Webshop
KERESÉS AZ ELLE CIKKEI KÖZÖTT

Írd be a keresett kifejezést (Min. 3 karakter)

Reprezentáció

Kevesebb női szobor van Londonban, mint állatokat ábrázoló

2021. október 29.

2 perc olvasás

ELLE

történelem kultúra szobor női szobor műalkotás köztéri szobor
Kevesebb női szobor van Londonban, mint állatokat ábrázoló

Az 1500 köztéri műemlék közül mindössze 4% a női alakról mintázott alkotás.


Egy friss tanulmány számba vette a London városában található köztéri műalkotásokat, és azok témája alapján rendszerezte a mintegy 1500 szobrot. Az eredmény megdöbbentő volt: míg az alkotások több mint 20%-a férfiakat jelenít meg, mindössze 50 darab készült női alakokról, ami csupán 4%-os arány. Ennek épp dupláját, azaz 8%-ot tesznek ki az állatokat ábrázoló szobrok Nagy-Britannia fővárosában. A The Guardian által közzétett jelentésből az is kiderült, a londoni köztéri műemlékek mindössze 1%-át szentelték színes bőrű embereknek, közülük is 0,9% jelenít meg színes bőrű férfiakat, és 0,2% színes bőrű nőket.

Támogatják az új alkotásokat

Ez az első ilyen jellegű audit, amit hivatalosan elvégeztek, miután a brit főváros polgármestere bejelentette, 1 millió fontos pénzügyi alapot hoz létre annak érdekében, hogy az emlékművek is tükrözzék a város történelmének sokszínűségét, és mindazok teljesítményét, akik hozzájárultak a város hírnevéhez.

A közterületek sokszínűségéért felelős bizottság a közösségi szervezeteket kéri fel arra, hogy nyújtsanak be legfeljebb 25 ezer font értékű támogatási pályázatokat a közterületek felfrissítésére – ez magában foglalhat új utcai művészeti ötleteket, utcanév-javaslatokat, és más projekteket is, amelyek biztosítják, hogy a főváros történelmének teljesebb változatát mesélik el.

Forrás: Elle

A ROVAT LEGNÉPSZERŰBB CIKKEI

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió
1

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió

2023.05.14. 4 perc olvasás

Katalin hercegné zongorajátékával kezdődött, felháborodással végződött az Eurovízió

 Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról
2

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

2022.09.01. 2 perc olvasás

Új, döbbenetes felvétel jelent meg a 110 éve elsüllyedt Titanicról

30 ikonikus hollywoodi barátság
3

30 ikonikus hollywoodi barátság

2019.06.07. 1 perc olvasás

30 ikonikus hollywoodi barátság

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!
4

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

2023.06.20. 1 perc olvasás

Ez is az alapműveltség része: ismered a leghíresebb magyar filmeket? Kvíz!

10 horror film, amit képtelenség végignézni 
5

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

2022.10.14. 5 perc olvasás

10 horror film, amit képtelenség végignézni 

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról
6

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

2023.05.16. 1 perc olvasás

Mennyit tudsz Magyarországról? Kvíz 10 alapvető kérdéssel hazánk földrajzáról

10 film, ami után átértékeled az életedet
7

10 film, ami után átértékeled az életedet

2022.07.17. 6 perc olvasás

10 film, ami után átértékeled az életedet

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?
8

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

2022.07.27. 1 perc olvasás

Csak az emberek 1 százaléka ismeri fel a képen megbújó hírességet - neked sikerül?

ezek is érdekelhetnek

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

Őszi mesék - Megjelent az ELLE Decoration új lapszáma

2023.09.22. 3 perc olvasás

New issue

Szerelemből született – kapható az új ELLE!

Szerelemből született – kapható az új ELLE!

2023.09.05. 4 perc olvasás

Tudod a legfontosabbakat Magyarország királyairól? Kvíz!

Tudod a legfontosabbakat Magyarország királyairól? Kvíz!

2023.07.27. 2 perc olvasás

Felséges kvíz

Minden, amit tudni akarsz az idei Szigetről

Minden, amit tudni akarsz az idei Szigetről

2023.07.26. 14 perc olvasás

Dínók lepték el Budapestet

Dínók lepték el Budapestet

2023.07.17. 1 perc olvasás

Új kiállítás

Ingyenes koncertekkel emlékeznek Fábián Julira a Budapest Parkban

Ingyenes koncertekkel emlékeznek Fábián Julira a Budapest Parkban

2023.07.05. 2 perc olvasás

Utcabál

Egy tuti program nyárra, amit te sem hagyhatsz ki

Egy tuti program nyárra, amit te sem hagyhatsz ki

2023.06.27. 2 perc olvasás

Kiállítás

Egzisztenciális kérdések vászonra festve

Egzisztenciális kérdések vászonra festve

2023.05.22. 3 perc olvasás

Kertész Attila: La Lutte

Figyelem

Az általad megtekinteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek az Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot!

Még nem múltam el 18 éves