Mindenki megveti az alkoholista nőket – de miért?

Létezik olyan, hogy női szerhasználat? Miért kell kihangsúlyozni, hogy női? Cikkünkben szakértő mondja el, mitől mások az alkoholfüggő nők, mint a férfiak, és azt is, hogy mi lehet a fordulópont a gyógyulásuk útján.

Szégyellted már magad annyira, hogy legszívesebben az egész világ elől elbújtál volna? Ért már olyan trauma, amivel nem bírtál egyedül megbirkózni? Ha a válasz igen, biztos neked is eszedbe jutott, hogy ha bedobnál néhány bogyót vagy legurítanál néhány italt, a gondjaid – legalábbis átmenetileg – tovaszállnának.

Ja, hogy egy nőnek ilyet nem illik? És egyébként is, nőként, ha szorongsz, vagy szomorú vagy, viseld el csendben, zárd magadba, és a társadalom még meg is jutalmaz érte. De ha a fájdalom elviselhetetlenné válik, néha bizony a nők is szerekhez nyúlnak, mi pedig olyan bélyeget ragasztunk rájuk, amit szinte lehetetlen lemosni. De miért alakult ez így?

„Első körben le kell szögeznünk, hogy mi tartozik a ’szer’ kategóriájába. Ide soroljuk a dohányzást, az alkoholt, valamint a legális (orvos által felírt) gyógyszereket és illegális drogokat – kezdi Kaló Zsuzsa, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karának habilitált egyetemi docense, aki Magyarországon elsőként írt könyvet a női szerhasználókról.

– A szerhasználat azonban nem mindig egyenlő az addikcióval, nem mindenkiből lesz függő, ezért el kell különítenünk a rekreációs használatot a problémástól. A határt nem lehet mértékegységben meghatározni. Nem mondhatjuk, hogy napi egy pohár bor ’még belefér’, hiszen számos jellemzőtől, például a testalkattól, életkortól, metabolizmustól és magától a szertől is függ, hogy egy adott mennyiség kire milyen hatást fejt ki. Akár illegális szereket is lehet rekreációs céllal használni, az igazi határt a motiváció jelenti. Amíg azért élünk velük, hogy jobban érezzük magunkat, szándékosan módosítsuk a tudatállapotunkat (mint mondjuk a kávéval, mert az is tudatmódosítás), addig rekreációs használatról van szó. Ha azonban így szeretnénk a traumáinkat feldolgozni, az könnyen függőséghez vezethet. Ilyenkor figyelni kell az intő jelekre: ha a szerhasználó környezetében sokan rákérdeznek, hogy minden rendben van-e, ha már nem tudja élni a megszokott életét, meg kell szólaltatni a vészcsengőt, mert felmerülhet, hogy ez már szenvedélybetegség.”

Ha pedig problémás szerhasználat, akkor külön kell beszélnünk a férfiak és a nők szenvedélybetegségéről. Ugyan miért? Kaló Zsuzsa Tegyük láthatóvá a szenvedélybeteg nőket, hogy felépülhessenek című TEDx Talkjában öt okot jelölt meg. Ezek: a szerhasználó nők láthatatlansága, stigmatizációja, rejtőzködése, szegénysége és a gyakran tévesen felállított diagnózisok.

A női szerhasználó stigmatizált, ezért rejtőzködő

A problémás szerhasználat, különösen a drogfüggőség és az alkoholizmus a társadalomból ellenérzést vált ki, ha pedig nőről van szó, még inkább megbélyegzik, sőt, a nőket gyakran a szerhasználó mikroközösségek is kivetik magukból – kicsiben leképezve a társadalmat.

A női szerhasználat stigmatizációja részben a nemi szerepekből, a férfiaktól és nőktől elvárt különböző viselkedésből fakad. Kaló Zsuzsa könyvében kifejti, hogy a nyugati társadalmakban vannak feminin és maszkulin érzelmek. Míg a nőknél a gondoskodás és az eltérő vélemények elfogadása támogatott, addig a férfiaknál a sokkal függetlenebb és magabiztosabb viselkedés. A lányoknál gyerekkortól kezdve az a helyes, ha internalizálják a stresszt és a negatív életeseményeket, míg a fiúknál az, ha lereagálják őket. „Ha például egy kisfiú szorong, elfogadott, ha ezt kifelé éli meg, verekedős és agresszív lesz, egy lány esetén viszont az ilyen viselkedés visszásnak hat. A lányok ezért csendben, magukba zárkózva küzdenek meg a szorongással, amit a társadalom gyakran meg is jutalmaz.”

A deviáns viselkedést tehát gyakran jobban elnézzük a férfiaknak, ez igaz a szerhasználatra is. „A férfiak elmennek a kocsmába, ahol más férfiakkal együtt isznak. A nők viszont, ha oldani akarják a stresszt, elrejtőznek, mert szégyellik, ha például alkoholhoz nyúlnak. Szereket tehát inkább egyedül használnak, nem társaságban, és a függőségüket is kevésbé vállalják fel, ezért sokkal kisebb arányban kerülnek ellátásba” – teszi hozzá Kaló Zsuzsa.

A függőség miatti szégyenről leginkább az tud mesélni, aki maga is átélte. Kata (a nevét megváltoztattuk) alkohol- és gyógyszerfüggő, több mint három éve tiszta. Szenvedélybetegségének súlyos időszakára így emlékszik vissza: „Nem tettem ki a lábam a lakásból, ha mégis, csak azért, hogy legyen otthon alkohol. Az utcán lehajtott fejjel mentem, nem bírtam az emberek szemébe nézni. A munkahelyemen alig beszélgettem valakivel, és akkor is kerültem a szemkontaktust.”

Kata példája is alátámasztja, hogy a szerhasználó nők gyakran magukévá teszik a társadalom hozzáállását, és nem elég, hogy meg kell küzdeniük egy alapproblémával, amiért a szerhez nyúltak, még a társadalmi kirekesztettségtől is szenvednek. „Habár a nők szerfogyasztása kikerült a tabuk közül, az alkohol hatása alatt álló nőket továbbra is megvetés övezi, ami szégyenérzést okozhat, és titokban történő szerhasználathoz vezet” – írja könyvében Kaló Zsuzsa.

A szerhasználó nő láthatatlan, és gyakran kap téves diagnózist

Mivel a szerhasználó nő szégyelli magát, és elrejtőzik, mert fél a társas-társadalmi megítélés következményeitől, szinte láthatatlanná válik a társadalom számára.

De láthatatlansághoz az is vezethet, hogy a nők gyakran kapnak téves diagnózist, így nem a megfelelő kezelésben részesülnek. Kaló Zsuzsa könyvében arról ír, hogy a női szerhasználatra leginkább az alkohol, illetve az orvos által felírt gyógyszerek visszaélésszerű használata jellemző, néha – ahogy Katánál is – a kettő együtt. Ennek egyik oka szintén a szégyen, illetve a tinédzser szerhasználók körében az, hogy a fiúkra jellemzőbb a kísérletezés, az új, veszélyes dolgok kipróbálása, ezért ők inkább nyúlnak illegális drogokhoz, míg a lányok kamaszkori szorongásaik, a testükkel való elégedetlenségük leküzdésére vagy a szüleiktől való függetlenedés megélésére használják a szereket.

„Tizennégy évesen ittam először alkoholt, egy buliban. Nem ízlett, de megittam, mert felnőttnek éreztem magam tőle, felszabadultam, végre szabad voltam. A gyógyszerfüggőség az alkoholizmus következményeként alakult ki. Először addiktológushoz fordultam, aki nyugtatót írt fel, frontint, erre szinte azonnal rákaptam. Később a pszichiátrián rivotrilt kaptam. Kezdetben rendeltetésszerűen használtam őket, kiváltva az alkoholt, később azonban rájöttem, hogy elfojthatom velük az alkohol okozta gondokat. Egyre többet szedtem, azt hittem, elmúlik tőlük a szégyenérzetem, és elfelejthetem minden bűnömet” – emlékszik vissza Kata.

Egy nőnek sokkal könnyebb felírt gyógyszerhez jutni, mint egy férfinak. „Akár súlyos fizikai tünetek esetén is könnyedén írják fel az antidepresszánsokat, szorongásoldókat, elbagatellizálva, szimulációnak titulálva a testi tüneteket. Ilyenkor, ha ez nem ellenőrzött keretek között történik, előfordulhat, hogy az új szer ideig-óráig hatásos lesz, de ha nem kezeljük az alapproblémát, az könnyen szerváltáshoz, vagy a szerek együttes használatához vezethet” – teszi hozzá a szakértő.

De miért válik egy nő szerhasználóvá?

A szerhasználó nők élettörténetében – de általában a férfiakéban is – megjelenik a feldolgozatlan trauma. A különbség, hogy a nők esetében a trauma általában valamilyen abúzus – szexuális, verbális vagy érzelmi –, amelyet megtapasztalhattak akár gyerekkorban a családban, akár egy későbbi párkapcsolatban.

Kata hároméves volt, amikor a szülei elváltak, és ez úgy rögzült benne, hogy az ő hibájából. „Apám egy ideig még vitt láthatásra, de lassan kikopott az életemből, és teljesen eltűnt. Kamaszként nehéz volt azzal a tudattal élni, hogy nem kellek. Ez kihatott minden kapcsolatomra, senkiben sem bíztam, úgy gondoltam, semmilyen kapocs nem lehet tartós. Egész életemben próbáltam elnyomni a fájdalmat. Egy idő után pedig mindent alkoholba fojtottam: szerelmi csalódást, munkahely elvesztését, családi viszályt, szinte bármilyen nehézséget.”

Édesapja nagyon fiatalon elhagyta őt, az elhanyagolás pedig az érzelmi abúzus egy formája, állandó bizonytalanságérzetet keltett a kislányban, amit felnőttkorára sem sikerült feldolgoznia.

Kaló Zsuzsa ezen kívül arról ír, hogy a női szerhasználatban jelentős tényező lehet az ún. partner-hatás, vagyis hogy a nők jellemzően nem más nőkkel együtt, baráti kapcsolatokban próbálják ki először a szereket (mint a férfiak), hanem a partner hatására. „A szerhasználat gyakran összefügg a bántalmazó kapcsolatokkal. Egy ilyen viszonyban a partner célja, hogy egyenlőtlenség alakuljon ki, amiben a hatalom a bántalmazó kezében van. Ezt pedig könnyű megteremteni és fenntartani, ha az ’alárendelt’ személyt függővé teszi. Ilyenkor a függő nő traumája maga a párkapcsolati erőszak. A szer eleinte segít feldolgozni a bántalmazást, jobban érzi magát tőle, és észre sem veszi, hogy szenvedélybeteggé válik.”

Ebből adódóan pedig a szerhasználó nőket a szegénység is jobban érinti, gyakran válnak kiszolgáltatottá. A szerhasználat, a bántalmazó kapcsolat és a szegénység ördögi köre alakul ki, amiből nehéz kitörni. „Minél kevesebb erőforrása van egy nőnek, minél kevésbé önálló és független, annál kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhet egy kapcsolatban. Ebből abúzushelyzet alakulhat ki, ami feldolgozatlan traumához vezet, majd szerhasználatot eredményezhet, amitől még védtelenebbé válik” – mondja Kaló Zsuzsa.

Milyenek valójában a szerhasználó nők?

A könyv szerint a kezelésbe került lányok és nők körében megfigyelhető, hogy a férfiaknál intenzívebben és gyorsabban haladnak előre a szerhasználatban, hamarabb alakul ki függőség, és súlyosabb tünetekkel kerülnek az ellátóhelyekre, ezt nevezzük teleszkóp-hatásnak. Ezen kívül a megvonási tüneteik is súlyosabbak, és nagyobb arányban számolnak be depressziós, illetve szorongásos zavarokról, amik szintén a negatív társadalmi megítélés következményei.

Kata tizennégy évesen ivott először alkoholt. Hétvégi bulizásokkal kezdődött, majd huszonkét éves korára már hétköznap is ivott. A gyógyszerekre néhány hét alatt rákattant. Függősége odáig fajult, hogy egyszer öngyilkosságot is megkísérelt.
„Amikor ittam és gyógyszereket szedtem, üresnek éreztem magam. A mindennapokat csak túléltem, alig vártam, hogy végre ihassak, aminek a vége mindig sírás lett, már amikor nem ütöttem ki magam teljesen. Annyira részeg akartam lenni, hogy ne is tudjak magamról, hogy elfelejthessek mindent. Aztán persze jött a bűntudat és a szégyenérzet, amit további ivással próbáltam csitítani. Amikor az alkohol elkezdett a fejembe szállni, erősnek és tettre késznek éreztem magam, úgy gondoltam, én vagyok a világ közepe, eltűntek a gátlások, leomlottak a falak. Viszont ahogy részegedtem, úgy párolgott el ismét a magabiztosságom, és váltam egyre gyámoltalanabbá. Végül odáig jutottam, hogy öngyilkosságot kíséreltem meg, mert már nem bírtam elviselni magam. Nem tudtam dolgozni, a háztartással nem foglalkoztam, van egy fiam, őt is a szüleim nevelték.”

Ahogy azt Kata élményeiből is kiolvashatjuk, a szerhasználó nők gyakran gondolják magukat erőtlennek, úgy érzik, nincs kontrolljuk az életük felett, a szer pedig átmenetileg a kontrollt adja vissza.

Ezen túl is számos speciális problémával kell azonban megküzdeniük, melyek közül több a női test sajátosságaiból adódik. „Ha súlyos a szerhasználat, megváltozik a nők menstruációs ciklusa, a testkép, nagyon lefogyhatnak, és nem képesek már magukra reproduktív nőként tekinteni – magyarázza Kaló Zsuzsa. – Ezért fordul sokszor elő, hogy ha teherbe esnek, az csak a második trimeszterben derül ki, hiszen a testük változásait nem érzékelik, a menstruáció kimaradását pedig a szerhasználat is okozhatja. Többen el sem hiszik, hogy várandósak, nem tudják elképzelni, hogy a testük erre még képes lehet.”

Fordulópont a gyógyulás felé vezető úton

Viszont, ha egy szerhasználó nő teherbe esik, az fontos fordulópont lehet az életében, és az egyik legnagyobb motivációt jelentheti a felépülésre. „Ha egy várandós nő megfelelő szakmai segítséget kap, jobb eséllyel és gyorsabban épül fel. A gyermekáldás visszaadhatja az autonómiát, a saját testük feletti kontroll érzését. Általa újra függetlennek érezhetik magukat, megváltozhat, amit önmagukról és a testükről eddig gondoltak, ez pedig erőt adhat a felépüléshez” – mondja a szakértő.

De természetesen a kezelés nem csak a várandósok számára fontos, sőt, mivel a nők gyakran csak nagyon későn és súlyos tünetekkel kerülnek az ellátásba, elengedhetetlen a támogatásuk abban, hogy korábban kérjenek segítséget.

Kaló Zsuzsa könyvében hivatkozik egy kutatásra, melyben összegyűjtötték a szerhasználó nők hatékony kezelésének alapelveit. Kiindulásképpen női csoportokat kell kialakítani, hiszen egy vegyes csoportban a női problémák kisebb hangsúlyt kapnak. „Az addiktológiai intervenciókban világszerte kevésbé érvényesülnek a nők szempontjai. Sok beavatkozást férfi szerhasználókra szabtak, és férfiakon teszteltek, majd általános következtetéseket vontak le belőle mindenkire nézve, ez azonban helytelen. Szükség van arra, hogy a terápia érzékeny legyen a nőiségre, hiszen annak sikeressége is függhet a szerhasználat női testre gyakorolt speciális hatásaitól” – magyarázza Kaló Zsuzsa. Könyvében példának hozza, hogy nikotinhasználat esetén a megvonás és a sóvárgás a menstruációs ciklustól függően változik, ezért a ciklustól is függhet, hogy mikor érdemes például nikotinpótló terápiát bevezetni. Az ilyen apróságnak tűnő, ám annál lényegesebb dolgok azonban csak egy nőiségre érzékeny terápiában kerülnek felszínre.

Fontos továbbá, hogy a nők integrált, együttműködő, a probléma sokszínűségét átfogó kezelésbe kerüljenek, ahol méltósággal és tisztelettel bánnak velük, valamint biztonságos környezetet teremtenek.

A szakértő és kollégái nemrég fejlesztettek ki Magyarországon egy olyan traumainformált, csoportos, csak nőknek szóló tanácsadást, ahol igyekeznek a női igényekre szabottan foglalkozni a szenvedélybetegséggel, és a traumával is. „A terápia inkább a bevezető szakaszra fókuszál mind a szerhasználat, mind a traumafeldolgozás szempontjából. Megismerteti a résztvevőkkel a trauma fogalmát és lehetséges következményeit. Mert már az is sokat jelenthet, ha vannak szavaink arra, hogy mi történik velünk. Célunk, hogy biztonságos közegben visszaállítsuk a nők autonómiáját, hogy képesek legyenek felelősséget vállalni magukért, és továbblépni egy komplex kezelésbe.”

A traumainformált eljárások – amikor a szakemberek tisztában vannak azzal, hogy a résztvevőket trauma érte, amivel foglalkozni kell – hatékonyabbnak bizonyulnak, hiszen jobban igazodnak a résztvevők igényeihez. „Fontos, hogy ne rontsunk ajtóstól a házba, eleinte gyakran nem is beszélünk a traumáról vagy a függőségről. Persze fontos, hogy a terápia idejére felhagyjanak a szerhasználattal, vagy legalább csökkentsék, de a fókusz nem ezen van. Azon dolgozunk, hogy megismerje az erősségeit, önállósodjon, biztonságban érezze magát a szűkebb és tágabb környezetében, valamint a saját testében.”
Gyakran komplexebb és nemspecifikusabb kezelést igényelnek a nők, amelyben az érzelmi szükségleteikre is reflektálnak, valamint figyelembe veszik azokat a társas-társadalmi szempontokat, amelyek hátráltatják a kezelésbe kerülésüket (stigmatizáció, a nyitottság hiánya, gyermeknevelés, háztartás fenntartása). „A nőknek sokszor nehéz befeküdni egy intézménybe, hiszen foglalkozni kell a gyerekkel, vinni kell a háztartást, gondoskodni az idős szülőkről stb. Nappali ellátásban nehezebb megoldani a komplex terápiát, de azon dolgozunk, hogy sikerüljön.”

Ha pedig valaki a gyógyulás útjára lép – ahogy azt Kata is tette – tudnia kell, hogy az út hosszú és rögös. „A felépülés élethosszig tartó folyamatos munka. Amikor belekezdtem, teljes életmódváltásra volt szükségem, és a mai napig rengeteget tanulok magamról, az emberekről, az életről. Olyan alap dolgokat kellett újra elsajátítanom, hogy megnézzek egy filmet józanul, kifejezzem magam határozottan, vagy tudjak nemet mondani, az érzéseimről beszélni, magamért kiállni. Az elején nehéz volt, de örömmel tölt el, hogy végre teljes életet élhetek.”

Ha tehát legközelebb találkozol egy szerhasználó nővel, vagy úgy érzed, egy ismerősöd bajban van, ahelyett, hogy ítélkeznél és elfordítanád a fejed, gondolj bele, hogy talán olyan traumát élt át, amit te elképzelni sem tudsz, és hogy ha a helyében lennél, talán te sem találtál volna jobb megoldást.