Quantcast

Incredible women

Lakatos Mónika: „A lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat”

Lakatos Mónika: „A lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat”
© Ajkai Dávid

Fantasztikus nők, lenyűgöző életutak – Incredible women sorozatunkban olyan inspiráló történeteket mutatunk be, melyekből mindenki erőt meríthet. Ezúttal Lakatos Mónika énekessel beszélgettünk.

„A tehetség isten ajándéka, mi csak élhetünk a lehetőséggel” – vallja a nép- és világzene legnagyobb elismerésének számító WOMEX Artist Awards első cigány származású életműdíjasa. Ő tehát élt vele, de rögtön hozzáteszi, a férje, a zenekart menedzselő Rostás Mihály Mazsi nélkül biztosan nem sikerült volna. 

Lakatos Mónika Budapesten nőtt fel oláh cigány családban, amelyben a táncnak és az éneklésnek is megvolt a hagyománya. Az unokatestvéreivel gyerekként gyakran összejöttek zenélni, lóvásárokon és magnókazettákról elsajátítva a folklór dalokat. Ekkor persze fogalma sem volt arról, hogy kivételes az énekhangja, így amikor zenekart alapítottak, ők lepődtek meg a legjobban, hogy felfigyelt rájuk Malgot István, a Holdvilág Kamaraszínház igazgatója, aki benevezte őket az 1996-os Ki mit tud?-ra. Megnyerték, innen indult Mónika mesés pályája, melynek során Romengo nevű együttesével bejárták Európán túl többek között Koreát, Indiát és Dél-Amerikát is. 

A kislányukat csak a legelső külföldi turné alatt hagyták itthon, a hosszabb körutakra már mindenhová velük utazott. Mónikának azóta született egy unokája is, akire a családban lévő többi gyerekkel együtt gyakran vigyáz. „Otthon keveset látnak engem ülni. A koncertezés igazi kikapcsolódás.” 

Az énekesnő szerint a cigány hagyomány nem túl támogató a nők tehetségének kibontakoztatásával kapcsolatban, „az asszonyok csak úgy nem állnak a férjük nélkül színpadra”. Neki szerencséje volt, mert ha a férje nem segíti őt az énekesi pályáján, most őt sem ismeri a nagyközönség. Szerinte azoknak a nőknek, akik érzik magukban a kedvet a zenéléshez, szükségük lenne olyan férfiakra, akik ösztönzik őket. Aztán pedig „a lányok legyenek bátrak és merjék megmutatni magukat, találják meg önmagukat a zenében.” 

Mónika szerint a cigányzene nem mindig kapta meg itthon az őt megillető elismerést, a WOMEX díja azonban nemcsak az övé, hanem az egész kultúránké. „Ezt a kettős identitást képviseljük, mi is a magyar kultúra részei vagyunk, amire nagyon büszke vagyok.”

Azért azt ezúttal is megjegyezi, hogy mindezek ellenére vannak zenei hiányosságai, hiszen a kottát máig nem ismeri, mert amit a zenéről tud, azt autodidakta módon sajátította el. A Hangvető világzenei programsorozatot igazgató Weyer Balázs nem véletlenül kommentálta így a tavalyi elismerést: „Van még egy kis maradék igazság a Földön, ha egy ilyen végtelenül szerény, kedves és minden műviségtől távol álló cigányasszony Rákospalotáról megkaphat egy ilyen díjat.”

A cikk eredetileg az Elle magazin 2021. május-júniusi lapszámában jelent meg.