Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

A 60 másodperces szépségszabály

2020. január 13.

4 perc olvasás

Fodor-Kassai Mónika

rutin szabály szépség
A 60 másodperces szépségszabály

Utánajártunk az interneten virálisan terjedő 60 másodperces szabálynak!


Sokak újévi fogadalmai közt szerepelt a bőrünkkel való alaposabb törődés és ennek kapcsán felfigyeltek az interneten futótűzként terjedő az arcápolásra vonatkozó 60 másodperces szabályra. A X60SecondRule könnyen megjegyezhető, nem kell új kozmetikumba invesztálni hozzá és nem borítja fel az arcápolási rutinunkat, végtére is csupán egyetlen percig tart. 

Az évek során sok mindent hallhattunk: egyesek szerint az arctisztítókra nem érdemes sokat áldozni, mivel csupán rövid és átmeneti időt töltenek a bőrünkön, hiszen lemossuk őket. Mások szerint a tisztítás mindennél fontosabb – a keleti bőrápolásban például legalább 2-3 féle tisztítót használnak egymás után. Most akkor mi az igazság? Utánajártunk és a következőkre jutottunk: 

60 másodperc – sok vagy kevés? 

A legtöbben 15 másodpercnél nem töltünk több időt az arctisztítással. Ennyi idő viszont nem elég ahhoz, hogy az arctisztító elvégezze a dolgát. Az egy pernyi időtartam biztosítja, hogy a tisztító összetevői kifejtsék a hatásukat: felpuhuljon a bőr, feloldódjon a faggyú és a szennyeződések. Csupán ezzel az egyszerű lépéssel – plusz 45 másodpercnyi finom, körkörös mozdulatokkal való arctisztítással – ragyogóbb bőrre tehetünk szert, anélkül, hogy egy újabb szérumot kellene megvásárolnunk. 

Gondoljunk csak bele: 60 másodperc annyit tesz, hogy a homlokot, orcákat és az orr-áll területére egyenként 15 másodperc jut! Ugye ennyi időt megérdemel a sminkkel, környezetei szennyeződésekkel, izzadtsággal terhelt arcbőrünk? A szakértők – bőrgyógyászok és kozmetikusok – egyetértenek abban, hogy ennyi idő feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tisztítót alaposan beledolgozzuk a bőrbe és minden szennyeződést eltávolítsunk. Amikor kozmetikai kezelésen veszünk részt, megfigyelhetjük, hogy a kozmetikus legalább egy percig tisztítja meg az arcbőrünket, mielőtt a kezelést elkezdené. A kezelés során használt krémek hatóanyagai – akárcsak az otthoni arcápolóinké – csak a megfelelően megtisztított bőrbe tudnak alaposan felszívódni! Az sem véletlen, hogy az arctisztító készülékek is épp 1 perces időintervallumra vannak időzítve.

A zsírosodásra hajlamos, T-zónás vagy pattanásos bőrűek különösen jól járnak, ha betartják a 60 perces szabályt, mivel ezeknek a bőröknek alapvető fontosságú a pórusok tisztántartása, a bőr faggyújában oldott szennyeződések és a bőr felszínén nagy eséllyel jelenlévő kórokozók eltávolítása.

De mi történik a bőr természetes védőrétegével? 

A bőrünk felszínén természetes védőgát gondoskodik arról, hogy a környezeti szennyeződések, kórokozók ne jussanak be a bőrbe, illetve hogy a bőr ne veszítsen túl sok vizet. Ha megfelelő, szappanmentes, alkoholmentes, bőrbarát arctisztítót használunk, akkor 1 perc alatt csupán a szennyeződés oldódik le, a bőr barrier rétege nem sérül. A túltisztítás elkerülésére figyeljük a bőrünk reakcióját. Ha a tisztítás után húzódik, kipirosodik, váltsunk kímélőbb, érzékeny bőrre való  arctisztítóra. Ha a bőr irritált vagy rosaceás, tekintsünk el a 60 másodperces szabálytól és tisztítsunk 30 másodpercig, majd használjunk arctonikot, amely egyrészt eltávolítja a szennyeződés/smink maradványokat, másrészt visszaállítja a bőr enyhén savas kémhatását.  Akkor is térjünk el a 60 másodperces szabálytól, ha napközben kerül sor extra arctisztításra – például egy izzasztó edzés után. 

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

A frizura, a...
1

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

2023.07.08. 3 perc olvasás

A frizura, ami teljesen tönkreteszi a hajat a fodrászok szerint

3 férfi parf...
2

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

2023.03.05. 2 perc olvasás

3 férfi parfüm, amiből a legtöbbet adják el a világon

Visszajött a...
3

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

2022.07.13. 3 perc olvasás

Visszajött a divatba az egyik legkellemetlenebb hajszín

Ezt a 10 par...
4

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

2022.09.23. 3 perc olvasás

Ezt a 10 parfümöt imádják a legjobban a nők a világon

A hajszín, a...
5

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

2024.02.24. 3 perc olvasás

A hajszín, ami minden nőt fiatalít a fodrászok szerint

Kiderült, ho...
6

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

2022.10.13. 1 perc olvasás

Kiderült, hogy nézne ki a Kardashian-család plasztikai műtétek nélkül

Kiderült, ho...
7

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

2023.01.21. 3 perc olvasás

Kiderült, hogy mi a világ 3 legtöbbet eladott parfümje

3 udvariasna...
8

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

2024.10.10. 2 perc olvasás

3 udvariasnak tűnő szokás, amit a fodrászok nem szeretnek a vendégeikben

Ezek is érdekelhetnek

A 18:30-as s...

A 18:30-as szabály: így tehetjük le estére a napi aggodalmakat

2026.09.17. 5 perc olvasás

No worries

Használod a...

Használod a vécékefét vendégségben? Van egy szabály, amiről senki sem beszél

2026.09.16. 11 perc olvasás

etikett

A francia nő...

A francia nők szerint ez a sminkelés 3 szabálya: a titok sokkal egyszerűbb, mint gondolnád

2026.09.09. 3 perc olvasás

Beauty

Ismered a 48...

Ismered a 48 órás szabályt? Ez lehet a boldog párkapcsolat egyik titka

2026.08.25. 6 perc olvasás

48 óra

Vilmos herce...

Vilmos herceg és Katalin hercegné szakíthatnak a királyi család egyik legszigorúbb íratlan szabályával

2026.08.23. 2 perc olvasás

Royal family

Ezt a lakber...

Ezt a lakberendezési szabályt évekig betartottuk – a tervezők szerint szebb lesz az otthonod, ha megszeged

2026.08.20. 7 perc olvasás

lázadók

Kiderült, Am...

Kiderült, Amal Clooney ezzel a meglepően egyszerű edzésrutinnal tartja magát formában

2026.07.29. 4 perc olvasás

Healthy life

A 3-6-9 szab...

A 3-6-9 szabály segíthet eldönteni, van-e jövője a kapcsolatodnak

2026.07.27. 5 perc olvasás

Relationship

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves