Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Lótuszvirág

Kamala Harris saját jelnyelvi szimbólumot kapott

2021. július 21.

2 perc olvasás

ELLE

Kamala Harris női erő Amerikai Egyesült Államok siketek jelnyelv
Kamala Harris saját jelnyelvi szimbólumot kapott

Ezzel ő lett az első alelnök, akinek a nevéből jelnyelvi szimbólum vált. A gesztus nemcsak megtiszteltetés, de mély mögöttes jelentéssel is bír.


A három ujjal mutatott lótusz szimbólum jelöli az első színes bőrű, indiai felmenőkkel rendelkező nőt, aki az Amerikai Egyesült Államok alelnöke lett. Kamala Harris már saját jelnyelvi szimbólummal rendelkezik, ám ami ennél is érdekesebb és fontosabb, hogy miért döntött úgy egy csapat siket indiai nő, hogy az alelnök nevére saját, egységes jelet kell kitalálni. „Észrevettem, hogy a siket közösségben is általában a fehér férfiak döntenek arról, hogy kinek a nevéből készüljön jelnyelvi szimbólum” – magyarázza Ebony Gooden, az egyik ötletgazda. „Úgy éreztem, ez nem fair, ezért eldöntöttem, hogy fontos létrehozni egy színes bőrű és indiai siket nőkből álló csapatot. Összejöttünk és biztonságos párbeszédet indítottunk.”

A legfőbb probléma, amellyel meggyűlt a bajuk, az volt, hogy egyetértés alakuljon ki a különböző csoportok képviselői között. „Őszintén szólva csak a párbeszédek során ébredtem rá a saját fekete identitásomra és kultúrámra, de korábban nem voltam tisztában az indiai siket kultúrával. Mi általában hangosak vagyunk és közvetlenül kimondjuk, amit gondolunk, míg ők inkább csendesebbek és a privát beszélgetéseket kedvelik” – mondta Gooden a The Daily Moth videójában. Szerinte a közös munka végül meghozta a gyümölcsét és ez az, ami igazán számít: Kamala Harris nevének mostantól saját szimbóluma van, amiről a siket közösség minden tagja be tudja őt azonosítani és egyben emlékeztetőként is szolgál az első női alelnök érdemeivel kapcsolatban. „A Kamala szó szanszkrit nyelven lótuszvirágot jelent – árulja el Arlene Ngalle-Paryani. – A lótuszvirág pedig a tisztaság, a fény és az újjászületés szimbóluma. Erős gyökerei vannak, amelyek belekapaszkodnak a talajba, és a növény akkor mutatja meg igazi szépségét, amikor virágba borul. Ez remek analógiaként szolgál Kamala életére, aki egy sötét és megosztott Amerika közepén bukkant fel, fényt és tisztaságot hozva.” Arra a kérdésre, hogy miért pont három ujjal kell mutatni a jelet, Arlene hozzáteszi: „Mert ő az első női, az első színes bőrű és az első indiai származású alelnök, ezeket reprezentáljuk a három ujjal. Nem csak simán első, háromszorosan is az.”

A csoport számos párbeszédet folytatott arról, hogy mi lenne a legtökéletesebb mód Kamala Harris nevének megjelenítésére a jelnyelvben. Többféle javaslat is született, amelyeket végül a siket közösség tagjai között bocsátottak szavazásra. Az egyik résztvevő, Kavita Pipalia szerint ez a folyamat különösen nagy jelentőséggel bír a marginalizált etnikai közösségekhez tartozó siket nők számára. „Nem volt könnyű dolgunk, mert a közösség eleinte elég negatívan állt hozzánk. Kifogásolták, hogy visszautasítjuk őket. Azt mondtam: ’Álljunk meg egy percre, nem erről van szó! Egyáltalán nem löktük félre őket. Csak úgy éreztük, itt az idő, hogy összefogjunk és együtt, nőkként felszólaljunk. Ideje megmutatni a világnak, hogy milyen csodálatosak vagyunk.”

A csapat ezután sem hagy fel a közös munkával, a jövőben azon dolgoznak majd, hogy még több történelmi szempontból prominens, színes bőrű nő nevéből jelnyelvi szimbólumot készítsenek, többek közt Michelle Obamáéból, Rosa Parkéból és Shirley Chrisholméból. Ez még csak a mozgalom kezdete.

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
1

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
2

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
3

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
4

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
5

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
6

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
7

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
8

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

ezek is érdekelhetnek

„Csak a csúnya nők állnak ki az abortusz mellett” – mindenkit sokkolt az amerikai képviselő

„Csak a csúnya nők állnak ki az abortusz mellett” – mindenkit sokkolt az amerikai képviselő

2022.07.27. 2 perc olvasás

Botrány

A femme fatale minden, csak nem feminista

A femme fatale minden, csak nem feminista

2022.01.01. 9 perc olvasás

Antoni Rita

Mi az, hogy nőies?

Mi az, hogy nőies?

2021.12.22. 12 perc olvasás

Vélemény

Kinevezték New York első női rendőrfőnökét

Kinevezték New York első női rendőrfőnökét

2021.12.16. 3 perc olvasás

Bűnüldözés

Kalifornia állam felajánlja segítségét az abortusztól eltiltott nőknek

Kalifornia állam felajánlja segítségét az abortusztól eltiltott nőknek

2021.12.14. 3 perc olvasás

Összefogás

Kamala Harris a világ második legbefolyásosabb nője

Kamala Harris a világ második legbefolyásosabb nője

2021.12.09. 2 perc olvasás

Top 100

85 percre női elnöke volt az Egyesült Államoknak

85 percre női elnöke volt az Egyesült Államoknak

2021.11.20. 1 perc olvasás

We did it, Joe!

Inspiráló nők kerülnek az amerikai érmékre

Inspiráló nők kerülnek az amerikai érmékre

2021.10.19. 2 perc olvasás

Tisztelgés

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves