A panaszkodás rövid időre megkönnyebbülést adhat, de könnyű beleragadni ugyanazoknak a problémáknak az ismételgetésébe.
Egy rosszul sikerült munkanap, dugó hazafelé, valaki késik a találkozóról...ezek mind-mind olyan dolgok, amik aztán panaszkodásra adhatnak okot. Ez alapvetően teljesen érhető, ráadásul a feszültség kimondása és az érzelmek megosztása sokszor kimondottan jól tud esni, ám ha a panaszkodásból folyamatos rágódás lesz, akkor az hosszú távon mérgező lehet, ráadásul sokáig lehet fel sem tűnik, hogy a dolog bármiféle gondot okoz.
Sabrina Romanoff klinikai szakpszichológus szerint ez azért fordulhat elő, mert minimum átmenetileg könnyű lehet azt érezni, ha sokat beszélünk egy problémáról, akkor már teszünk is valamit a megoldásért. Pedig valójában jó esély van rá, hogy csak újra és újra végiggondoljuk ugyanazt, anélkül, hogy közelebb kerülnénk a változáshoz.
Bár kissé paradox, de az agyunk hajlamos nagyobb figyelmet fordítani a negatív tapasztalatokra. Sanam Hafeez neuropszichológus szerint ezért sokszor könnyebben felidézzük azt az egy bántó megjegyzést, amelyet évekkel ezelőtt kaptunk, mint az előző napi dicséretet. Ehhez társul az is, hogy a panaszkodás megerősítést adhat, hiszen ha valaki meghallgat minket, együttérez vagy azt mondja, teljesen igazunk van, átmenetileg csökkenhetheti a bizonytalanság érzését.
Ez azonban nem ugyanaz, mint valóban megoldani a helyzetet.
A közös panaszkodás összekötő élménynek tűnhet, hiszen mondjuk együtt szidni egy rossz főnököt könnyen elindíthat egy-egy beszélgetést. Ha azonban egy kapcsolat nagyrészt csak az állandó negatívumok megosztására épül, akkor az idővel kimerítővé válhat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy többé nem lehet elmondani egy barátnak, ha nehéz napunk volt, a különbség inkább abban keresendő, hogy megpróbálunk-e támogatást vagy megoldást keresni, vagy újra és újra ugyanabban a körben mozgunk.
A szakértők szerint érdemes lehet kipróbálni egy hét panaszkodásmentes időszakot, s bár az agyunk nem fog látványos változásokon átesni, mégis feltűnhet néhány fontos dolog. Ha ugyanis tudatosan figyelünk arra, mikor készülünk panaszkodni, hamar kiderülhet, milyen gyakran reagálunk automatikusan negatívan. Az is világosabbá válhat, hogy mely helyzeteken tudunk változtatni, és melyek azok, amelyek egyszerűen kívül esnek az irányításunkon. Hafeez szerint ez azért lehet hasznos, mert kevesebb mentális energiát fordítunk ugyanazon kellemetlen események ismételt felidézésére, így pedig kevésbé érezhetjük magunkat ingerlékenynek vagy éppen szorongónak.
Fontos persze kiemelni, hogy egyetlen hét önmagában nem változtatja meg tartósan a gondolkodásmódot, de abban segíthet, hogy elinduljunk egy jobb szokás kialakítása felé vezető úton. A negatív gondolatokat egyébként nem is kell törvényszerűen egyik napról a másikra száműzni, sokkal célravezetőbb előbb először egyszerűen észrevenni őket.
Romanoff például azt javasolja, hogy amikor megjelenik egy visszatérő negatív gondolat, próbáljuk meg megfogalmazni, milyen érzést vált ki belőlünk, majd igyekezzünk adni neki egy reálisabb, kiegyensúlyozottabb értelmezést.
A másik egyszerű módszer, hogy panaszkodás előtt tartunk néhány másodperc szünetet, és tegyük fel magunknak a kérdést: most megoldást keresek, támogatásra van szükségem, vagy egyszerűen csak ki akarom adni magamból?
Akár hiszed, akár nem, de már ez az apró különbségtétel is segíthet tudatosabban kommunikálni. A cél tehát nem az, hogy minden kellemetlen érzést pozitív gondolatokkal fedjünk el, mert a problémák attól még problémák maradnak. Inkább arról van szó, hogy ne adjunk annál több figyelmet nekik, mint amennyit valóban megérdemelnek, különösen akkor, ha van olyan része a helyzetnek, amin ténylegesen változtatni tudunk.
(via)
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!