Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Marriage

5 kérdés, amit fel kell tennetek egymásnak, ha tartós házasságra vágytok

2026. július 04.

4 perc olvasás

ELLE

házasság párkapcsolat pszichológia kérdések
5 kérdés, amit fel kell tennetek egymásnak, ha tartós házasságra vágytok
© Shutterstock

Egy hosszú házasság titka nem az, hogy soha nem változik meg a kapcsolat. 


Nisha Katona, a MasterChef című tévéműsor sztárja és a Mowgli étteremlánc alapítója a Second Act podcastben mesélt saját házasságáról, és arról, mi kellett ahhoz, hogy magyar származású férjével, Katona Zoltánnal negyed évszázad után is együtt legyenek. A válaszának semmi köze nincs a romantikus filmekben látottakhoz, hallottakhoz, ugyanis Nisha szerint előfordul, hogy egy házasságban meghal valami, ez azonban szerinte nem feltétlenül tragédia. 

A szikra 

Egy kapcsolat elején még ott van az a bizonyos szikra, amitől minden annyira könnyűnek tűnik. Nisha szerint ez a szikra fontos és szükséges, hiszen ez indíthatja be a házasság motorját, de mint fogalmazott, amikor elmúlik, akkor is vezetnie kell valakinek az autót. 

Vagyis ez azt jelenti, hogy a kezdeti vonzalom önmagában nem elég egy több évtizedes kapcsolathoz.

Nisha azt mondja, néhány év után eljön az a pont, amit sokan hétéves válságként emlegetnek: a lángolás már nem ugyanaz, és a párnak szembe kell néznie azzal, mi tartja őket valójában össze. Nisha szerint ezen a ponton van 5 kérdés, amit érdemes lehet feltennetek egymásnak, mert a válaszok segíthetnek eldönteni, tényleg akarjátok-e folytatni. 

Íme az 5 kérdés: 

  1. Társai vagytok egymásnak?
  2. Valóban jól kijöttök?
  3. Szerettek hasonló dolgokat csinálni?
  4. Összhangban van kettőtök értékrendje? 
  5. A másik mellett erősebbnek, teljesebbnek, magabiztosabbnak érzitek magatokat?

Egyszerű? Vagy mégsem?

Ezek elsőre egyszerű kérdéseknek tűnnek, mégis elég mélyre visznek, és talán az a legnehezebb bennük, hogy nem igazán lehet rájuk udvariasan vagy éppen automatikusan felelni. Egy hosszú kapcsolatban persze nagyon könnyű megszokásból rávágni, hogy naná, minden rendben van, hiszen együtt vagytok, közös az otthon, közösek a tervek, esetleg gyerekek, családi ünnepek, nyaralások, hétköznapi rutinok tartanak össze benneteket. Csakhogy ezek önmagukban még nem jelentik azt, hogy a kapcsolat valóban jól működik, pontosan ezért nagyon fontos az őszinteség. 

Mert ha arra a kérdésre, hogy társai vagytok-e egymásnak, csak azért mondasz igent, mert fájna kimondani a nemet, akkor valójában nem a kapcsolatot véded, csak elodázod a szembenézést. Ha pedig azt érzed, hogy a másik mellett nem erősebbnek, inkább fáradtabbnak, kisebbnek vagy magányosabbnak érzed magad, akkor azzal érdemes foglalkozni. Akkor is, ha kívülről minden rendben lévőnek tűnik.

Láthatóvá váljon a láthatatlan 

Ezek a kérdések egyértelműen nem arra valók, hogy valaki azonnal kimondja maradni kell vagy menni kell. Inkább arra, hogy végre láthatóvá váljon, mi történik köztetek valójában. Mert lehet, hogy nem a szeretet tűnt el, csak a szövetség kopott meg. Lehet, hogy nem egymással van bajotok, csak évek óta nem beszéltek őszintén arról, mire lenne szükségetek, de az is lehet, hogy a válaszok megmutatják, már csak a múltatok tart össze, nem a jelenetek.

Őszinte válaszok kellenek 

Na, és ez az a pont, ahol Nisha gondolata igazán izgalmas. Szerinte egy házasság halála nem feltétlenül a kapcsolat végét jelenti, jelentheti azt is, hogy véget ér egy korábbi korszak. Meghal az a verzió, amely a kezdeti szikrára, a lendületre, a romantikus illúziókra épült, hogy valami más születhessen meg a helyén. Igen, az őszinte válaszok néha fájnak, de még mindig több esélyt adnak, mint a csend, mert amiről nem beszéltek, az attól még ott van.  Ott van a türelmetlen mondatokban, a kerülgetett témákban, a külön töltött estékben, abban, amikor már nem a másikhoz fordulsz először, ha valami történik veled. A kérdés pedig végső soron nem az, hogy ugyanolyan-e a kapcsolat, mint az elején, mert valószínűleg nem, nem olyan, a valódi kérdés az, hogy amivé vált, abban van-e hely még mindkettőtök számára. 

(via)

Neked ajánljuk

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

„A férjem...
1

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

2022.11.11. 2 perc olvasás

„A férjem a lányomért hagyott el, most pedig családot alapítanak”

Miért félsz...
2

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

2022.09.14. 3 perc olvasás

Miért félsz a szerelemtől? Elárulja, mit látsz meg először a képen

Mit veszel é...
3

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

2022.08.01. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja, milyen kapcsolatra van szükséged

12 mondat, a...
4

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

2022.08.08. 3 perc olvasás

12 mondat, ami ismerős, ha egy nárcisztikus a párod

A mérgező há...
5

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

2023.05.15. 4 perc olvasás

A mérgező házasság 5 jele, amit sokan nem vesznek észre

Mit veszel é...
6

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

2022.08.17. 3 perc olvasás

Mit veszel észre először a képen? Elárulja a legnagyobb párkapcsolati félelmedet

4 kifejezés,...
7

4 kifejezés, amit csak akkor használnak a férfiak, ha odavannak egy nőért

2025.02.10. 2 perc olvasás

4 kifejezés, amit csak akkor használnak a férfiak, ha odavannak egy nőért

Ezzel a trük...
8

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

2023.02.24. 4 perc olvasás

Ezzel a trükkel szerzik vissza az exüket a nárcisztikus férfiak

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves