-es fényképéről lehet ismerős. A párizsi Vougue-gal kötött szerződés alatt készített fotográfiák egyik utolsó darabja ez az 1939 májusi számban megjelent, az Eiffel-torony 50. születésnapját Lisa Fonssagrives-vel és egy Lucien Lelong ruhával ünneplő alkotás. Hiszen annak ellenére, hogy Blumenfeld munkáját áttörőnek és esztétikusnak találták, valamilyen máig sem ismert okból kifolyólag a magazin nem hosszabbította meg szerződését a fotóssal.

Blumenfeld azonban a tengerentúl is hamar megtalálta újabb múzsáit, akikről saját kedvtelésére készített fényképeket, gyakran tükörrel megsokszorozva a sokak által csodaszépnek vélt arcvonásokat. 1952-ben New Yorkban egy saját maga által tervezett és Mister Fred által kivitelezett kalapban kapta lencsevégre Audrey Hepburnt. A tükör segítségével létrehozott repetitív ritmus nem csupán a színésznő szépségét, hanem a fotós büszkeségét, a kalap motívumát is kiemeli. A művészidentitását kielégítő fényképezés mellett Blumenfeld Amerikában is szoros viszonyt ápolt a divatvilág résztvevőivel. 1956-ban a Davidow márka megbízásából fotózta Anne St Marie-t és a Davidow and Sons company által készített kabátokat, hogy a márka megnyerje magának a Vogue olvasóközönségét. A reklámcélokra készített képek mellett Amerikában is bőven kapott megrendeléseket címlapfotózásra, 1953 novemberében például a meglepett amerikai komikust, Jackie Gleasont két pár csinos női táncosláb között bemutató pimasz fotója került a Cosmopolitan címlapjára.

Jean Patchett személye tucatnyi Amerikában készített divatanyagában visszaköszön. Blumenfeld valószínűleg Patchett-ben találta meg azokat a számára ellenállhatatlan női jegyeket, melyek hűen közvetítették saját látásmódját, és így követni érdemes példát nyújtott a nőtársadalomnak. Mi már csak reménykedhetünk, hogy ez az egészséges szemlélet lassan igazi reneszánszát fogja élni, hiszen a Jean Patchett-féle megjelenésbeli ideál közelebb áll a nőiesség természetességéhez, mint amivel a huszadi századi társadalom ostromol.