Sorozatgyilkosok a filmekben - Miért imádják őket a nők?

Miért szeretjük a negatív hősöket?

2019-ben egymás után érkeznek majd a mozikba Amerika leghíresebb sorozatgyilkosairól szóló filmek. Charles Manson szektájának kegyetlen gyilkosságait egyrészt Tarantino dolgozza fel, aki szokásához híven, reményeink szerint valamilyen csavarral (és olyan színészekkel, mint Leonardo Dicaprio és Brad Pitt) mutatja be a hatvanas évek züllött korszakát.

Egy másik filmben Hilary Duff alakítja Sharon Tate-et, Roman Polanski feleségét, aki 1969-ben tragikus áldozata lett Charles Manson szektájának.

Ted Bundy bőrébe Zac Efron bújt, akinek történetét Joe Berlinger ( ő jegyzi az Elveszett Paradicsom 3 dokumentumfilmet) filmesítette meg, nem is akárhogy: Ted Bundy felesége, Elizabeth Kloepfer  szemszögéből mutatja be, milyen kettős életet élt a sorozatgyilkos.

Miért mutatnak be ennyi filmet, ráadásul ugyanabban az évben, aminek a nőket megerőszakoló, és kegyetlenséggel meggyilkoló férfiak a főszereplői?

A filmtörténelem során előszeretettel készítettek mindig is olyan filmeket vagy akár sorozatokat, ahol a fő szál egy sorozatgyilkos karakterén alapul. Gondoljunk a Psycho című filmre, Hitchcock leghíresebb alkotására, amiben Norman Bates karaktere rengeteg álmatlan éjszakát okozott a nézőknek. A Hetedik, a bárányok hallgatnak, a ‘Mindhunter’ című filmekben is a főszerep egy kegyetlen bűnözőé. A legtöbb karakterben egy a közös: senki nem gondolná róluk, hogy gyilkosok.

A sorozatgyilkos archetípusa: feltűnően vonzó, magas intelligenciával rendelkezik, úriemberként viselkedik, és jó kommunikátor. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden filmes alkotásban, vagy a való életben ezek a jellemvonások száz százalékosan megjelennek az adott karakterekben, de ha általánosítva nézzük, akkor ezek az elsődleges tulajdonságok, amikkel a filmek felruházzák a szörnyű tettetek végrehajtó gyilkosokat.

Hányszor lepődtél meg a krimi végén, hogy ki a gyilkos? Sokszor. Az egyik kulcsfontosságú tényező ugyanis, hogy a pszichopaták csendes, visszahúzódó, társasági embereknek mutatják magukat. Ha a Psycho-ra gondolunk, Norman Bates egy motelben csendesen töltötte mindennapjait, és a világon egy ember sem feltételezné róla, hogy a hétköznapi teendők mellett a kedvenc hobbija az emberölés és a nekrofília. Egy hozzá hasonló, átlagosnak tűnő karakterrel könnyedén tud azonosulni a néző, ezért is elborzasztó, amikor a film fináléjában kiderül, hogy az átlagosnak hitt kedves fickó cseppet sem ártatlan. A film lényegét e gondolat köré fűzte fel Hitchcock, hogy a néző mélyen magába nézve ráeszméljen legsötétebb titkaira, és rettegjen egy kicsit arra gondolva, hogy akár az átlagos szomszéd is lehet hidegvérű gyilkos.

A másik típus sokunk kedvence, a Christian Bale által megformált Patrick Bateman, aki az Amerikai pszichó könyv filmes adaptációjában enged betekintést a tőzsdén dolgozó bróker kettős életébe. Ez az archetípus nem nevezhető ‘tipikus’ sorozatgyilkosnak, hiszen a könyv lényege éppen az, hogyan marad láthatatlan a felső tízezer számára egy olyan férfi, aki nem érez semmit, mert képtelen rá.

A regény talán azért rendhagyó, mert azt mutatja meg, hogy az elit életében mennyire dominálnak az anyagi javak és a külsőségek. Ha belegondolunk, a film első jelenete már a főszereplő reggeli rutinjáról szól, ahol az arcápolási termékeket és ruhamárkákat részletesen írja le. Minél drágább, minél nagyobb presztízzsel bír, annál jobb. Ebben a világban nyoma sincs moralitásnak, az értékrendek Maslow-piramisának legtetején a pénz és a hatalom áll. Így lehetséges, hogy Bateman-nek még a ‘jó ember’ látszatát sem kell fenntartania, hiszen senki nem figyel oda a másikra, senkit sem érdekel az őszinteség, csak a kirakat.

