Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Mozi

Női többség lesz a Cannes-i filmfesztivál zsűrijében

2021. június 24.

2 perc olvasás

ELLE

cannes-i filmfesztivál
Női többség lesz a Cannes-i filmfesztivál zsűrijében

Öt női és négy férfi tagja lesz a július 6-án kezdődő 74. cannes-i fesztivál nemzetközi zsűrijének.


Csaknem egy év után a filmes világ legjelentősebb eseményének ígérkezik a 74. cannes-i filmfesztivál, ahova július 6. és 17. között számos világsztár, többek között Marion Cotillard, Bill Murray, Benicio del Toro, Tilda Swinton, Sean Penn vagy Catherine Deneuve is hivatalos a vörös szőnyegre.

A Spike Lee amerikai rendező által vezetett zsűriben ezúttal többségében lesznek a nők.

Meghívást kapott Mati Diope francia-szenegáli rendezőnő, akinek Atlanti-óceán című filmje 2019-ben elnyerte a fesztivál Nagydíját, osztrák kolléganője, Jessica Hausner, akinek első angolul forgatott filmjének, a Little Joe-nak a főszerepéért Emily Beecham ugyanabban az évben megkapta a legjobb női alakításért járó díjat. Szintén a zsűri tagja Mélanie Laurent francia színésznő, rendezőnő, aki játszott Quentin Tarantino Becstelen Brigantyk című filmjében, Maggie Gyllenhaal amerikai színésznő, producer, aki egyszerre dolgozik nagyszabású amerikai produkciókban és szerzői filmekben, valamint Mylene Farmer francia énekesnő, zeneszerző, akinek videoklipjei filmes igényességgel készülnek – írja az MTI.

A 24 versenyfilmet - köztük Enyedi Ildikó A feleségem története című alkotását - elbíráló zsűri négy férfi tagja hasonlóan neves művészekből áll. Tagja Tahar Rahim francia színész, akit Jacques Audiard A próféta című filmjének főszereplőjeként ismert meg a nagyközönség, Kleber Mendonca Filho brazil rendező, valamint a 2019-es Arany Pálmát elnyerő dél-korai film, az Élősködők egyik főszerepét alakító Szong Gangho.

Nem ez az első alkalom, hogy a nők többségben vannak a zsűriben: 2009-ben, az Isabelle Huppert színésznő által vezetett testületnek is több női tagja volt, mint férfi, ahogy 2014-ben Jane Campion rendezőnő zsűrijében és 2018-ban is, amikor Cate Blanchett színésznő volt a zsűri elnöke.

(Nyitóképünk: Jessica Hausner osztrák rendező a Little Joe című versenyfilm alkotóinak fotózásán a 72. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon 2019. május 18-án. MTI/EPA/Ian Langsdon)

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
1

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus hollywoodi barátság
2

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
3

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!
4

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

2024.02.07. 2 perc olvasás

Ez a világ 10 legismertebb festménye. Tudod, melyiknek mi a címe? Kvíz!

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz
5

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

2021.10.31. 5 perc olvasás

A 25 legjobb horrorfilm, ha igazán rettegni akarsz

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
6

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
7

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
8

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

ezek is érdekelhetnek

6 álomszép ruha a 2023-as cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegéről

6 álomszép ruha a 2023-as cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegéről

2023.05.26. 2 perc olvasás

Cannes 2023

Hoppá: ez a modell rabolhatta el Leonardo DiCaprio szívét

Hoppá: ez a modell rabolhatta el Leonardo DiCaprio szívét

2023.05.26. 2 perc olvasás

L'amour?

Az 5 legszebb ruha a cannes-i filmfesztivál nyitóünnepségéről

Az 5 legszebb ruha a cannes-i filmfesztivál nyitóünnepségéről

2023.05.17. 2 perc olvasás

Cannes 2023

Sisit így még soha nem láttuk!

Támogatott tartalom

Sisit így még soha nem láttuk!

Támogatott tartalom

2022.11.02. 2 perc olvasás

Cannes: szigorú óvintézkedésekre számíthatnak a sztárok

Cannes: szigorú óvintézkedésekre számíthatnak a sztárok

2021.06.04. 5 perc olvasás

Arany Pálma

A cannes-i filmfesztivál legszebb sminkjei

A cannes-i filmfesztivál legszebb sminkjei

2019.05.21. 1 perc olvasás

A legjobban öltözött sztárok a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

A legjobban öltözött sztárok a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

2019.05.20. 1 perc olvasás

A legszebb estélyik a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

A legszebb estélyik a cannes-i filmfesztivál vörös szőnyegén

2019.05.15. 1 perc olvasás

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves