Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Nudifying

Betiltaná a vetkőztetős alkalmazásokat egy brit politikusnő

2021. augusztus 06.

4 perc olvasás

ELLE

alkalmazás mesterséges intelligencia meztelen online bántalmazás bosszúpornó
Betiltaná a vetkőztetős alkalmazásokat egy brit politikusnő

Maria Miller brit képviselő parlamenti vitát kezdeményez a mesterséges intelligencia segítségével digitálisan előállított meztelen képek betiltásáról.


Elemzők szerint csak júniusban több mint ötmillió látogatója volt annak az oldalnak, amely mesterséges intelligencia (AI) segítségével lehetővé teszi, hogy a ruhában lefotózott nők képét pár kattintással meztelenre vetkőztethesse bárki.

A DeepSukebe azt ígéri a felhasználóknak, hogy „képes felfedni a ruha alatt rejtőző igazságot”, a programot pedig már több híresség és sportoló fényképén tesztelték. A hivatalos Twitter-oldaluk szerint a meztelenítőprogram küldetése, hogy „minden férfi álmát valóra váltsa”, a fejlesztők pedig egy blogbejegyzésben azt is elárulták, hogy a tavaly létrehozott mesterséges intelligencia egy erősebb változatán dolgoznak.

A BBC kérdésére Maria Miller brit képviselő elárulta, hogy ideje lenne vitát indítani az ehhez hasonló digitális eszközök betiltásáról. Szerinte a szexuális tartalmú képek beleegyezés nélküli online terjesztését hivatalosan is bűncselekménnyé kellene nyilvánítania a parlamentnek, a szoftverszolgáltatóknak pedig kötelességükké kell tenni, hogy etikus módon tervezzék meg a termékeiket.

A képviselő az elmúlt években komoly kampányt folytatott a bosszúpornó büntethetősége érdekében is. „A szexuális tartalmú képek beleegyezés nélküli online terjesztésének bűncselekménnyé nyilvánítása egyúttal tükrözné annak emberéletekre gyakorolt súlyos hatását is” – fogalmazott a politikus. Bár a digitálisan lemeztelenített képek beleegyezés nélküli készítése és terjesztése jelenleg nem szerepel a törvénykönyvekben, Miller szeretné, ha ez is bekerülhetne a most készülő, online biztonságról szóló törvényjavaslatba.

A szexuális kizsákmányolás ellen küzdő brit szervezet, a Cease (Centre To End All Sexual Exploitation) is egyetért abban, hogy a törvényi szabályozás jelenleg nem megfelelő ezen a területen. „Azokat a technológiákat, amelyek célja a nők tárgyiasítása és megalázása, le kell állítani, és az ilyen képek tömeges terjesztéséből profitáló pornóoldalakat arra kell kényszeríteni, hogy proaktívan blokkolják a feltöltéseket” – mondta Vanessa Morse, a szervezet vezetője, majd hozzátette, nem igazságos, hogy jelenleg a „gyakran traumatizált és megalázott” áldozatokra hárul az ilyen képek eltávolítása az internetről.

Nem újkeletű kezdeményezés

Amint arra a BBC is emlékeztet, nem a DeepSukebe az első olyan alkalmazás, ami a digitális lemeztelenítéssel kísérletezik. 2019-ben elindult a DeepNude, ám a negatív visszhangok hatására a fejlesztők gyorsan leállították a szolgáltatást és elismerték: nagy a valószínűsége annak, hogy az emberek visszaélnek vele.  

Ugyanakkor a DeepNude fejlesztői nyilvánosan elérhetővé tették az alkalmazás forráskódját, így az ezt használó, hasonló szolgáltatások továbbra is forgalomban vannak. A DeepSukebe azonban saját fejlesztésű algoritmust használ, ami szakértők szerint egy évvel a konkurencia előtt jár.

A hírportálnak nyilatkozott egy fejlesztő, Ivan Bravo, aki maga is több online elérhető, lemeztelenítő eszközön dolgozott. Bravo elismerte, hogy az ilyesféle programok nem etikusak, szerinte azonban nem élünk tökéletes világban, és „az emberek mindig is keresték a módját, így csak idő kérdése volt, hogy mikor jelenik meg egy ilyen technológia.”

