A kutatások szerint ezekkel a gesztusokkal lángra lobbanthatod a másik fél szívét.
A vonzalom az első jele annak, hogy valami dolgunk van a másikkal, de a tudomány szerint ez édes kevés ahhoz, hogy szerelem legyen belőle. A pszichológiai kutatások azt bizonyítják, hogy a külcsínyen és a felszíni tulajdonságokon kívül egészen más dolgok vezetnek el a pasi szívéig.
Az egy dolog, hogy érzi a másik, hogy kedveled, de a verbális megerősítésre is nagy szüksége van. Sokszor lehet arról olvasni, hogy húzz magad köré falat, mert a férfi szereti áttörni ezeket, és csak így tudsz közel kerülni a szívéhez, de a szakemberek szerint ez téves megközelítés, és pont az ellenkezője az igaz. Szerintük sokkal fontosabb, hogy egyértelműen kifejezd az érzelmeidet, és hogy a tudomására add, hogy mit tartasz vonzónak, értékesnek benne. Persze ez nem azt jelenti, hogy állandóan dicsérned kellene őt, azzal áteshetsz a ló túloldalára, de néha nyugodtan elmondhatod neki, vagy leírhatod egy üzenetben, mennyire szeretsz vele lenni, vagy mennyire imádod néhány tulajdonságát. A The Journal of Personality and Social Psychology szerint az a leggyorsabb út egy szeretetteljesebb kapcsolat kialakulásához, ha rendszeresen kifejezed az érzéseidet.
A kedves gesztusok még többet érnek a szavaknál! A férfiak – ugyanúgy, mint a nők is – szeretik, ha bókok helyett romantikus gesztussal fejezi ki a másik, hogy mennyire fontos neki. Ez lehet egy gyertyafényes vacsora, vagy csak egy apróság elrejtése a kesztyűtartóban. Nem kell ennek nagy dolognak lennie, csak az a lényeg, hogy tudomására hozd, hogy gondolsz rá. Nincs ember a világon, aki ezt ne értékelné, és a kutatások szerint a férfiak számára ez különösen fontos.
A rohanó világban egyre kevesebb időnk jut egymásra, és ha valaki úgy dönt, hogy azt a kevés időt velünk tölti, az már megtölti a szívünket szeretettel. Még az sem számít, hogy mit csináltok ilyenkor, a lényeg, hogy a másikon legyen a fókusz, és csak rá figyelj – az is lehet, hogy csak összebújtok, csendben teáztok, vagy beszélgettek. Ilyenkor érdemes kikapcsolni a telefont, és teljes figyelmet fordítani a párodra – ez nem csak a kapcsolat elején fontos, hanem később is. Egy kutatás szerint már 20 perc összpontosított figyelem is elmélyíti az érzelmeket, és segíti a kötődést.
Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!