Nárcizmus vagy aktivizmus? A szelfikultusz vége

A pandémia idején az önmagunkról posztolt fotók már tapintatlanságnak számítanak. Vagyis úgy tűnik, a  Covid végzett a szelfikultúrával, és a szelfi a hiúság lenyomata helyett egyre inkább a társadalmi üzenetek eszközévé válik.

Jószándékú gesztusnak szánták. Amikor a festetlen arcú Gal Gadot a telefonja kamerájába bámulva útjára indította a John Lennon Imagine-jét előadó celebek mozgalmát, csak megpróbálta felvidítani a lezárásoktól szenvedő tömegeket – de hamarosan kíméletlen felzúdulás követte. „Ha létezik tankönyvi definíciója az érzéketlenségnek, hát ez az” – jegyezte meg az egyik kommentelő az Instagramon. A múltban a celebeket dicsérték a hasonló gesztusokért– will.i.am és Scarlett Johansson például elragadtatott fogadtatásban részesült a 2008-as Obama-kampány Yes We Can-videójáért. De 2020 egész más volt – mert ez volt az év, amikor végre elveszítettük a türelmünket az én, én, én kultuszával kapcsolatban.

Ez a pillanat egy korszak végét jelzi, a látványos önimádat korszakáét. A 21. században teljes egészében átadtuk magunkat: a domináns médiánk a közösségi média lett, és igaz, hogy eleinte a „kapcsolatépítés” volt a lényeg, erről gyorsan megfeledkeztünk, és „márkaépítésről” kezdtünk beszélni. Most minden egyénnek saját feladata felépíteni önmaga gondosan megtervezett imázsát – vagy azét, aki lenni szeretne –, majd világgá kürtölni. „Adatok bizonyítják, hogy a nárcisztikus egyéneknek több Facebook-ismerősük és több Twitter-követőjük van” – nyilatkozta dr.
 W. Keith Campbell pszichológus, a The New Science of Narcissism című könyv szerzője. „A közösségi média a nárcizmus táptalaja.” A Time Magazine az Év Embere címet már 2006-ban, az Instagram indulása előtt négy évvel „Te”-re osztotta: azokat ünnepelte, akik az életüket az internet nyilvánossága előtt élték.

Ez az az évszázad, amelyben a „szelfi” szó bekerült a szótárakba, és amikor a személyes blogok helyét minden egyes mozdulatunkat dokumentáló You-Tube-csatornák, Instagram-profilok és TikTok-oldalak vették át. Elszaporodtak az önsegítő tartalmak, az öngondoskodást és az öndiagnózist propagáló wellnessiparág pedig rásegített erre. Manapság bármelyik hülye (a cikk szerzőjét is beleértve) elindíthat egy podcastot vagy könyvet publikálhat magánkiadásban.

Selfish

2019-ben a szolipszizmus akkor érte el a csúcspontját, amikor Tommy Honton és Tair Mamedov dizájnerek megalapították a fantáziadús hátterekkel teli, a közösségi médiában jól mutató hollywoodi Szelfimúzeumot. Az inspirációt a világszerte népszerű turistalátványosságok adták – léteznek például jégkrém-, cukorka- és optikaiillúzió-múzeumok –, amelyek korábban már hasonló funkciót töltöttek be, csak épp nem így reklámozták magukat. „Viccesnek találtam, hogy ezek az élményt biztosító cégek mindent elkövettek, hogy ne pusztán szelfipalotáknak tekintsék őket” – emlékszik vissza Honton. Nem véletlen, hogy korunk első számú celebritása a milliárdos Kim Kardashian, aki olyan tökéletesen ragadta meg a korszellemet, hogy úgy éreztük, mi is részesei vagyunk az álmának. 2015-ben kiadott egy szelfikből álló albumot. A címe ez volt: Selfish (Önző).

Akkor hát mikor és hogyan fordult meg a széljárás? Úgy belekényelmesedtünk az önimádat korába, ahol minden vallomásos vagy öndicsérő tartalmat ünnepelnek, hogy azt hittük, örökké így fogunk élni. De maga Kardashian volt az, aki elsőként jelezte, hogy a szemérmetlen egoizmus már nem divat. Három évvel a Selfish megjelenése után ezt nyilatkozta egy interjúban: „Már nem készítek szelfiket, nem igazán kedvelem már őket.” Nem sokkal később kiderült, hogy jogi pályára kíván lépni, és a figyelmét a börtönök megreformálásáért indított kampány köti le; ezután pedig bejelentette, hogy véget ér a valóságshow-ja, ami bizonyos tekintetben egy 13 éven át tartó szelfi volt.

A közösségi média királynője érezte először a váltás szükségességét, mi, többiek pedig követtük a példáját – főként a pandémia kitörése után. Elsőnek ott volt a felzúdulás, amikor Ellen DeGeneres arról panaszkodott, mennyire unatkozik a lezárások alatt hatalmas házában; Jennifer Lopez videókat osztott meg hatalmas kertjéből Miamiban; Madonna pedig a fürdőkádban értekezett arról, hogy a Covid–19 „a nagy kiegyenlítő”. Ezek az öntetszelgő celeb-posztok nem is tűnhettek volna érzéketlenebbnek 2020 tavaszán, az emelkedő halálozási és a zuhanó foglalkoztatottsági adatok közepette.

Tömeges egósimogatás

A toleranciánk a szégyentelen nárcizmus iránt pedig egyre fogyatkozott. Amikor májusban a rendőrök megölték George Floydot, elindítva a hosszú hónapokon át tartó Black Lives Matter-megmozdulásokat, az Instagram az antirasszizmus deklarálásának színtere lett – még a politikailag képzetlenek is tisztában voltak vele, hogy nem most van itt az olajjal bekent, edzést imitáló edzőszelfik és a dizájnercipők közelképeinek ideje. Amikor egy orosz influencert azon kaptak, hogy egy tüntetésen rendez fotózást, a divatfelügyelettel foglalkozó @ diet_prada nyilvánosan megszégyenítette.

Ezután júliusban a Challenge Accepted (kihívás elfogadva) söpört végig az interneten, és hamarosan a tömeges egósimogatás szörnyű példájává vált. Az eredeti ötlet az volt, hogy a nők dacos fekete-fehér szelfik kiposztolásával hívják fel a figyelmet a törökországi nők meggyilkolásának megugró számaira, de nem kellett sok idő ahhoz, hogy ez az üzenet elvesszen, és az Instagramot elárasszák az előnyös szelfik. Akadtak köztük zavart posztok is olyan celebektől, mint Jennifer Aniston („Igazság szerint nem teljesen értem ezt a #challengeaccepted-et”), vagy Reese Witherspoon („Ez a női testvériség lényege”), miközben mindketten hihetetlenül előnyös szelfit posztoltak magukról.

Ennek eredményeképp a projekt hamar nevetség tárgyává vált. „Itt nem arról van szó, ki a menő” – jegyezte meg dr. Pragya Agarwal viselkedéskutató. „És nem is a hiúságról… Ez egy komoly, dacos gesztus, amely a török nőket támogatja.”

Aztán az Instagramon új szín jelent meg: az infografikás influencer, aki olyan címmel posztol diagramokat, mint „Kulturális kisajátítás vagy elismerés?” (@ emmadabiri), „Veganizmus és fehér privilégium” (@ venetialamanna). Ezek a felhasználók nem öltözködéssel kapcsolatos inspirációkat osztanak meg, hanem ellentmondásos gondolatokat, nevelő célzatú posztokat, fontos ügyekben bírnak befolyással – mi pedig, akik  egyszerre nyitottak lettünk az önmagunkon túli világra, ezrével követtük be őket.

„Az emberek minden eddiginél jobban szeretnének a cselekvés részévé válni – ezért az általuk követettektől azt várják, legyenek aktívak a fontos ügyekben” – magyarázza Georgia Kelly, az Instagram stratégiai partner-igazgatója. A lezárások idején a közösségek az arra érdemes ügyek köré sereglettek; a Black Lives Matter nyomában a különböző hátterű embereket egyesítette a vágy, hogy változást érjenek el. A #blacklivesmatter hashtagnek több mint egymillió követője van, és július óta napi átlagban több mint 56 000-szer használják.