A fejlesztő hozzátette, tény, hogy a jelenleg csak nők lemeztelenítésére képes program szexista. „Én személy szerint szeretném, ha lenne egy változat a férfiak, sőt akár a fiktív karaktere, például az animefigurák lemeztelenítésére is, hogy minden ember kísérletezhessen ezzel a fajta felnőtt szórakozással. A cél az, hogy megtaláljuk, hogy a jogi és etikai kereteken belül milyen felhasználási módokat adhatunk ennek a technológiának.”

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen
1

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

2022.08.10. 1 perc olvasás

Egy zseni vagy, ha 13 másodperc alatt megtalálod a macskát a képen

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt
2

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

2023.04.13. 1 perc olvasás

Csak egy született zseni találja meg a hibát a képen 7 másodperc alatt

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik
3

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

2022.09.06. 1 perc olvasás

Szerinted ki a legokosabb a képen látható 4 ember közül? Érdekes dologról árulkodik

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy
4

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

2022.09.26. 1 perc olvasás

Ha 5 másodperc alatt kiszúrod a disznót a nyuszik között, igazán különleges vagy

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra
5

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

2023.01.25. 2 perc olvasás

Kitalálod, melyik nő a kisfiú édesanyja? Sokat elárul rólad, rájössz-e a válaszra

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg
6

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

2023.04.15. 2 perc olvasás

Hány kutyát látsz a képen? Elárulja, hány éves vagy szellemileg

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről
7

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

2023.01.24. 2 perc olvasás

Melyik arcot látod vidámabbnak? A válaszod rengeteget elárul a személyiségedről

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen
8

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

2022.07.29. 1 perc olvasás

Hihetetlenül magas az IQ-d, ha észreveszed a második állatot a képen

ezek is érdekelhetnek

Az IKEA új tervezőjével szabadon cserélheted ki a meglévő bútoraid az mesterséges intelligencia segítségével

Az IKEA új tervezőjével szabadon cserélheted ki a meglévő bútoraid az mesterséges intelligencia segítségével

2024.04.17. 1 perc olvasás

MINDENKI LEHET LAKBERENDEZŐ

Esztétikus és strapabíró okostelefonokkal robban be a HONOR

Támogatott tartalom

Esztétikus és strapabíró okostelefonokkal robban be a HONOR

Támogatott tartalom

2024.04.11. 6 perc olvasás

okostelefon

Elizabeth Hurley fia filmjében meztelenkedett - sokakat megdöbbentett

Elizabeth Hurley fia filmjében meztelenkedett - sokakat megdöbbentett

2024.03.18. 1 perc olvasás

Anya-fia kapcsolat

Így fog kinézni György herceg és Lajos herceg felnőttként

Így fog kinézni György herceg és Lajos herceg felnőttként

2023.10.09. 2 perc olvasás

Royal Family

Így nézne ki Jennifer Lopez és Ben Affleck közös gyereke a mesterséges intelligencia szerint

Így nézne ki Jennifer Lopez és Ben Affleck közös gyereke a mesterséges intelligencia szerint

2023.08.30. 2 perc olvasás

Bennifer kid

Fotó: így néz majd ki Sarolta hercegnő felnőttként

Fotó: így néz majd ki Sarolta hercegnő felnőttként

2023.08.29. 2 perc olvasás

Royal Future

Az 58 éves Elizabeth Hurley meztelen fürdőzéséről posztolt - a rajongók felháborodtak

Az 58 éves Elizabeth Hurley meztelen fürdőzéséről posztolt - a rajongók felháborodtak

2023.08.22. 1 perc olvasás

Videó

Felrobbant a net: így néznének ki a Jóbarátok karakterei kisgyerekként

Felrobbant a net: így néznének ki a Jóbarátok karakterei kisgyerekként

2023.05.22. 2 perc olvasás

Friends Series

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves