Csak hogy meglegyen a papír?
Ha egy olyan tinédzser nem tanul tovább, aki eleve nem brillírozott a középiskolában, szinte senki sem csodálkozik. Azon már annál inkább, ha a tizenéves jó hírű középiskolába jár, jók a jegyei, de ő mégsem akarja a „magától értetődő” utat választani. Három huszonévessel beszélgettünk elvárásokról, miértekről és tapasztalatokról.
Szabadúszás, kék halálVannak, akik egészen korán, tudatosan eldöntik, hogy nem felvételiznek. Közéjük tartozik Horváth Andris (20) is. „Már érettségi előtt 2-3 évvel úgy gondoltam, hogy nem szeretnék egyetemre menni. El nem tudtam képzelni, hogy a gimnázium (az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumba jártam) után évekre újra beüljek a négy fal közé, és ugyanaz történjen. Az egész közoktatást eleve személyes fenyegetésként éltem meg – kezdi.
– Másrészt fogalmam sem volt, mi lenne az a téma, ami annyira érdekel, hogy három évre el tudnék mélyedni benne. Ráadásul a családom egy évvel az érettségim előtt kiköltözött Spanyolországba, én meg leléptem velük. Az, hogy magántanuló voltam és ingáztam, végképp kiszakított az iskolai ritmusból, amibe nem is vágytam vissza.” Az érettségi után elvégzett egy akkreditált zeneimenedzsment- képzést, most hangmérnöknek tanul. Emellett zenél, van egy együttese.
Horváth AndrisSzász Bori (22) szintén tudta utolsó évben, hogy nem akar egyetemre menni. Az érvei hasonlók voltak: 13 év tanulás (az Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban, ahova járt, van egy plusz nyelvi év is – a szerk.) után nem akart rögtön másik intézménybe beülni, és azóta sem tudja, hogy mi az a szak, amit teljes odaadással elvégezne. „A filmszakma érdekelt, és nagy szerencsém volt, hogy el tudtam kezdeni dolgozni az anyukám produkciós cégén keresztül. Egyelőre ebben van nagyon sok tanulnivalóm, aztán majd meglátom” – mondja Bori, aki jelenleg produkciós asszisztensként dolgozik forgatásokon, főként a reklámszakmában.
Szász BoriFéniász Andrisnál (23) viszont, aki szintén az AKG-ba járt, abszolút tervben volt az egyetem, de az élet máshogy hozta. „A Színház - és Filmművészeti Egyetemen kameraman és vágó szakra jelentkeztem, mindkettőnél az utolsó rostán estem ki. Eleve csak államilag támogatott hely jött szóba, mert bár a szüleim biztos kifizették volna a költségtérítéses oktatást másik egyetemen, én nem akartam erre pénzt kérni. Amikor jött az sms, hogy nem vettek fel, az maga volt a kék halál. Fogalmam sem volt, hogy mit fogok csinálni két évig, amíg újra indulnak a szakok. A pontjaim alapján bárhova máshova felvettek volna, de nekem nem volt B tervem. Kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velem” – meséli. A pánik aztán úgy két hónap alatt elmúlt, ő pedig a munkára összpontosított. „Láttam, hogy nem dől össze a világ. Mivel már 10–11. osztályban elkezdtem segédkezni egy ismerősöm kis cégében, akik videóklipeket készítettek, mire szabadúszóként kezdtem dolgozni, már több területen volt tapasztalatom a videózástól a vágásig. A mozgókép érdekel, hogy ezen belül minél fogok kikötni, még képlékeny. Most Magyarországon forgatott külföldi produkciókban dolgozom, a kameracsapatban vagyok trainee. Itt jók a kilátások, ha szeretnék, akkor valószínűleg meg tudok maradni ezen a vonalon.”
Féniász AndrisEgyébként mindegyikük többé-kevésbé önálló, nem a szüleik tartják el őket. Horváth Andris alkalmi munkákból tartja fenn magát, a családja 20-30 ezer Ft-tal támogatja havonta, Bori még otthon él, de beszáll a költségekbe, Féniász Andris pedig teljesen a saját lábán áll.
Van, hogy az OKJ többet érA döntésüket vegyesen fogadta a környezetük, jellemzően a szülők és a barátok voltak a megértőbbek. Szász Bori szülei jól fogadták az érveit az egyetem ellen, de az osztálytársai nem értették: „Úgy éreztem, kicsit kinéztek emiatt. De nem zavart különösebben.” Horváth Andris édesanyja és nevelőapja azt mondta neki, hogy azt csinál, amihez kedve van, de az édesapja csak nemrég békélt meg a helyzettel. „Talán nem bízott abban, hogy az, ahogyan nevelt, elég arra, hogy feltaláljam magam az életben. Aztán, amikor látta, hogy nem halok éhen, elfogadta. A tanárok is csúnyán néztek rám, de nem piszkáltak. Nem hiszem, hogy bármivel meg tudták volna változtatni a döntésem” – mondja. Féniász Andrisnak az édesapja és a bátyja is diploma nélkül lett sikeres. A szülei nagyon nyitott gondolkodásúak, a mantrájuk mindig is az volt, hogy mindegy, mit csinálnak a gyerekeik, ameddig azt teljes erőbedobással teszik. „Ha bicikliszerelő akartam volna lenni, abban is támogattak volna. Sokkal jobban örülnek annak, hogy nem kezdtem el egyetemre járni, viszont lelkesebben megyek dolgozni, mint ha egy olyan szakon alibiznék, ami nem érdekel.”
Ők hárman azonban a ritka kivételek, egybehangzóan állítják ugyanis, hogy az osztály- és évfolyamtársaik közül szinte mindenki elkezdte az egyetemet – jó páran szülői nyomásra, nem saját meggyőződésből. Horváth Andris sokféle példát látott. „Van, aki egyetem mellett tanul olyasmit is, ami érdekli, van, aki otthagyta az egészet, mert rájött, hogy egy OKJ-s szakmával is többre megy. Két év után sokan mondják félig viccből, hogy én csináltam jól, de azért a többség szereti, ahova jár.” Szász Bori úgy tudja, hogy az ismeretségi körében csak az első félévben legalább tízen otthagyták az egyetemet vagy átjelentkeztek, de akadt olyan is, aki elment inkább világot látni. Féniász Andris szerint a társadalmi nyomás sokszor erősebb, mint a konkrét környezet elvárásai: „Ezért nem volt nekem sem más elképzelésem a gimi utánra. Persze amikor egy szülőnek több diplomája is van, többnyire tényleg elvárja, hogy a gyerekének is legyen.”
Egyoldalú elképzelésekInterjúalanyaink az előtt is értetlenül állnak, hogy miért az a nagy többség által elfogadott konszenzus, hogy az egyetem az egyetlen üdvözítő út egy ígéretes fiatal előtt, hogy miért várják el tőlük, hogy 18-19 évesen tudják, mivel akarnak foglalkozni életük nagy részében, és még ha tudják is, miért állítják sokan, hogy abban csak diplomával lehetnek sikeresek.
„Svájcban csak az megy egyetemre, aki kutató akar lenni, vagy tanár. Ott 16 éves korig tart a középiskola, levizsgáznak, utána olyan szakközép-jellegű iskolákban tanulnak szakmát, amiket magáncégek működtetnek, és közben a cégeknél már dolgoznak. Nálunk boldog-boldogtalan egyetemre megy a társadalmi nyomás miatt, majd sokszor olyan helyen kötnek ki, ahol nem is lenne feltétlenül szükség diplomára – ha ugyanazt az időt tapasztalat- és kapcsolatszerzéssel töltik, valószínűleg ugyanott tartanának” – véli Horváth Andris. Úgy gondolja, sokkal több embernek válna hasznára a gyakorlati tudás, a nyelvtudás és más fejleszthető készségek, mint a diploma. „Életszagúbb forgatókönyv, hogy különböző tudások ötvözésével boldogul valaki, mint ha egyetlenegy dologban lenne kiemelkedő. Nekem például a zenélés, a hangmérnöki képzés és a zenei menedzsmenten tanultak már lassan egy kerek egészet adnak ki.”
Szász Bori szerint a tanulás fogalmát hazánkban nagyon egyoldalúan kezelik. „Azzal a betokosodott gondolkodással nem értek egyet, hogy csak az számít tanulásnak, ha elmegy valaki egyetemre. Hogy csak úgy tudjuk elérni, hogy továbbléphessünk, csak úgy lehetünk sikeresek. Szerintem ez az adott embertől, szakmától, témától is függ. Sokkal többféle személyiség, igény és út van, mint amit prezentálnak nekünk a középiskolában.” A forgatásokon a legkülönbözőbb hátterű emberekkel találkozik, ami csak megerősítette a döntésében. „Az idősebb és fiatalabb stábtagok jó része nem járt egyetemre, úgy kezdték, mint én. Nincs jó vagy rossz út – én megértem azt is, ha valaki az egyetemi háttértől érzi biztonságban magát.”
Limitált tapasztalatokkal valóban nehéz eldönteni, mit akarunk, ezzel Horváth Andris is egyetért. „Nincs semmilyen mód arra, hogy belelásson az ember, hogy egyáltalán mi mindent lehetne csinálni egyetem helyett.” A film mellett számos iparág nem igényli a diplomát, viszont, mint mondja, sok külföldön ismert szakmát nálunk a piac kis mérete miatt még OKJ-s képzésben sem tanítanak, nemhogy egyetemen. Szerinte a kisebb, specifikusabb képzések sokszor dinamikusabbak, azonnal lekövetik a változásokat egy többéves képzéshez képest. „Rám egyébként az is erősen hatott, hogy azt láttam a körülöttem lévő felnőtteknél, például az anyámnál, hogy nagyon nyitottak, és hogy az ember nem csak egyféle dologgal foglalkozhat” – teszi hozzá.
A diploma iránti megszállottságot Féniász Andris sem tartja indokoltnak. „Elég sok példát láttam már arra, hogy az élethez nem kell feltétlenül egyetem. Valamiért kialakult az elképzelés, hogy az a jó, ha van papírod, akkor lesz 400 ezer forintos kezdő fizetésed – de ha nincs mögötte tudás, lelkesedés, akkor nem lesz.” Úgy véli, a kitartás, a fejlődni akarás sokkal fontosabb. „Azt is sokan elfelejtik, hogy attól még, hogy elkezd az ember egy egyetemet, közben is válthat, utána is. Közgazdászdiplomával is lehet valaki cukrász” – mondja.
Papír helyett kapcsolatokAz is egy régi, népszerű érv azzal szemben, hogy valaki ne rögtön menjen egyetemre, hogy akkor „kiesne
a tanulásból”. Cikkünk szereplői szerint viszont ez bizonyos embereknek kifejezetten jót tenne. Szász Bori az angolszász országokban teljesen bevett szokást, az érettségi és felsőoktatás közti „gap yeart” (kb. rés-év) említi: „Nem véletlenül terjedt el. A tizenéveseknek megvan a lehetőségük, hogy szusszanjanak, utazzanak, dolgozzanak egy-két évet továbbtanulás előtt. Én már annak is örülnék, ha ez egyáltalán eszébe juthatna az embereknek, anélkül hogy furcsán néznének rájuk, ha lehetne arról párbeszédet folytatni, hogy kinek mi a jó.” Ő úgy érzi, jó úton halad afelé, hogy ha egyáltalán akar még továbbtanulni, akkor rájöjjön, konkrétan mi érdekli.
Az idősebb generációk által oly nagyra tartott Papír egyiküket sem hozza lázba, ugyanakkor az egyetemi képzést nem utasítják el, sőt. „Én másodszor is jelentkeztem, vágó szakon megint az utolsó körben estem ki. De maga a papír egyáltalán nem érdekel. A tanárok tudása, a közösség, a kapcsolatok miatt mennék. Ott sokkal több vetítésről, lehetőségről értesülnék, amikről most nem tudok. Úgyhogy harmadszor is fogok felvételizni. Ha felvesznek, majd eldöntöm, hogy tényleg elkezdem-e – magyarázza Féniász Andris. – Az egyetemista barátaim sokszor csodálkoznak azon, hogy mennyi mindent csinálok, én meg azt csodálom, hogy ők mennyit tudnak tanulni. Tiszteletre méltónak tartom, ha valakinek van diplomája, menő, hogy végigcsinálta az egyetemet és energiát fordított rá – de ennyi. Sokan teljesen céltalanul csinálják, vagy csak a 2-esre mennek, hogy meglegyen a papír, ami szerintem értelmetlen – úgy nem lesz senki motivált és lelkes.”
Szász Bori sem zárkózik el a továbbtanulástól. „Ha olyan terület fog érdekelni, ami megkívánja, akkor felvételizni fogok. Az értéket nekem is a kapcsolati tőke és a lehetőségek jelentik, ez azért nagy előny ahhoz képest, amikor ezt a semmiből szedegeti össze az ember.”
Horváth Andrisnak pedig ez a két év pont elég volt arra, hogy kitalálja, mit szeretne. „Politológiára fogok jelentkezni, mert az sok olyan területet egyesít, ami érdekel. Így most úgy tudok odamenni, hogy biztos be fogok járni az előadásokra, nem pedig ellógom, amit lehet. Számomra abszolút pozitív hozadéka volt ennek az időszaknak. A nagyszüleim persze most is azt kérdezik, ilyen diplomával hol fogok elhelyezkedni. Nehezen értik meg, hogy nem feltétlenül akarok ezen a területen dolgozni, egyszerűen érdekel. Majd kialakul, mi lesz. Most is kialakult.”
Kiss ImolaAz általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!