Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A sikeres párkapcsolat nyomában

2013. február 14.

2 perc olvasás

érett párkapcsolat párkapcsolat pszichológia szerelem
A sikeres párkapcsolat nyomában

Az érett szerelem feltételei


Talán nem véletlen, hogy február 14. számtalan embernek bosszantó ünnep. Ilyenkor túlcsordul a szeretet, és a szívhez szóló üzenetek csak úgy záporoznak mindenhonnan. Ez sokunknak zavaró lehet, főleg, ha a tartós szerelem évek óta elkerül minket. Egy párkapcsolatot ugyanis nem csak fenntartani, de elkezdeni sem könnyű.

Kapcsolati érettség

A pszichológusok szerint a tartós kapcsolat elsősorban három, egymással összefüggő dolgon múlik. Az első – egyben a legnehezebben teljesíthető feltétel – a szüleinkről való leválás. Csak akkor tudunk kötődni a szerelmünkhöz, ha mindennapi dolgainkat inkább vele, mintsem a családunkkal beszéljük meg. Emellett az is fontos, hogy kiálljunk saját igényeinkért, felelősséget vállaljunk a tetteinkért, és lemondjunk a szülői védelemről. Mindez tulajdonképpen a kamaszodás lényege, viszont nem mindenkinél megy végbe időben. Előfordul, hogy fiatalon, az önálló élet reményében elköltözünk otthonról, miközben útmutatásért esedezve naponta többször hazatelefonálunk. Ez viszont probléma, mert továbbra is gyerekszerepben maradunk.

Önálló életek

Ha a szüleinkről nem válunk le, az érett kapcsolat második feltétele, az önálló identitás kialakítása sem sikerülhet, pedig erre szintén szükségünk van, hiszen így lesz esélyünk az érett és egyenlő szerelemre. Az önállóság és a leválás mellett az is fontos, hogy képesek legyünk az intimitásra, és meg tudjunk nyílni a párunknak. Amikor ezek a feltételek teljesülnek – szüleink helyett a szerelmünkkel osztjuk meg gondolatainkat, átadjuk neki magunkat, és elköteleződünk mellette –, jó esélyünk van a hosszútávú kapcsolatra. Persze csak akkor, ha a kedvesünk ugyanúgy megugrotta az akadályokat.

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

3 férfi parf...
1

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Kiderült, ho...
2

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

Kiderült, ho...
3

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

A frizura, a...
4

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

3 udvariasna...
5

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

A hajszín, a...
6

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Ezt a 10 par...
7

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Visszajött a...
8

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Ezek is érdekelhetnek

Káosz, humor...

Káosz, humor és dráma: 4 sorozat a Netflixen, ami rólunk szól

2025.09.28. 3 perc olvasás

Filmek

Szerelemszab...

Szerelemszabályok a digitális korban: 6 randititok, amiről mindenképpen tudnod kell

2025.09.22. 5 perc olvasás

Love

4 egyértelmű...

4 egyértelmű jel, ami megmutatja, ha a párod nem tartja tiszteletben a határaidat

2025.09.18. 2 perc olvasás

Balanced relationship

Kapcsolatrom...

Kapcsolatromboló féltékenység: mutatjuk, ezekkel a stratégiákkal örökre elűzheted a zöld szemű szörnyet

2025.09.17. 3 perc olvasás

Zöld szemű szörny

Kim Cattrall...

Kim Cattrall ritkán látott, 15 évvel fiatalabb párjával érkezett egy vacsorára – közös kép

2025.09.17. 2 perc olvasás

sztárpár

Kell egy kis...

Kell egy kis megerősítés? Itt a 3 mágikus kifejezés, ami azonnal felturbózza az önbizalmad

2025.09.16. 2 perc olvasás

Mantra

7 téma, amit...

7 téma, amit pároddal mindenképp beszéljetek át már a kapcsolat elején

2025.09.16. 3 perc olvasás

párkapcsolat

Nem jó a sze...

Nem jó a szex az új kapcsolatomban, mit tegyek? – szexuálpszichológus válaszol

2025.09.15. 4 perc olvasás

probléma

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves