Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Anyaság átütemezve

2013. december 16.

9 perc olvasás

alternatíva anyaság fagyasztás gyermekvállalás mesterséges megtermékenyítés petesejt
Anyaság átütemezve

A petesejtek már a fagyasztóban vannak


A petesejtfagyasztásra többé már nem kísérleti módszerként kell tekinteni, jelentette be tavaly az Amerikai Reprodukciós Orvosi Társaság. Bár a megfelelő technológiát, a vitrifikációnak nevezett sejtfagyasztást csak az elmúlt évtizedben fejlesztették ki, Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban egyre több 30-as éveiben járó nő veszi igénybe az eljárást, hogy így őrizhesse meg a termékenységét. Világszerte eddig körülbelül 2000 gyermek köszönheti az életét ennek a módszernek.

Vásároljunk biológiai időt!

A spermiumot több évtizede sikeresen fagyasztják és olvasztják ki újra, az embriókat is le lehet már fagyasztani, majd felolvasztva beültetni a méhbe. A petesejtek viszont rendkívűl érzékenyek a hőre, ezért extrém hőmérséklet hatására egyszerűen szétrepednek. A vitrifikációt először öt évvel ezelőtt alkalmazták, és jelentős áttörésnek számított: egy új korszak kezdetét jelentette. Az eljárás során a petefészekből leszívott petesejteket 60 másodpercen belül -196 Celsius fokra hűtik le, és ezen a hőmérsékleten tárolják, így nem marad idő arra, hogy kialakuljanak a könnyen sérüléseket okozó jégkristályok, és nagyobb marad a későbbi sikeres fogantatás esélye.

Az utóbbi időben a kezelést igénybe vevő nők száma jelentősen megnövekedett, a háttérben pedig elsősorban nem orvosi indokok állnak. Sokkal inkább szociális okokra hivatkoznak a nők, arra, hogy még nem találták meg az igazit, a karrierjükre szeretnének koncentrálni, vagy éppen a lakáshitelüket szeretnék minél előbb letudni. A petesejtfagyasztást leginkább az értelmiségi, jó állással rendelkező 30 és 35 év közötti nők veszik igénybe a nyugati országokban. Az eljárás hívei azzal érvelnek, hogy ez is csak egy lehetőség az egyre nagyobb számú meddőségi kezelések palettáján.

Dr. Gillian Lockwood, aki a petesejtfagyasztás területén az egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező Midland Fertility klinikát vezeti az Egyesült Királyságban, maga is elkötelezett híve ennek a módszernek. Hisz abban, hogy a petesejtfagyasztás a 21. században ugyanolyan forradalmi szerepet játszhat, mint amilyet a fogamzásgátló tabletták a 60-as években. „A petesejtfagyasztás lehetőséget ad a nőknek arra, hogy a biológiai idejüket meghosszabbítsák. Amiatt viszont aggódom, hogy ez gyökeresen megváltoztatja majd a nők döntéseit, és ahelyett, hogy családot alapítanának a majdnem tökéletes férfival, úgy gondolják, hogy van idejük megvárni, amíg a tökéletes felbukkan. Azért olyan alacsony a fagyasztott petesejtből született gyerekek száma, mert a szociális okora hivatkozó nők többsége túl későre hagyja a beavatkozást. Senkit nem tanácsolunk el a 30-35 évesek közül, de a legjobb életkor a petesejtfagyasztásra a 20-as évek eleje."

Szokatlan szülinapi ajándék

Újabban egyre több, a női termékenységről és meghosszabításáról szóló könyv, cikk, weboldal és blog lát napvilágot. Tavaly az Egyesült Államokban útjára indult az eggsurance.com, aminek a fő profilja, hogy elfogulatlan és hasznos információt nyújtson a petesejtfagyasztás iránt érdeklődőknek. A „petesejt-biztosítás" név találó, hisz csakúgy, mint bármely más biztosításnál, a nők, akik lefagyasztják a petesejtjeiket, azt remélik, soha nem lesz rá szükségük. Ha azonban természetes úton mégsem eshetnek teherbe, akkor a biztos helyen tárolt ivarsejtjeikhez nyúlhatnak. Az oldal szülőanyja Brigitte Adams, aki 38 évesen 11 petesejtjét fagyasztotta le, és azért hozta létre az oldalt, hogy hasonló cipőben járó nőknek segítséget tudjon nyújtani.