A nők szemében Bateman főnyeremény, gyönyörű, izmos férfi, akinek mindene megvan. Könnyűszerrel csalja lépre áldozatait, rendszerint csinos, fiatal nőket, de lehetnek prostituáltak is. Bateman karaktere szereti lassú kegyetlenséggel kínozni prédáit, míg azok utolsó leheletükig irgalomért könyörögnek. Azért nem tartom tipikus sorozatgyilkos karakternek Patrick Bateman-t, mivel ahogyan írtam, az elit életben még csak azt a fáradtságot sem kell vennie, hogy elhitesse másokkal, hogy rendes, hiszen a kutyát sem érdekli mit csinál a másik, csakis saját érdekeiket nézve próbálnak előrébb jutni a ranglétrán.

A klasszikus sorozatgyilkosok intelligenciája magas, ezért könnyedén járnak túl a környezetük eszén, sokszor még a saját családjuk sem veszi észre, milyen sötétség tátong a lelkükben. Érdekes, hogyan idealizálja őket a társadalom, főleg, amikor egy olyan sármos A-listás színész bújik a bőrükbe, mint Christian Bale. Nem okoz különösebb nehézséget, ha egy hölgy közelébe kell férkőzni, ugyanis ezek az emberek a felszínen pontosan azokat a személyiségjegyeket mutatják a külvilág felé, amikre szükség van. Ezt a karaktertípust személyesíti meg Penn Badgley, aki a Netflix sorozatában, a ‘You’-ban alakítja a tökéletes barátot, aki a látszat ellenére hidegvérrel és mániákus megszállottsággal öl meg minden olyan személyt, aki szerinte árthat a kiszemeltjének. Badgley karaktere éhezik a szeretetre, viszont mindenkivel szemben bizalmatlan, ez az ellentét pedig ahhoz vezet, hogy őrült módjára szimatol és kutat a ‘szerelme’ után. Azért idézőjeles a szerelem, mert egy ilyen ember képtelen az egészséges szeretetre, hiszen nagy valószínűséggel soha életében nem is kapta meg igazán. Nem tudja, és nem tapasztalta, milyen az, amikor biztonságban érzi magát a szerettei körében. Az ő karaktere azért veszélyes, mert sokan egyáltalán nem veszik észre, mennyire megszállott, és könnyen a hálójába lehet kerülni, aztán meg már nincs menekvés. Az interneten nagyon megosztó kritikákat kapott a sorozat, és rengetegen írtak azokról a veszélyekről, amiket Penn Badgley ‘tökéletes barát’ karaktere rejt.

Jamie Dornan, a Szürke ötven árnyalatának sztárja a Hajsza című sorozatban megcsillogtatta tehetségét a pszichopaták megformálására (az HBO-go szolgáltatáson bárki számára elérhető). A történetben Dornan egy családapát alakít, két gyönyörű kislánnyal és egy szerető feleséggel idilli életet él, viszont éjszakánként alvás helyett azt tervezgeti, hogyan fogja megölni a k9vetkező kiszemelt női áldozatát. Ez a sorozat klasszikus példája a nyomozócsapat vezetője és a bűnöző közötti macska-egér játéknak, hiszen a gyilkos tudja, hogy tettei nem maradhatnak következmények nélkül. A legfontosabb kérdés itt is az, hogyhogy nem vette észre a feleség, hogy kivel él együtt? A válasz talán ebben az esetben is az, hogy a társadalmi elvárások okolhatók, hiszen a látszat fenntartása érdekében a gyilkost alakító Dornan egyszerűen csak feleségül vett egy átlagos kinézetű nőt, a nő pedig örült annak, hogy egy sármos, jóképű férfi választotta őt gyermekei anyjának, ezért félredobta minden női megérzését. A non plus ultra a sorozatban, hogy a gyilkos gyászterapeutaként dolgozik, és míg páciensei a gyász feldolgozásával küszködnek, ő lubickol a fájdalmukban, hiszen attól érzi magát jobban, ha másokat szenvedni lát.

Hidegvérű gyilkos és férfiideál? A határ nagyon vékony, könnyedén mosódik el a két személyiségtípus között, mivel néha azok az emberek a legveszélyesebbek, akikről soha nem feltételeznénk. A kettőség két személyiséget takar egy emberben, a baj csak az, hogy sokszor a filmekben a nők klasszikus ideáljaként ábrázolják ezeket a személyeket, akik már-már túlságosan vonzóak.

Hogy miért megosztóak? A mondás szerint, van, ami túl szép, hogy igaz legyen. A klasszikus sorozatgyilkos karakterekre ez tökéletesen igaz. Ki hiszi el, hogy a srác a szomszéd könyvesboltból előző éjjel megölt valakit, majd a hulláját a folyóba dobta? Senki. Sokszor azonban mégis rezeg a léc alattuk, hiszen mindig van egy olyan karakter az adott filmben, aki kiszimatolja, hogy valami nincs rendben. Az igazság azonban mindig kiderül, a sorozatgyilkos pedig szépen lassan beleőrül abba, hogy bármelyik nap lelepleződhet.