Ez vagyok én 

Mindez hozzájárul a valódi hangulatváltáshoz. Pandora Sykes, aki hitelesen ír a közösségi médiáról a How Do We Know We’re Doing it Right? (Honnan tudjuk, hogy jól csináljuk?) című könyvében, korábban, amikor még a divatiparban dolgozott, gyakran osztott meg magáról fotókat, manapság viszont sokkal kevesebbet posztol – ennek ellenére még most is a szelfi védelmében szólal fel. „Nárcizmusként definiáljuk, vagy az önismeret, az önaktualizálás és az önkifejezés kereséseként? – teszi fel a kérdést. – Mindig is azt akartuk kifejezni: ’Ez vagyok én.’ Azt hiszem, jelenleg a politikai és társadalmi mozgalmak előtérbe kerülésének vagyunk szemtanúi, de még most is az én áll a középpontban – mivel a vizuális platformokon ez a leghatékonyabb módja a kommunikációnak.” A képzőművész Florence Givent hozza fel példának, aki a Women Don’t Owe You Pretty (A nők nem tartoznak csinosak lenni) című bestseller szerzője: „Ő kimondottan menő képeket tesz fel saját magáról, és az aktivizmusa nagyrészt a saját imidzsén keresztül zajlik.

Given egy olyan generáció tagja, amelyik egyszerre oszt meg tüntetések jelmondataira emlékeztető szlogeneket: („Fehér emberek, dolgunk van”), valamint az arcot és a testet ábrázoló képeket, a dac jelképeként. Gyakran látható a fotókon széttárt lábakkal, hatalmat sugalló pózban ülve, ami a „manspreadinget”, a férfiak hasonló pózát kérdőjelezi meg. Fotói erőteljesen önkifejezőek, mégis azt az erőt példázzák, amelyben talán mindannyian osztozhatunk.

Önimádat más formában

Az influencerek ezen új nemzedéke megváltoztatta az Instagram-oldalaink külsejét – de a kérdés az, milyen mélyreható változást jelent ez a kultúránkban? Valóban felhagytunk az önimádattal? A jelenség szakértői nincsenek meggyőződve erről. „Úgy tűnik, a szelfi visszaszorulóban van, de kizárólag azért, mert a kultúra túllépett rajta, és az emberek új módokat találtak arra, hogy jelezzék a társadalmi státuszukat” – állítja Will Storr, a Selfie és a hamarosan megjelenő The Status Game című könyv szerzője. „Már nem az arcunkkal hirdetjük az elit csoportokhoz való tartozást, hanem a meggyőződésünkkel. Nekem úgy tűnik, a közösségi médiában az emberek épp olyan nárcisztikusak, mint a Kardashianok fénykorában. Az önimádat ugyanúgy jelen van, csak épp más formában nyilvánul meg.”

Dr. Campbell egyetért Storr nézeteivel, bár szerinte 2020 olyan gyorsan zajlott, hogy még túl korai a diagnózis. „Nem tudom, az új aktivizmusból mennyi a nárcizmus és a figyelemfelkeltés” – jegyzi meg. Még ha valóban fontos is számunkra egy társadalmi mozgalom, ez nem jelenti azt, hogy nem reméljük, egyben 1000 lájkot is hoz, és sokan gratulálnak majd haladó nézeteinkhez. „A kutatások azt mutatják, hogy a nárcisztikus emberek politikailag aktívabbak: ki akarják nyilvánítani a véleményüket, meg akarnak változtatni másokat. Tehát ami társadalmi igazságosságnak tűnik, az egyben az egót is kiszolgálhatja.”

Napjainkban talán nem csücsörítünk annyit a telefonunk kamerájába, mint korábban, talán kétszer is meggondoljuk, kiposztoljuk-e a ruhát, amit #ajándékba kaptunk, vagy a reggelit, amit az imént elfogyasztottunk. Helyette a képeink alá esetleg az egyenlőtlenséggel kapcsolatos szöveget biggyesztünk, az épp olvasott inspiráló könyveket osztjuk meg, vagy a mentális egészségünkről számolunk be a követőinknek, abban a reményben, hogy meg tudjuk változtatni a világot. Ez is egy adag jócselekedet, ráadásnak pedig gyakran ott van az is, hogy közben remekül nézünk ki. 2021-ben lehet, hogy ez lesz az új én, én, én.

A cikk a 2021/május-júniusi ELLE magazinban jelent meg.