Nőnek lenni drága mulatság

Létezik-e vaginaadó?

Az amerikai feministák nem tréfálnak, és résen vannak. Így szúrt nekik szemet az a jelenség is, amit azonnal elneveztek vaginaadónak, értve alatta azt a felfedezésüket, hogy a ruhatisztítástól az eldobható borotváig, az orvosi ellátástól a hajvágásig a nők egy sor árucikkért és szolgáltatásért többet fizetnek a férfiaknál. Hogy a nők világszerte kevesebbet keresnek férfikollégáiknál, és az üvegplafon, bár repedezik, mégis szilárdan ott áll a helyén, azt senki nem tagadja. A vaginaadó koncepciójának megalkotói azonban a női létnek nem a bevételi, hanem a kiadási oldalát vették szemügyre, és találtak állításaik szerint erőteljes (és megmagyarázhatatlan) diszkriminációra utaló jeleket. Az egész egy jelentéktelennek tűnő hétköznapi helyzettel kezdődött: az egyik piackutató cég igazgatónője a sarki tisztítószalon ablakában meglátott egy hirdetést, amely szerint négy ing vasaltatása fejben az ötödiket ingyen kivasalják. Mivel a cég dresszkódja kosztümöt és blúzt ír elő, a hölgy boldogan élni akart az ajánlattal, ám közölték vele, az akció kizárólag férfiingekre vonatkozik, női blúzokra nem, így ez utóbbiak tisztításáért darabonként 6 és fél dollárt kértek, szemben az ingvasalás 2 dollárjával.

A nőiség mint életforma magasabb költségei ugyanis a megfigyelések szerint nem korlátozódnak a tisztítószalonokra. Az adatgyűjtők úgy találták, akarjanak bár fodrászhoz menni, bevásárolni a drogériában vagy felfrissíteni a ruhatárukat, a nők mindenképpen anyagilag rosszabbul jönnek ki az ügyletből. Egy New York-i ügyvéd például vizsgálódásai során nagy megdöbbenéssel vette tudomásul, hogy az Egyesült Államokba érkező tornacipőket nőknek szánt termék esetén 10, míg férficipők esetén mindössze 8,5 százalékos importvám terheli. Kaliforniában, az első olyan államban, amely hivatalosan betiltotta a nemtől függő diszkriminatív árakat, kiszámolták, hogy az átlagnő évente 1351 dollárnyi pluszt fizetett ki különféle, „vaginaadónak" minősíthető járulékok, díjak és egyéb sarcok formájában. Ennek az extra kiadásnak a jelentős része különféle kozmetikumok beszerzéséből adódott, mivel a női vásárlókat megcélzó készítmények, legyen szó bár samponról vagy szappanról, izzadásgátlóról vagy borotváról, rutinszerűen nagyobb számot mutató árcédulát viselnek magukon a hasonló férfitermékeknél. Egy kutatás során a szakemberek 200 különféle, nagyjából azonos kategóriás dezodort vetettek össze, és arra az eredményre jutottak, hogy a nőknek szóló árucikkek átlagosan 30 centtel többe kerültek, pusztán csinos, rózsaszínű csomagolásuk miatt.

Hasonló a helyzet a szolgáltatásokkal: például a legnépszerűbb amerikai egészségbiztosítások 90 százalékát emeltebb áron, olykor akár 53 százalékkal is drágábban adják el a nőknek, mint a férfiaknak, állítólag azzal a megfontolással, hogy az előbbiek gyakrabban mennek el szűrésre és ezzel nagyobb terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerre. Mondjuk ha valóban ez áll a túlárazás mögött, az eléggé rövidlátó taktika, hiszen aki sűrűbben jár szűrővizsgálatokra, az nagyobb sansszal marad egészségesebb, vagyis végső soron kevesebbe kerül a biztosítótársaságnak, de a valódi okot bizonyára csak az sejti, aki kitalálta a nemtől függő árszabást. Sokkal inkább tetten érhető a nők büntetőadóval sújtása azoknál az egészségbiztosítási konstrukcióknál, ahol az anyasági ellátásért külön fizetni kell, adott esetben akár plusz 270 dollárt is. A tengerentúli vizsgálódók arra is fényt derítettek, hogy egy fehér nő átlagosan 200 dollárral drágábban kapja meg ugyanazt az autót, mint egy fehér férfi, ha pedig színes bőrű nőről van szó, akkor az ár 400 dollárral is magasabb lehet. Ugyanez tapasztalható ház- vagy lakásvásárlásnál is, egyszerűen azért, mert a nők jellemzően kevésbé tudnak alkudni.

A cikk folytatását, melyből kiderül, hogy mi a helyzet e téren hazánkban, az ELLE szeptemberi számában olvashatják!