Ha túlterhelt vagy, szinte automatikusan a munkádra gondolsz. A határidőkre, a felelősségre, a folyamatos készenlétre. Arra, hogy túl sok minden van egyszerre. De mi van akkor, ha a feszültség nem ott ér véget, ahol a munkanap?
Mi van akkor, ha a tér, ahová hazaérkezel, nem segít letenni a terheket – hanem tovább tartja őket?
Az otthonunkat hajlamosak vagyunk semleges háttérnek tekinteni. Pedig a fények, a tárgyak, a rendezettség vagy épp a vizuális zaj mind folyamatosan hatnak az idegrendszerünkre. Ha a környezet nem enged megérkezni, a túlterheltség nem oldódik, csak átalakul: fáradtsággá, motivációhiánnyá, ingerlékenységgé.
Ez nem gyengeség – hanem következmény.

A túlterheltséget gyakran személyes kudarcként éljük meg. Úgy gondoljuk, jobban kellene szerveznünk az időnket, erősebbnek kellene lennünk, vagy egyszerűen össze kellene szednünk magunkat. Pedig az idegrendszer nem csak a feladatokra reagál, hanem a környezet ingereinek összességére is.
Egy zsúfolt tér, ahol túl sok tárgy kér figyelmet. Egy lakás, ahol minden funkcionálisan működik, de semmi nem nyugtat. Egy enteriőr, amiben nincs valódi megérkezési pont. Ezek mind fenntartják a készenléti állapotot, akkor is, amikor már nincs mit teljesíteni.
A túlterheltség ilyenkor nem attól csökken, hogy leülsz pihenni. Mert a tér továbbra is dolgoztat.
A mentális tehermentesítés nem radikális átalakítást jelent, hanem a döntési fáradtság csökkentését. Minden tárgy, ami a látómeződben van, kérdez: kell, marad, foglalkozol vele? Ez akkor is terhel, ha nem tudatosítod.
Amikor a felesleges elemek eltűnnek, nem üresség keletkezik, hanem levegő. A megmaradó tárgyak értelmezhetőbbé válnak, a tér kevésbé sürget, a figyelem lelassul. A rend ebben az értelemben nem esztétikai kérdés, hanem idegrendszeri támogatás.
A fény nem pusztán hangulati elem, hanem biológiai jelzés. A túl kevés természetes fény, illetve az egyetlen, erős mennyezeti fényforrás folyamatos éberségre készteti a szervezetet. Ez hosszú távon fáradtsághoz és motivációcsökkenéshez vezet.
Az idegrendszernek szüksége van átmenetekre. Melegebb fényű, alacsonyabban elhelyezett lámpákra, amelyek jelzik: most lehet lassítani. A jól rétegzett világítás nem díszít, hanem szabályoz.
Sokan érzik úgy, hogy hiába pihennek, mégsem töltődnek. Ennek gyakran az az oka, hogy a tér, ahol pihennének, továbbra is ingerel. Ha nincs olyan zóna az otthonban, ahol nem kell dönteni, reagálni vagy teljesíteni, akkor a test nem tud átváltani nyugalmi állapotba.
A megnyugvás nem passzív folyamat, hanem megfelelő környezet eredménye. Egy olyan helyé, amelynek az üzenete egyértelmű: itt nem kell készenlétben lenned.
A túlterhelt időszakokban gyakran az öröm kerül háttérbe. Nem azért, mert nem fontos, hanem mert nem fér bele. Pedig az örömforrások – legyen szó mozgásról, csöndről, zenéről vagy kapcsolódásról – az idegrendszer regenerációjának részei.
Ha az otthonban nincs helyük ezeknek, akkor valóban eltűnnek a mindennapokból. Ha viszont van egy tér vagy rituálé, ami emlékeztet rájuk, az segít fenntartani az egyensúlyt még terhelt időszakokban is.
A túlterheltség gyakran a munkában keletkezik, de ritkán ott oldódik meg. A munkahelyi környezetet sokszor nem tudjuk befolyásolni. Az otthon viszont az a tér, ahol van választásunk.
Nem kell tökéletesnek lennie. Nem kell trendeket követnie. Elég, ha nem tartja fenn ugyanazt az idegrendszeri állapotot, mint a nap többi része. Ha az otthon képes levezetni, amit a külvilág felhalmozott, a túlterheltség érzése fokozatosan csökken.
Az otthon nem semleges környezet. Aktívan részt vesz abban, hogyan érzed magad. Vagy fenntartja a túlterheltséget, vagy segít letenni azt.
Nem kell mindent egyszerre megváltoztatnod. Elég, ha felismered: a tér hat rád. És ha így tekintesz rá, már elkezdhet valódi támaszként működni.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!