A szintén amerikai egészségügyi újságíró, Sarah Elizabeth Richards az idén májusban megjelentette Anyaság átütemezve: a petesejtfagyasztás új határai című könyvét. A most 42 éves írónő története 36 éves korában kezdődött, mert úgy érezte, hogy lelkileg még nem áll készen a gyerekvállalásra. Összesen 50 ezer dollárt költött arra, hogy 70 darab petesejtjét biztonságos helyen tudja, bár a legtöbb nő maximum 10-25 petesejtet raktároz el. A szülei is támogatták, mind erkölcsileg mind anyagilag, ami korántsem kirívó eset Amerikában, ahol a korosodó szülők minden számlát állnak a leendő unoka érdekében. Sarah tisztában van azzal, hogy az álomesküvő árát erre költötte el, de véleménye szerint ez még mindig olcsóbb, mintha a 40-es éveiben kellene meddőségi kezelések sorának alávetnie magát. „Sokkal nyugodtabb vagyok most, és nem kell aggódnom, hisz tudom, hogy be van biztosítva a jövőm. Szerintem minden édesapának petesejtfagyasztást kellene ajándékoznia a lánya harmincadik születésnapjára. Nem gondolom, hogy egy nőnek 60 évesen kellene szülnie, de ha kaphatunk még pár évet arra, hogy megalapozzuk a karrierünket és megtaláljuk a megfelelő partnert, akkor ez nagyszerű alternatíva."

Mi vagyunk a nyolcadikak

Petesejtfagyasztásra ma itthon minden olyan meddőségi centrumban lehetőség van, amely az eljárás végzésére a megfelelő szakmai engedélyekkel rendelkezik. A hazai sikerek a Budai Meddőségi Centrum vezető főorvosának, dr. Konc Jánosnak a nevéhez fűződnek: a Szent János Kórházban 2005-ben jött a világra az első, fagyasztott petesejtek mesterséges megtermékenyítéséből született kisbaba. Így Magyarország volt a világon a nyolcadik, Európában pedig a harmadik olyan ország, ahol ilyen módszerrel született csecsemő.

„A petesejtfagyasztás olyan esetekben lehet reménykeltő megoldás, amikor a termékenységet valamilyen károsodás veszélyezteti – mondja dr. Vereczkey Attila, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet onkofertilitás munkacsoportjának specialistája. – A leggyakoribb ilyen jellegű veszélyt a rákos megbetegedés jelenti, hiszen a kemoterápiás vagy sugárkezelés hatására a petesejtek olyan mértékben károsodhatnak, hogy a beteg meddővé válhat." Magyarországon azonban a módszer rákbetegek esetében még nem terjedt el széles körben. „Fontos hangsúlyozni, hogy nemcsak rákos megbetegedésnél lenne szükség a termékenység megőrzésére, hanem bizonyos autoimmun megbetegedésben (SLE) vagy endometriózisban szenvedőknek, illetve többszöri nőgyógyászati műtéten átesőknek is fel kellene ajánlani. A szomorú tapasztalat azonban az, hogy a rákos betegeket a kezelőorvosok nagyon ritkán tájékoztatják arról, hogy a kezelések mellékhatása meddőség lehet, holott a gyógyulást követően jogos elvárásuk lenne a nőknek, hogy gyermekük születhessen. A módszer előnyei közé tartozik még, hogy a petesejtek viszonylag hosszú ideig tárolhatók, így a termékenységet meg lehet őrizni a gyógyulást követő időszakra is" – teszi hozzá az orvos.

Az intézet onkofertilitás munkacsoportja Magyarországon először kérvényezte az úgynevezett petefészekszövet-fagyasztás elvégzésére szóló engedélyt. Ennek az eljárásnak az az előnye a petesejtfagyasztással szemben, hogy a petefészekszövet-fagyasztáshoz nem szükséges hormonálisan stimulálni a petesejtet, ezért nincs várakozási idő a kezelés megkezdése előtt, minimál-invazív sebészeti technológiával elvégezhető, és a petesejtfagyasztással ellentétben a petefészekszövet több száz petesejtet is tartalmazhat, így későbbi visszaültetés esetén nagyobb az esély a sikeres gyermekáldásra.

Visszaforgatni az idő kerekét?

A magyar egészségügyi törvény spermiumok és embriók fagyasztva tárolásáról részletesen rendelkezik, a petesejtfagyasztással azonban más a helyzet. Az eljárást csak néhány éve engedélyezték Magyarországon, erős korlátok közé szorítva. Daganatos kezelés előtt álló nők vagy a termékenységet veszélyeztető munkakörben dolgozók (katonák, radiológusok stb.) kérhetik, és kizárólag orvosi indikáció alapján vehető igénybe ez az eljárás, vagyis az úgynevezett szociális okokból történő fagyasztás nem engedélyezett. Etikai, vallási okok miatt a petesejtfagyasztás alternatívája lehet az embriófagyasztásnak is, tudtuk meg dr. Egri Zsuzsától, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet jogászától.

Magyarországon tehát jelenleg nincs lehetőség szociális okokra hivatkozva a petesejtfagyasztásra, a társadalomban azonban a nyugatihoz hasonló tendenciák figyelhetők meg, vagyis sokan a karrierépítésre koncentrálnak fiatalabb éveikben. „Sajnos gyakran találkozunk olyan párokkal, akik akár 40 éves kor felett szerették volna vállalni első gyermeküket, azonban a kívánt gyermekáldás biológiai okokból nem jött létre, például a petefészkek már nem termelnek elég petesejtet – összegzi a tapasztalatait Higi Vera, az intézet pszichológusa. – Ezek a párok gyakran megfogalmazzák, hogy szívesen visszaforgatnák az idő kerekét. Ennek ellenére fontos hangsúlyozni, hogy a szociális okokból történő fagyasztás olyan lehetőséget nyithatna meg, amelynek várhatóan szép számmal jelentkeznének hátrányai is. Lehetővé tenné az életfeladatok, az érett párkapcsolat kialakításának halogatását, ezáltal a természetes, örömteli gyermeknemzés folyamatát mesterséges folyamattá redukálná."

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
1

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
2

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
3

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
4

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
5

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint
6

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
7

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
8

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Ezek is érdekelhetnek

A petefészekrákról ez a kellemetlen tünet is árulkodhat

A petefészekrákról ez a kellemetlen tünet is árulkodhat

2024.05.05. 1 perc olvasás

Megelőzés

Ezt jelenti a szülési trauma, amiről sok nő még mindig nem mer beszélni

Ezt jelenti a szülési trauma, amiről sok nő még mindig nem mer beszélni

2024.05.03. 3 perc olvasás

ANYASÁG

A tüdőrák 5 furcsa tünete, amiről senki nem beszél

A tüdőrák 5 furcsa tünete, amiről senki nem beszél

2024.05.03. 2 perc olvasás

Figyelmeztető jelek

A rák egyik jele a reggeli órákban jelentkezhet, nem szabad figyelmen kívül hagyni

A rák egyik jele a reggeli órákban jelentkezhet, nem szabad figyelmen kívül hagyni

2024.05.02. 2 perc olvasás

Extrém rosszullét

A rák egyik jele lehet ez a szokatlan tünet a szemben

A rák egyik jele lehet ez a szokatlan tünet a szemben

2024.05.01. 2 perc olvasás

Betegség

Akár rákot is jelezhet ez a veszélytelennek tűnő jelenség

Akár rákot is jelezhet ez a veszélytelennek tűnő jelenség

2024.04.30. 2 perc olvasás

Szokatlan tünetek

Kiderült, mi a kapcsolat a cukorbetegség és a rák kialakulása között

Kiderült, mi a kapcsolat a cukorbetegség és a rák kialakulása között

2024.04.29. 3 perc olvasás

Genetika

A rák 5 tünete, ami a szemekben jelenhet meg

A rák 5 tünete, ami a szemekben jelenhet meg

2024.04.26. 1 perc olvasás

Ijesztő tünetek

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves