Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A hét férfija: Vincent Cassel

2013. június 12.

2 perc olvasás

film a hét férfija mozi színész transz vincent cassel
A hét férfija: Vincent Cassel

A sármos francia


A César-díjas színész a Szépség és a szörnyeteg legújabb filmfeldolgozásában bújik majd a szörnyeteg bőrébe, hogy bebizonyítsa, a rút külső olykor gyönyörű belsőt takar. A filmet ugyan csak jövőre mutatják be, de addig is láthatjuk a mozivásznon: most éppen a Danny Boyle-féle Transzban játssza egy műkincsrabló banda főnökét.

A korosztályában legkarizmatikusabb és legegyedibb francia sztárnak kikiáltott színész éppúgy megállja a helyét a populárisabb, mint a művészi filmekben, ráadásul reklámarcként és énekesként is bizonyított már. 2009-ben ő volt az arca az Yves Saint Laurent La Nuit de l'Homme férfiillatának, és ugyanebben az évben a belga, világzenét játszó Zap Mama ReCreation című albumán vendégeskedett.

1995-ben, a már kultuszfilmmé vált A gyűlöletben debütált. Mathieu Kassovitz rendezésében olyan zseniálisan formálta meg a Párizs lepusztult külvárosából származó, zűrös fiatalt, hogy César-díjra jelölték a legjobb színész kategóriájában. Noha jellegzetes fizimiskája miatt legtöbbször keményfiúk bőrébe bújik, ezt egyáltalán nem bánjuk, amíg olyan alakítást nyújt, mint a 2008-as Halálos közellenségben, amiben Franciaország egyik leghírhedtebb bűnözőjét, Jacques Mesrine-t keltette életre, és amiért César-díjat kapott, vagy a 2010-es Fekete Hattyúban, amiben egy igencsak szigorú művészeti vezetőt alakított. Sőt, pont az ilyen szerepei miatt vagyunk oda érte.

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje
1

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint
2

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint
3

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül
4

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon
5

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere
6

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

2023.02.07. 1 perc olvasás

Ez az újfajta francia manikűr lesz 2023 slágere

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín
7

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon
8

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

Ezek is érdekelhetnek

A 8 legjobban várt premier májusban

A 8 legjobban várt premier májusban

2024.05.02. 5 perc olvasás

PREMIER

Gérard Depardieu-t szexuális zaklatással vádolják, itt vannak az ügy részletei

Gérard Depardieu-t szexuális zaklatással vádolják, itt vannak az ügy részletei

2024.04.30. 2 perc olvasás

BÍRÓSÁG

Kvíz: Kitalálod a színészt a híres szerepei alapján?

Kvíz: Kitalálod a színészt a híres szerepei alapján?

2024.04.25. 1 perc olvasás

FILMES KVÍZ

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

Apa lesz Henry Cavill, itt vannak a részletek

2024.04.16. 1 perc olvasás

Gólyahír

Demi Moore szívmelengető módon köszöntötte fel Bruce Willist a születésnapján

Demi Moore szívmelengető módon köszöntötte fel Bruce Willist a születésnapján

2024.03.20. 2 perc olvasás

FAMILY PICTURES

Megdöbbentő pletyka terjed Leonardo DiCaprio magánéletéről, egy modell tálalt ki a hálószoba titkairól

Megdöbbentő pletyka terjed Leonardo DiCaprio magánéletéről, egy modell tálalt ki a hálószoba titkairól

2024.03.01. 2 perc olvasás

VALLOMÁS

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

Az 5 legjobb Valentin-napi film, amit meg kell nézned

2024.02.14. 3 perc olvasás

VALENTINE'S DAY MOVIES

Megdöbbentő: Arnold Schwarzenegger ugyanazzal eteti az unokáit, mint a kutyáit

Megdöbbentő: Arnold Schwarzenegger ugyanazzal eteti az unokáit, mint a kutyáit

2024.02.02. 2 perc olvasás

Őszinte vallomás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves